h i r d e t é s

A kutatók szerint megvan a diszlexia kulcsa: a lélek tükrében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kutatók szerint megvan a diszlexia kulcsa: a lélek tükrében

2017. október 18. - 19:05

Érdekes kutatási eredmények láttak napvilágot, a szem eltérő szerkezete okozhatja a diszlexiát.

Forrás: learningwithdyslexia.co.uk

Egy francia kutatócsoport azt állítja, hogy megtalálták a diszlexia okát. A gyógyíthatónak látszó kiváltó okot az emberi szem fényérzékelő sejtjeinek apró hibája okozhatja. A diagnózis viszonylag egyszerűen felállítható: csak meg kell vizsgálni a páciens szemét.

A nem diszlexiásoknál a szem sejtjeinek elrendeződése aszimmetrikus, így az egyik szemből befutó információt a másikból érkező jelek újraírhatják az agyban, így az agy végül egy képet fog észlelni. Viszont a diszlexiások szemében a sejtek mindkét szemben egyforma alakzatokba rendeződnek.

Az agyuk emiatt összezavarodik, és tükörképként fogja fel az észlelt betűket. Ezért boldogulnak nehezen például a d és b betűk elolvasásával: mivel ezek egymás tükörképei, könnyen összetéveszthetik őket.

Megfigyeléseink alapján azt hiszem, hogy megtaláltuk a diszlexia lehetséges okát.

– mondta Guy Ropars, a témával foglalkozó tanulmány társszerzője.

A tanulmányban Ropars és munkatársa, Albert le Floch észrevették, hogy a diszlexiások és a nem diszlexiások szeme között van egy különbség a csapok elrendezésében. Az elvégzett vizsgálatban megfigyelték, hogy a nem diszlexiásoknak a domináns szemben a hézag kör alakú, a nem domináns szemben viszont egyenlőtlenül elosztott. A diszlexiásoknál a kék csapok által körülzárt terület ugyanolyan alakú – vagyis az egyik szem sem lehet domináns.

Az aszimmetria hiánya lehet a biológiai és anatómiai alapja az olvasási és helyesírási nehézségeknek.

– írták a szerzők a tanulmányban.

A kutatók egy ledlámpa igen gyors, szabad szemmel észrevehetetlen villogtatásával ki tudták törölni azokat a képeket, amik olvasás közben zavarják a diszlexiásokat. Akiknek olvasási nehézségeik voltak, a tesztek alatt csak csodalámpaként emlegették a ledlámpát, és nem véletlenül: a későbbi tesztek megerősítették, hogy az eljárás valóban működik. A világon körülbelül 700 millió diszlexiás él.

index.hu