Sokáig csak szájhagyomány alapján adták át generációról generációra a teremtés történetét, de úgy az 546. ősöm leírta a valódi történést, mert attól félt nehogy a szájhagyomány torzítsa, a történetet, vagy akár elvesszen valamelyik felelőtlen generáció révén. Én megtaláltam ezt az agyon szakadozott megsárgult papiruszt és megosztom veletek.

Midőn az ötödik napra elkészült a világegyetem és benépesült, a Teremtő meg akarta koronázni művét. A tengerparton ült és a homokba rajzolgatta elképzelését, mindazt a tapasztalatot, amit eddig összegyűjtött egyetlen csúcsalkotásban akarta kifejezni, ami a teremtést összegzi. Gondosan, minden részletre kiterjedően megformázta Ádámot, az embert. Lucifer egy darabig csak nézte, hogy mit mesterkedik az öreg. Látta, hogy délre egy remekművet alkotott. Az alkat minden részlete szépen kidolgozott, harmonikus egységet alkot. Bele sem tudott volna kötni. Ekkor a Teremtő életet lehelt bele. Nem szájon történő lélegeztetéssel, hanem fennkölten úgy, mint Michelangeló sziksztusi freskóján. Az ördög ezt már nem állhatta és alulról azon a kilógó gyökéren át beletáplálta kételyt, a tudásvágyat, a versengési vágyat a békétlenséget, a vágyat és az erotikát. 
Ádám felpattant és azt mondta az Úrnak. 

- Milyen szép vagyok, milyen szép a világ. Éhes vagyok, szomjas vagyok, unatkozom, mi lesz ebédre? Az Úr ránézett és nem értette, ki ez az izgága alak, amikor ő tökéleteset alkotott. Azt mondja.
- Van még itt egy marék homok, majd kitalálok valamit. Gyere, segíts, tartsunk konzultációt, hogy választ adjunk minden kérdésedre. 

Gyúrják a homokot. Az Úr ételt, italt akar gyúrni, Ádám meg avangard művészeket megszégyenítő módon egy kicsit másik emberfélét. Az úr két kezébe temeti arcát, úgy gondolkodik a megoldáson. Ez alatt viszont Ádám már elkészített egy kevésbé tökéletes hasonmást. Egy kicsit nagyobbra sikerült a feneke, nem is volt akkora, mint Ádám, mert kevés volt a matéria hozzá, épp az utolsó marék homokot vette kézbe, amikor az Úr ránézett az alkotásra és azt mondta: 

- Ember mi a fenét csinálsz? Ádám erre odavágta az utolsó marék homokot a test mellkasára
- Akkor csináld Te! kiabálta mérgesen. 

Az Úr Békésen annyit mondott, hogy nem úgy gondolta, csak segíteni akart. Ádám nézi a dudort a mellkason. Nem is rossz, ha avangard, hát legyen az. Elkezdi finomítani, egyre jobban tetszik neki. Odafordul az Úrhoz: 

- Mit szólsz hozzá, ez jó. Az úr nem akar még egy balhét, ráhagyja és bólint. 
- Lehetne kettő? hogy mind két kezembe jusson, mert ez olyan jó. Az Úr megint bólint. 
- Jóóó, nagyon jóóóó. Ádám addig formálgatja, szépítgetia két dudort míg "gyökeret" ereszt.
- Uram, mi ez? Én szégyellem magam, hova dugjam? Az Úr kifakad. 
- Eddig segítettem, de semmiben nem hallgattál rám, itt hagylak b…meg. Ádám tanácstalan, de nincs jobb ötlete. A végén csak annyit rebeg: 
- Jóó, jóóóóó, köszönöm Uram, áldassék a neved.