h i r d e t é s

A Quaestor Károsultak megtették a szükséges jogi lépéseket a Quaestor Hrurira felszámolója ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Quaestor Károsultak megtették a szükséges jogi lépéseket a Quaestor Hrurira felszámolója ellen

2016. szeptember 22. - 09:51
0 komment

Nyílt levelekükben arra hívják fel a figyelmet, hogy ismét megpróbálják kizárni a károsultakat a Quaestor vagyonból.

Forrás: index.hu

Nyílt levél a Quaestor Hrurira felszámolójának

Tisztelt Weintraut József úr és dr. Romics Ágnes asszony!

A sajtóban a héten megjelent hírek alapján a Patik, Varga és Társaik Gazdasági Tanácsadó Zrt. megkezdi a Quaestor csoporthoz tartozó végelszámolás alatt álló leánycégek mintegy 30 milliárd forintra értékelt ingatlanvagyonának értékesítését. Megjegyezzük, hogy a Patik, Varga és Társaik honlapján legalább 21 végelszámolás alatt álló Quaestor csoporthoz tartozó cég szerepel. Ezek közül a Quaestor károsultak szemszögéből fontosságában kiemelkedik a DunaCity Kft. végelszámolása, amely a Quaestor DunaCity projektjéhez tartozó telek tulajdonosa, amely telket egyedül 28 milliárd forintos irányáron hirdettek meg. Érdemes megjegyezni, hogy ezt a telket ezek szerint mintegy 85 ezer ft/m2 áron hirdették meg, ami jelen pillanatban inkább a Budapest külsőbb kerületeiben szokásos építési telek ár, vagyis ennél egy belvároshoz közeli, a Nemzeti Színháztól gyalog néhány perc alatt elérhető, dunai panorámás telek esetén akár magasabb eladási ár is összejöhet.

Felszámolóként nyilván Ön is tudja, hogy végelszámolást csak olyan esetben lehet folytatni, ha a cégvagyon elegendő valamennyi hitelező kifizetésére, és a hitelezők kifizetése után fennmaradó vagyont pedig felosztják a tulajdonosok között. A Quaestor csoporton belül ez a tulajdonos az anyacég, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó (QPT) Zrt. Mindenképpen lesz tehát olyan vagyon – akár több tízmilliárdos nagyságrendben -, ami a QPT-hez, a QPT felszámolójához fog befolyni, máskülönben a leánycégeket felszámolási, nem pedig végelszámolási eljárásban kellene megszüntetni.

Ez év jún. 13-án kelt nyílt levelünkben – amire azóta sem válaszolt – bemutattuk, hogy a Quaestor Hrurira a valós kötvényekből befolyó teljes összeget, 2014. dec. 31-én 57 milliárd 123 millió forintot, az IM céginformációs szolgálatától nyilvánosan elérhető céges éves beszámoló adatai alapján az anyacégnek, a QPT Zrt-nek kölcsönzte tovább, amit ráadásul további 2 milliárd 678 millió forint kamat is terhelt. Vagyis a Quaestor Hrurira teljes dokumentált követelése az anyacéggel, a QPT-vel szemben közel 60 milliárd forint, amiről Ön rögtön 2016. márc. 10-én, a Hrurira felszámolásának kezdő-, és az Ön felszámolóvá történő kinevezésének napján nyilvános forrásból, az IM céginformációs adatbázisából megismerhetett.

Önök a Quaestor Hruria hitelező gyűlésén – 2016. aug. 12- én - részünkre azt a tájékoztatást adták, hogy nincs fellelhető Quaestor vagyon, és ezért a Quaestor Hrurira felszámolási eljárásának további folytatásától sem várható eredmény, semmiféle megtérülés. Az e heti sajtóhírek ismeretében viszont megállapíthatjuk, hogy mégiscsak sikerült Quaestor vagyonra bukkanni, méghozzá több tízmilliárd forint nagyságrendben csak ingatlanban.

Mindezekre tekintettel egyetlen kérdést teszünk fel Önnek:

1. Megteszi-e a hitelezők védelmében a szükséges jogi lépéseket, hogy a Quaestor károsultak is részesüljenek a fellelt, immár felbecsült és árverésre bocsátott Quaestor ingatlanvagyon ellenértékéből?

Mi megtesszük a saját jogi lépéseinket mindenképpen! Mi azonban jogilag csak Önnel állunk kapcsolatban, vagyis amennyiben Ön nem lép az IM honlapjáról megismerhető Hrurira követelés, és a vele szemben álló fellelt vagyon ismeretében, kénytelenek leszünk Ön ellen eljárást indítani, mert ez esetben Ön a csődtörvény előírásait megszegve nem a mi - a hitelezők - érdekeinek védelmében tevékenykedik.

Budapest, 2016. szept. 21.
Quaestor Károsultak Közössége