A Fidesz kormány megsemmisítés útjára küldi a határokon kívül rekedt magyarokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A Fidesz kormány megsemmisítés útjára küldi a határokon kívül rekedt magyarokat

2017. szeptember 13. - 14:12

 

A 2010 óta tartó kormányzati külpolitika olyan helyzetbe hozhatja a határainkon kívül rekedt magyarokat, hogy dönteniük kell részben a hovatartozásuk részben pedig az asszimiláció vagy elvándorlás kérdésében. 

Mivel a magyar kormány szinte kivétel nélkül kisebb nagyobb konfliktusban áll a szomszédos országokkal., emiatt várhatóak megtorló lépések az országokban élő magyarokkal szemben. Ez intézkedések természetesen nem fognak hasonlítani a Trianon utáni törvényekre, de lehet, hogy kihatásukban súlyosabbak és kíméletlenek lesznek.

Az elsők közötti lépés lehet, hogy Romániában megszüntetik a kettős állampolgárság intézményét, amely egyrészt károkat okozna az ott élő, magyar állampolgárságot kapott magyaroknak, azonban a másik oldalon dinamikusabb áttelepülésre ösztönözné a Moldáviában élő románokat.

Az ukránok eddig sem ismerték el a kettős állampolgárságot, ezért a törvény szigorú alkalmazásán keresztül kívánják elérni, hogy a magyarok jogkövető magatartást folytassanak.

Várhatóak olyan törvények is amelyek kizárnák, hogy egy állampolgár két országban szavazzon, ennek büntetőjogi következményei is lehetnek.

Informátorunk szerint a román és a szlovák kormányoknál előkészületben vannak ilyen törvények. Amennyibe ezeket a parlamentek megszavazzák, akkor Romániában és Szlovákiában az etnikai alapon szerveződött politikai pártok megszűnhetnek.

A rendszer egyszerűen ellenőrizhető, hiszen a szavazatként feladott postai küldeményeket cím és feladó alapján automatikusan gyűjteni lehet.


;