h i r d e t é s

A Bács-Kiskun Megyei Kórház körüli parkolási anomáliákra hívták fel újra a figyelmet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Bács-Kiskun Megyei Kórház körüli parkolási anomáliákra hívták fel újra a figyelmet

2017. november 22. - 15:00

Király József már nem először foglalkozik a kecskeméti kórház körüli problémákkal, de egyelőre még nem érte el célját.

A szocialista városatya november 22-én, a kecskeméti közgyűlésben adott hangot újra nemtetszésének:

 

Tisztelt Polgármester Asszony!

Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!

 

Korábban már többször felvetettem a Kórház körüli parkolás témáját. Sajnos az a javaslatom, miszerint a Kórház Nyíri út felöli korábban leválasztott parkolóját adják vissza ingyenesen a járóbetegek és látogatók számára, nem került meghallgatásra.

Ezzel szemben a több tíz millió forintból épített szabadidőközpont felőli parkolójuk nemrég fizetőssé is vált. Igaz, ezt a területet a díjmentesség ideje alatt is csak néhány gépjármű használta, ezért is érthetetlen a díjfizetés bevezetése.

Összefoglalva mondhatjuk azt, hogy azon kívül, hogy a zöld felületen történő várakozást büntetjük, igazából nem történt semmi a parkolási gondok enyhítésével kapcsolatban. Elmondhatom, hogy a Kórházon és az SZTK-n belüli tumultus továbbra is jelen van a közterületeken is, többek között a lakóházak előtti parkolókban is.

Városunk polgárai méltán elégedetlenek ezzel a helyzettel és jogosan követelik azt, hogy tegyen már végre valami hathatós intézkedést az Önkormányzatunk. És ezzel csak egyet lehet érteni annál is inkább, hiszen a kecskeméti polgárok, vállalkozások, adófizetők pénzeiből már hosszú ideje támogatjuk a városunkban működő megyei kórházat. Ennek mértéke tudomásom szerint csak az idei évben 80 millió forint, amelynek felhasználásáról vajmi keveset tudunk. Ehhez jön még a nemrégiben megszavazott parkolóhely kialakításhoz adott közel 9 millió forintos támogatásunk.

Kezdeményezem, hogy dolgozzunk ki egy olyan javaslatot a Kórház számára, amellyel orvosolható lenne ez a probléma. Több olyan megkeresés érkezett hozzám ezzel a témával kapcsolatban, melyek megfontolásra érdemesek. Ilyen többek között az, amely orvosi igazolással ingyenessé teszi a parkolást a betegeknek, de akár a Kecskemét Kártya használata is szóba kerülhet. Természetesen nem akarok tovább ötletelni, a kérdés továbbra is mielőbbi megoldásra vár.

Köszönöm a szót!