A napokban belefutottam egy hírbe, miszerint Helsinki kijelölt játszóterein – a város 71 különböző pontján – az iskolai nyári szünet minden egyes hétköznapján délben ingyen ételt osztanak az 1 és 16 év közötti fiataloknak.

Általában levest és házi süteményt kapnak a fiatalok. Nem segély, nem kényszeradomány, nem ciki a megjelenés.

Ez a hagyomány már több mint 75 éve jelen van a fővárosban és nem úgy látszik, mintha bármi is fenyegetné.

A gyerekek szülei munkahelyükön vannak, így nem tudnak felügyelni a kicsikre, ezt a problémát könnyíti meg az ételosztás.

Ugyanis minden reggel, a város 71 pontján összegyűlnek a gyerekek, játszanak, közösen töltik el a reggeleket, majd megebédelnek.

Ez közösségeket hozott létre, családok mindennapjait könnyíti meg. Ez a példa azonban nem az egyetlen, amelyet érdemes lenne megfontolnia, nem csak Magyarországnak, de bármely épeszű kormánynak.

A finn oktatás a világ egyik legjobbja, mégpedig úgy, hogy a gyerekek semennyi, vagy csak nagyon kevés házi feladat mellett, a nyugati világ legrövidebb tanítási napjaival és legrövidebb tanévével büszkélkedhetnek.

Néha a kevesebb tényleg több.

Minden 40 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is az oktatási rendszer megreformálásában látták a lehetőségét annak, hogy kilábaljanak a gazdasági válságból.

Ennek a sikere azonban rejtve maradt, egészen a kétezres évekig, amikor is az első PISA tesztek eredményeiből kiderült, a finn fiatalok olvasási képességei a legjobbak a világon.

Három évvel később matematikában körözték le a világot, 2006-ban pedig természettudományokban.

A recept egyszerű.

Átalakították azt oktatást úgy, hogy az igazodjon a gyermekek életritmusához.

Mi az, amit mindennél jobban szeret egy gyerek? A válasz igen egyszerű; játszani. A finn gyerekek – egy bizonyos életkorig – mindössze napi 4 órát töltenek az iskolában, melybe beletartozik az 1 órás ebédszünet is.

A nap többi részében fára másznak, olvasnak, felfedeznek, egyszóval élvezik a gyerekkorukat.

Rájöttek arra, hogy nem a tesztek, értelmetlen házi feladatok és évszámok bemagolása az, amely valóban tanulásra ösztönzi a gyerekeket.

A finnek szerint a gyermekek úgy tanulnak a leginkább, ha hagyják őket, hogy megtapasztalják a világot maguk körül, ahelyett, hogy már gyerekkorukban megmondanák nekik mit, hogyan és miért csináljanak.

Nincsenek iskolai rangsorok, nincsenek kiemelten támogatott, jobb vagy rosszabb iskolák, a legjobb iskola az, amelyik a legközelebb van.

Nincsenek privát iskolák gazdagoknak, sem politikusok gyermekeinek.

Minden iskola állami fenntartású, tandíjat kérni törvényellenes.

Minden gyermek egyenrangú, függetlenül attól hogy a családjának mennyi pénze van, vagy épp bevándorlók gyermeke-e.

A finnek szerint az oktatás nem lehet tehetősek privilégiuma, az mindenkit megillet.

A gazdagok gyermekei „kénytelenek” a szegényebb családból érkező, esetlegesen bevándorlók gyermekével játszani, ezzel pedig már gyermekkorban megtanulják azt, hogy ember és ember között nincs különbség.

A tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket sem teszik külön, speciálisan nekik létrehozott csoportokba.

Ugyanis azok az osztályok, ahová ilyen problémával küzdő gyermek jár, fejlesztőpedagógust kapnak az államtól.

A cél minden esetben az, hogy a gyerekek egyenlőnek érezzék magukat, a megkülönböztetés pedig teljes mértékben megszűnjön.

Tanárnak lenni büszkeség, mindössze az ország legjobb 10%-ba tartozó oktatóknak kínál állást az állam.

A tanári munkavégzés minden esetben mester diplomához kötött.

A szakma pedig olyannyira megbecsült hogy, 2010-ben 6600 friss diplomás jelentkezett a 660 elérhető hely egyikére. Sorolhatnám még a számokat naphosszat, mi mindenben világvezető nemzet Finnország, de a lista túl hosszú lenne, és nem csak az oktatásról van szó.

Van egy ország, mely 40 évvel ezelőtt az oktatás megreformálásában látta a jövőt, annak jövőjét, hogy kilábalnak a gazdasági válságból.

Itt vagyunk 40 évvel később, a recept pedig bevált.

Ezzel szemben itt egy másik kis ország, mely az oktatás leépítésében, egyetemek összevonásában és bezárásában látja a jövőt.

Nem tanulva a történelemből, unortodox módon, előre menetel a zsákutcában.

Az arculcsapás nem most, de talán még nem is az elkövetkezendő években jön.

Azonban ne felejtsük, ahogy egy oktatási rendszer megreformálása egy ország sorsát volt képes egy jobb mederbe terelni, úgy ugyanannak a rendszernek a lerombolása egy nemzet jövőjét teheti tönkre.

Ezek a károk pedig nem milliókban, vagy milliárdokban lesznek mérhetőek, hanem elvesztegetett évtizedekben és emberi sorsokban.

Szerző: Lázár Gergő/ kolozsvaros.com