h i r d e t é s

A romba döntött magyar államiság!

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A romba döntött magyar államiság!

2017. szeptember 22. - 10:31

 

Az állam nem képes távlatilag gondolkodni magáról, működéséről, céljairól és annak lehetséges megvalósításáról. Az államháztartás rendszerének átláthatatlansága, a közpénzügyek esetlegessége a legkirívóbb példa.

A kialakult szabályozórendszerek torzak. A torzulásoknak politikai és államszervezeti-bürokratikus okai vannak. A közérdeksértő pártpolitikai igények túlzott hatása a választás-finanszírozás reformja és a párt klientela igények mérséklése nélkül esélytelen. A kormányzati szinten és az önkormányzatok szintjén nincs megfelelő összehangolás, ezért a szabályozó rendszerek ütközése óhatatlan. Az Uniós szintű döntések további belső összhangzavarra vezetnek.

Az állam esetenként maga normaszegő, vagyis saját vállalásait nem tartja be. Ez legitimmé teszi az állampolgári és üzleti szabálykerülést és átláthatatlanná teszi az állami működést.

Nincs hatékony ellenőrző rendszer az állam és szabályai működéséről (a meglevők egy része ráadásul átpolitizált, hitelét fokozatosan elveszíti). Az államnak figyelnie kell, hogy kellően válaszol-e a hatóság a társadalmi igényekre. Ebből a szempontból a legszembeötlőbb a lakóssági panaszok kivizsgálásának elégtelensége a rendőrségi munkában.

A kormányzati működésnek meg kell teremtenie a saját ellenőrzési rendszerét, aminek előfeltétele a mérhető célok, teljesítmények kitűzése (teljesítménymérés, hatásvizsgálat a döntés-előkészítésben, előzetes normakontroll, megfelelő stabil szervezettel).

A felelőtlenség és következménynélküliség általános az államban és a jogérvényesítésben. A jogszabályok érvényesítése az államon belül sem megfelelő. A jogállamiságnak csak egyik része, hogy az állami szervek csak jogi felhatalmazás alapján cselekszenek. A jogállamisághoz azonban hozzátartozik, hogy az állami szervek végrehajtsák a jogi előírásokat. Zéró toleranciát hirdetni, ahol ez túl költséges, vagy ahol nem állnak rendelkezésre erőforrások, káros, de ahol szükséges és lehetséges, ott érvényesítendő.

A nem-állami és állami jogsértők számíthatnak arra, hogy jogsértésük, amit – sokszor joggal – indokoltnak, elkerülhetetlennek, a normális érvényesülés  részének tekintenek, következmények nélküli vagy mindenképp megéri.

Az állam arra sem fordít kellő figyelmet, hogy az állami döntésekben sorozatos hibák okait feltárják, a felelős állami tisztviselőket szankionálják. A meglevő felelősségi rendszer egyben a konfliktuskerülést és így a döntés-kerülést premizálja – a bürokratikus szervezetekben egyébként is szokásos döntéskerülési szintet meghaladó mértékben.

Az állami szervek (különösen a rendőrség) ellenőrzése, hogy az ügyfelek sérelmeivel, igényeivel és beadványaival érdemben foglalkoznak-e. A jogsértés drágítása (annak kizárása, hogy a jogellenesen szerzett előnyök jogszerűvé váljanak. A jogsértésen alapuló állapotok legalizálása megszüntetendő, pl építési engedélytől eltérés nem oldható meg bírsággal, az állapotot „elnéző” hivatalnok automatikus felelősségre vonása, állandó külső ellenőrzés).

Az államot önáltatás és hipokrízis jellemzi. A klientela-igények kiszolgálására és a felelősség kerülésére áltársadalmasításra és álprivatizálásra kerül sor (ld. kht, kamarák, állami minőség meghatározás nélküli egyetemi autonómia, törvényírás kiadása „megbízható” ügyvédi irodáknak).  Ez a korporatív részérdekek uralmát és állami felelőtlenséget erősíti.

Az állam nem szüntette meg a járadékszerzési (bürokratikus monopólium) helyzeteket, amelyek korrupcióra adnak lehetőséget. Ennek enyhítése kampányszerű, a korrupt rendszerek ellenállnak a javításnak, és a központi szervek ebbe a konfliktus-kerülés jegyében belenyugszanak. Ezen a területen talán a legsúlyosabb konkrét gond: A közbeszerzési rendszer irracionalitása (a közbeszerzés egyre szélesebb körre kiterjesztése a meghívásos tenderek erősödése mellett) az összebeszélésen alapuló piacfelosztás még gyakoribbá válását szolgálja.

Az Uniós jog lehetőségei közt a közbeszerzési eljárás ésszerűsítése, a decentralizált megoldások bevezetése, szigorúbb szankciók a visszaélések esetén (kizárás). Az aláigéréssel nyert megbízások ügyének áttekintése

A kormányzati működést a távlati és kritikai gondolkodás hiánya jellemzi.

Miért nincs átfogó szegénységellenes, szegregációellenes, érvényesíthető kormányzati szakpolitika? Nem kerültek ilyenek kidolgozásra, nem jutottak el operatív szintre, a politikai és adminisztratív változások megakadályozták a megvalósítást?

Nincs megfelelő, független intellektuális és intézményes kapacitás a kritikai elemzésre és a távlati államvezetési koncepciók kialakítására. Ez nemcsak szervezeti kérdés. Ha kialakulna is egy ilyen szervezet, kétséges, hogy a szakpolitikák képesek lennének-e érvényesülni (tekintettel az államapparátus saját érdekeire és a túlpolitizáltságra. A túlpolitizáltság a demokrácia pártpolitikai zsákmányszerzéssel helyettesítéséből következik.

 Jelenleg gyakran képtelenek vagyunk az Uniós szakpolitikában a hazai érdekek szakszerű meghatározására, rendszerint sodródunk a nagyobb államok kellő apparátussal kialakított megoldásai farvizén.

Mindez összefüggésbe hozható a hivatalnoki állomány problémáival, azzal, hogy az állam a közszolgálatban (részben mivel az OECD országok közt arányosan az egyik legnagyobb közalkalmazotti és köztisztviselői létszámot tartja el) nem képes a lojalitást és a pártpolitikailag elfogulatlan szakértelmet jutalmazni. Ehelyett az államigazgatási ügyintézés erőforrásait vonja el nem –pénzbeli kedvezményekkel (pénteki munkaidő kedvezmény, hosszan tartó szabadságok, kellő összeférhetetlenségi szabályok (különösen utólagos alkalmazási összeférhetetlenségek) hiánya.

A felelősség hiánya.

Az állam nem működtet hatékony rendszereket a hatósági munka ellenőrzésére, az apparátusok nem érdekeltek a jogsértések és működési elégtelenségek feltárásában, vagy hiányoznak ennek eszközei, s végül senki sem tűnik az állami vezetésben érdekeltnek abban, hogy az állami jogsértést és tévedést felelősségre vonás és szankciók kövessék. A köztisztviselők egyébként szükséges (és nem kellően érvényesülő) foglalkoztatási biztonsága nevében elutasítják a téves vagy elmaradt döntésért való szankcionálást.

Ennek legfontosabb oka a túlpolitizáltság a közigazgatásban. Ennek hatása: nincs hosszú távú, érvényesíthető szakpolitika, nincs semleges szakemberállomány, politikai lojalitás és párttámogatásért hála a makro döntésekben, a klientela-igények kiszolgálása.

A politizáltság mellett közkiadási korlátok, egalitariánus szemlélet és paradox módon esetenként a foglalkoztatás fenntartása („ne legyen túl nagy feszültség”) az elbocsátások miatt is szerepet játszanak. Ezen a területen is hiányzik az állam önmagára vonatkozó reflexiója. A közigazgatásban nem sikerült magasan kvalifikált, tartósan a közigazgatásban dolgozó gárdát kialakítani, a politikai kötöttségre jellemző, ahogyan az egyébként indokolt főtiszti rendszert kialakították érdemi versenyvizsgarendszer nélkül, majd később nem tettek kísérletet egy korszerű és semleges rendszer kialakítására. Ellenkezőleg, a hivatalnoki politikai függőség állandóan erősödik, mint a Köztiszviselői tv. 32. § (2) bekezdése helyébe lépő alábbi friss rendelkezés mutatja:

„(2) A főtanácsadói, tanácsadói munkakör betöltésére vonatkozó megbízás határozatlan időre szól, nem minősül vezetői megbízásnak, és az külön indokolás nélkül bármikor visszavonható.[1]

A felelősség feltáratlan maradásához az állami -és közgondolkodásban uralkodó  félreértések is hozzájárulnak (adatvédelem, önkormányzatiság, korporativizmus, jogállamiság (eljárás-hosszabbító fellebbezések, érdekeltség nélkül).

Az igazságszolgáltatás elégtelen reflexivitása (amit szintén a felelősség hiányaként szokás tárgyalni) a függetlenséghez szükséges autonómia jegyében alakult ki és az ezzel kapcsolatos félreértést intézményesíti (ami a bírói rend –korporáció- önvédelmi igényein alapul

 
[1] Ez a megjegyzés egy trendet kiván jelezni, s nem a konkrét törvénymódosítás indokoltságát kérdőjelezi meg. 

h i r d e t é s
;