h i r d e t é s

1701 kistelepülés nyert forrást helyi fejlesztésekre

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

1701 kistelepülés nyert forrást helyi fejlesztésekre

2017. november 25. - 09:05

A Belügyminisztérium (BM) pályázatán 1701 kistelepülési önkormányzat mintegy 1,9 milliárd forint támogatást nyert el helyi fejlesztési célok megvalósítására - jelentette be a tárca önkormányzati államtitkára sajtótájékoztatón.

Pogácsás Tibor - Forrás: TÖOSZ

Pogácsás Tibor elmondta: a minisztérium és a kormány is nagy figyelmet fordít arra, hogy az ország gazdaságának erősödésével a települések az európai uniós társfinanszírozáson túl belföldi forráshoz is hozzájussanak. Hozzátette: idén hétmilliárd forintot osztottak szét az önkormányzati feladatellátást segítő pályázaton, most pedig további 1,9 milliárd forinttal segítik a kevés adóbevétellel rendelkező önkormányzatokat, hogy megoldják a szükséges fejlesztéseket.

A kormány rendbe tette az önkormányzatok gazdálkodását az adósságrendezéssel és a nem eladósodott önkormányzatok támogatásával, az állam és önkormányzatok közötti feladatmegosztás újragondolásával és a feladatellátáshoz szükséges források biztosításával - mondta Pogácsás Tibor, megjegyezve: további források szükségesek a kistelepüléseknek, amelyek adottságaik miatt kevesebb adóbevételhez jutnak és így nehezebb a fejlesztéseik megvalósítása.

A sajtótájékoztatóra készített háttéranyag szerint az 1742 érintett önkormányzat a lakosság száma alapján meghatározott támogatást igényelhetett: a száz lakosnál kisebb településen legfeljebb 500 ezer forint volt a támogatás maximális mértéke, kétezer lakos esetében pedig 1,6 millió forint. Az önkormányzatok többek között belterületi út, híd, járda vagy a vízrendezési és csapadékelvezetési rendszer kiépítésére, felújítására, a köztemető felújítására, valamint önkormányzati feladatellátást biztosító épületek felújítására, energetikai korszerűsítésére, településrendezési tervek készítésére pályázhattak.

Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján 1701 önkormányzat részesült csaknem 1,9 milliárd forint támogatásban. A legtöbb forrást - mintegy 700 millió forint értékben - önkormányzati épületek felújítására, korszerűsítésére nyerték az önkormányzatok. Több mint 500 millió forintot fordíthatnak út- és járdaépítésre, 490 millió forintot köztemető-felújításra, 97 millió forintot csapadékelvezetők építésére, felújítására, és 76 millió forintot településrendezési tervek készítésére.

A kapott támogatást 2018. december 31-ig használhatják fel az önkormányzatok, és 2019. február 28-ig kell benyújtaniuk a felhasználásról készített szakmai és pénzügyi beszámolót. Pogácsás Tibor elmondta: valamennyi pályázó részesült támogatásban, a program a tervek szerint a jövőben is folytatódni fog. (MTI)