A mai, modern gazdaság, mint imádkozó sáska!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A mai, modern gazdaság, mint imádkozó sáska!

2017. szeptember 13. - 09:25

 

Az emberi tényező (emberi tőke) világmegváltó feladata, miközben „ipari hulladéknak” tekintjük?

Miközben a közösségek a központi irányítás által számukra biztosított korlátozott mozgástérben jelentős eredményeket képesek felmutatni, a kormányzat stratégiai tervezés címén stratégiai látásmód nélkül eklektikus, esetenként irracionális gazdasági irányítást, gazdaságpszichológiai deprivációt gyakorol.

Abban bízhatunk, mint Naisbitt írja, hogy a kormány, a központi hatalom abba az irányba halad, amerre a ló megy" . (Tudománypolitikai érdekek apologetikája).

Az emberi beruházások tekintetében, olyan kiváló, még a harminc évvel ezelőtti Jugoszláviában, az állami-társadalmi tulajdonnak nevezett viszonyok között gondolkodó neves közgazdászok is ellentmondó nézeteket képviseltek, mint Kosta Mihajlovic, " A jugoszláv gazdasági valóság" (Bp. Kossuht Kiadó 1985) c., sok nyelvre lefordított könyvében. Azt írja, hogy a gazdaságban szakképzett munkaerő-fölösleg kell, hogy a fejlesztési stratégia kiindulópontja legyen . . . a szolgáltató tevékenység és a munkaigényes ágazatok sok lehetőséget kínálnak a foglalkoztatási gondok enyhítésére.

A modem iparágakban is lehet sok eleven és kvalifikált munkát igénylő tevékenységet folytatni. Ilyen iparág, pl. a gépipar. Ebben az iparágban az egységnyi nyersanyagra jutó hozzáadott érték viszonylag magas, az eleven, illetve szakképzett munka nagymértékű, és a nyersanyag kisebb mértékű felhasználása összhangban van a források jobb kihasználásával.

Érdemes volna ebből a szempontból megvizsgálni a többi iparágat is, pl. az elektronikai ipart, a gépjárműgyártást és a, feldolgozóipar bizonyos területeit." (122. oldal)

A jugoszláviai gazdasági válság már nagyon is érezhető körülményei között, mikor az emberi tőke hatékonyabb kihasználását szorgalmazta, mint stratégiai kibontakozási célt - azt javasolta, hogy az ún. "társadalmi tőke" mint állami tulajdon használati díját a vállalatok, mint használók részére meg kell drágítani a termelési tényezők közötti takarékosabb választás ösztönzésére.

"Ugyanez a hatás várható a társadalmi tőke eleven munkával történő helyettesítésétől is, ha az előbbi tényező árai viszonylag magasabbakká az utóbbiaké pedig alacsonyabbakká válnak. " (312. oldal)

A mai, magyarországi vesztéségeinkhez képest a Jugoszláv tőkekivonás csak töredék!

Miközben a szerző panaszkodik a rendkívül magas oktatási-képzési költségekre, amelyek haszna többnyire a Nyugat-európai jugoszláv "vendégmunkások" személyében külföldre vándorol, megfeledkezik róla, hogy az általa "társadalmi tőkének" nevezett állami tulajdon értéke lényegesen alatta van az emberi beruházások összegzett értékének.

Paradox, hogy éppen ennek az "árunak" az árát javasolja csökkenteni, egyidejűleg pedig növelni az alacsonyabb értéket képviselő állami tulajdonban lévő termelési eszközök, tőkék "használati díját" a vállalatoknál. Így a vállalatnak az élőmunka drágább lenne, mint a gépi munka, aminek következményei hátrányosak lehetnek a műszaki fejlesztésre, az innovációra, a termelési tényezők racionális aránya kialakítására az egész nemzetgazdaságban.

Nem véletlen, hogy a maga idejében, Jugoszláviában sem valósult meg az ilyen gazdasági-stratégiai elképzelés. Fontos tanulsága viszont kétségkívül az, hogy a termelési tényezők valódi és egyenlő alapon történő értékelése nélkül - beleértve az emberi beruházások költségeinek figyelembe vételét a vállalati gazdálkodásban - a torz arányok és a jelentős veszteségforrások állandóvá válhatnak. Az emberi beruházásokra, az emberi tőke értékesítésére vonatkozó hasonló diszkriminatív felfogás eléggé elterjedt a közgazdasági gondolkodásban, miközben az ún. emberi erőforrásoknak "válságmegváltó" küldetést tulajdonítanak. (A mai korszerűbb tudományos megfogalmazásban a tudásalapú társadalom, az információs társadalom az emberi tőke szerepének felértékelődéséről szól a következő évtizedek gazdasági-társadalmi fejlődésében).

Az emberi beruházások megtérülésének, nem utolsó sorban védelmének hiánya, beépítésének elmaradása a termelési költségekbe további veszteségek forrásává válik. Mint az előző példáknál már láttuk, az élő munka árának leértékelése a nagyobb foglalkoztatás érdekében olyan következményekkel is jár, hogy (még azokban a fejlett ipari országokban is, ahol az élő munka költsége többszöröse a hazainak) "...az üzemeltető vállalatok a korszerű technológiák, termelési rendszerek üzembe állításánál, korábban ezek megtervezésénél... kizárólag a műszaki és gazdasági paraméterekkel alátámasztott megoldásokat fogadják el...figyelmen kívül hagyva a technológiák üzemeltetésének emberi szempontjait, a humanitást, az ember-gép- ­munkakörnyezet rendszer optimális összehangolásának követelményeit . . . az ember egészségének, személyiségének védelme szempontjából is”

Címkék: 

;