h i r d e t é s

A Fidesz sikertörténete valójában egy nagyon rosszul működő gazdaság

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz sikertörténete valójában egy nagyon rosszul működő gazdaság

2017. január 23. - 07:50

Ha a legkisebb mikrovállalat is olyan hatékonysággal működne, mint az Orbán Viktor szerint kiugróan sikeres magyar gazdaság, egy év alatt csődbe menne - írja a B1 Blog.

Forrás: b1.blog.hu

Annyira kis hatékonysággal üzemel Magyarország, hogy egyetlen plusz forint megtermeléséhez 3,5 forintnyi befektetésre van szükség.

Újabb, egykor Orbán-hű csoport eszmélt rá a valóságra. A csupa jobberekből álló társaság – Bod Péter Ákos, Jeszenszky Géza, Csaba László és Mellár Tamás – jelezte, nem is annyira finoman: a látszateredmények mögött valójában a jövőt felélő, az összeomlás felé vezető gazdaságpolitika áll

A KSH, Orbánnak egykor oly kedves, volt vezetője, Mellár egészen odáig ment, hogy kijelentette:

a magyar gazdaság csak úgy képes növekedni, hogy sokkal több pénzt elemészt, mint amennyit a befektetésből kitermel.

2010 és 2015 között 10 százalékos növekedéshez 35 százalék többletforrásra volt szüksége az országnak.

  • Ezt jórészt az EU fedezte,
  • de kellett hozzá a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások elvétele,
  • a devizatartalék megcsapolása,
  • és kellettek további hitelek is.

A pálfordult közgazdász szerint ez így fenntarthatatlan:

Adósságot vagy vagyont élünk fel!

Csaba Lászlótól pedig az a meglepő adat hangzott el, hogy a GDP amerikai dollárban kifejezett értéke még a válság előtti szintet sem éri el.

Orbán exhíveinek szavait is érdemes fenntartásokkal kezelni, így tehát lássuk a tényeket. A KSH kimutatása szerint bizony az akadémikus közgazdásznak, Csaba Lászlónak igaza van:

  • míg 2008-ban, a globális válság előtt 157,5 milliárd dollár volt Magyarország nominális GDP-je,
  • addig 2015-ben 121,6 milliárd USD. 

Lássuk ugyanezt forintban, Mellár megközelítéséből:

Orbán regnálása alatt 27 ezer milliárd forintról 34 ezer milliárdra emelkedett a GDP forintban.  Ez 7 ezer milliárdos növekmény.

Lássuk – a teljesség igénye nélkül – milyen források álltak rendelkezésre a növekményhez:

  • az Európai Unióból nagyjából 7 ezer milliárd forintnyi forrás érkezett 2010 óta Magyarországra,
  • a magánynyugdíjpénztári vagyon 3 ezer milliárd volt,
  • a külföldi működőtőke beáramlásából hozzávetőleg 9500 milliárd forint pluszhoz jutott a gazdaság. 

Vagyis csak ezekből a forrásokból összesen majdnem 20 ezer milliárd forinttal gazdagodtunk – volna. És nem számoltuk még a devizatartalék brutális megcsapolását, valamint a magyar vállalatok beruházásait, fejlődését. Így könnyen kijön Mellár száma, vagyis

3,5 forintból állítunk elő plusz 1-et.

A magyar gazdaság ilyen alacsony hatékonyságának okai:

  • inkább stadion és díszburkolat épül az uniós támogatásokból és plusz bevételekből, mintsem működő beruházás, amely képes a befektetett tőkét fialni,
  • a mindent átszövő korrupció miatt a pénzek felhasználásánál a legutolsó szempont a hatékonyság és gazdaságosság,
  • a beígért bürokrácia-csökkentés helyett az állam egyre nagyobb

Amikor szétpukkan a buborék és jön az elkerülhetetlen kijózanodás, természetesen csak az átlagembert érinti – Orbán szépen visszahúzódik birtokaira, arénája árnyékából figyelve majd, miként próbálja újra összekaparni magát az ország az ámokfutása után.

És minél később következik ez be, annál nagyobbak lesznek a romok.

 

b1.blog.hu