Adventi várakozás, és a befejezetlen „feltámadás”

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Adventi várakozás, és a befejezetlen „feltámadás”

2017. december 06. - 09:31

 

Az ipari társadalomban a technikai haladás tüneteként kényelmes, súrlódásmentes, józan és demokratikus szabadságnélküliség uralkodik.

A Biblia szerint ez volt Jézus kedvenc helye, ahol nemcsak imádkozott, hanem tanítványait is oktatta.

A mai ipari társadalom, annak következtében, ahogyan technikai bázisát megszervezte, a totalitarizmus fele tart.

Mi is lehetne ésszerűbb, mint az individualitás, az egyéniség elfojtása a társadalmilag szükséges, ámde gyötrelmes munkák gépesítése során; mint az egyéni vállalkozások hatékonyabb, termelékenyebb részvénytársaságokba való központosítása; mint az egyenlőtlen feltételekkel induló gazdasági szubjektumok szabad- versenyének szabályozása; mint azoknak a kiváltságoknak és felségjogoknak a megnyirbálása, amelyek gátoljak az erőforrások nemzetközi megszervezését?

Hogy ezzel a technikai renddel politikai es szellemi koordináció is együtt jár, az, meglehet, sajnálatos, mégis sokat ígérő fejlemény.

A gondolat-, szólás- es lelkiismereti szabadság lényegében kritikai eszmék voltak abból a célból, hogy egy elavult anyagi es szellemi kultúrát egy termelékenyebbel és ésszerűbbel váltsanak fel.

Ezek a jogok es szabadságok, mihelyt intézményesültek, osztoztak annak a társadalomnak a sorsában, amelynek szerves alkotórészévé lettek. A megvalósulás felszámolja önnön előfeltételeit.

A gondolkodás függetlensége, az autonómia, a politikai ellenzékiség joga egyre inkább elveszíti alapvető kritikai funkcióját egy olyan társadalomban, amely láthatólag egyre inkább képes az egyének szükségleteinek kielégítésére annak révén, hogy megszerveződik.

Egy ilyen társadalom megköveteli, hogy elveit es intézményeit elfogadják.

Ha az egyen többé nem kényszerülne arra, hogy „szabad” gazdasági szubjektumkent, lényegében „kényszerített fogyasztóként” jelenjen meg a piacon, akkor a szabadság eme fajtájának eltűnése a civilizáció egyik legnagyobb vívmánya lenne.

A gépesítés és szabványosítás technikai folyamatai egyéni energiát szabadíthatnának fel a szabadság egy ma meg feltérképezhetetlen, a szükségszerűségen túl fekvő birodalma számára.

Átalakulhatna maga az emberi létezés belső struktúrája: az egyénnek szabadságában állna, hogy autonómiát gyakoroljon egy olyan élet fölött, amely a sajátja lenne.

A fejlett ipari civilizáció lehetőségein belüli cél ez, a technikai racionalitás „végpontja”.

A valóságban azonban éppen ellenkező tendencia érvényesül: az apparátus önnön védelmének es terjeszkedésének gazdasági és politikai igájába hajtja mind a munkaidőt, mind a szabadidőt, mind az anyagi, mind a szellemi kultúrát. A mai ipari társadalom, annak következtében, ahogyan technikai bázisát megszervezte, a totalitarizmus fele tart.

Nemcsak egy sajátos kormányforma vagy párturalom eredményezhet totalitarizmust, hanem egy sajátos termelési es elosztási rendszer is, amely minden további nélkül összeférhet a pártok, újságok, „ellensúlyozó hatalmak” stb. „pluralizmusával”.

A mai „civilizáció” elérte azt a fokot, ahol a „szabad társadalom” már nem határozható meg pontosan és egzakt módon a gazdasági, politikai es szellemi szabadság hagyományos kifejezéseivel. (O. Spengler a civilizációt a kultúra végső, megsemmisülési szakaszának tekintette).

Csak negatív kifejezésekkel jelölhetők: a gazdasági szabadság a gazdaságtól, a gazdasági erők és viszonyok uralmától való szabadságot jelentené; szabadságot a létért való mindennapos harctól.

„Hamisak” azok a szükségletek, amelyeket az egyénre a repressziójában való részleges társadalmi érdekeltség kényszerít rá: azok a szükségletek, amelyek állandósítják a gürcölést, az agresszivitást, a nyomort es az igazságtalanságot.

Kielégítésük lehet fölöttébb örömteli az egyén számára, ám ez a boldogság nem olyan állapot, amelyet fenntartani es védelmezni kellene, ha arra szolgál, hogy meggátolja (mind önmagában, mind másban) ama képesség kifejlődését, hogy felismerjék az Egész beteg voltát. Ez az eufória, indokolatlan, alaptalan, önámító boldogság a boldogtalanságban.

A hamis szükségletek közé tartozik a legtöbb uralkodó szükséglet, amely arra irányul, hogy az emberek a reklámmal összhangban lazítsanak, szórakozzanak, viselkedjenek es fogyasszanak, hogy azt szeressek es azt utaljak, amit mások szeretnek es utalnak. E szükségletek kifejlődése es kielégítése mindig heteronom.

A represszív szükségletek túlsúlya befejezett tény, amelyet az emberek tudatlanul es megverten elfogadnak, ám de olyan tény, amelyet meg nem történtté kell tenni…

Egyedül azoknak a szükségleteknek van korlátlan jogalapjuk a kielégítésre, amelyek létfontosságúak.

A szükségletek es kielégülésük fennálló univerzuma olyan tény, amelyet kérdésessé kell tenni az igazság es hamisság szempontjából. Arra kérdésre, hogy melyek az igaz es melyek a hamis szükségletek, végső fokon maguknak az egyéneknek kell válaszolniuk

— de csak végső fokon; ha es amennyiben szabadok arra, hogy sajat válaszukat adjak. Amíg visszatartják őket attól, hogy autonómak legyenek, amíg (egészen ösztöneikig lehatoló módon) beprogramozzak es manipulálják őket, addig e kérdésre adott válaszuk nem fogadható el sajátjukként.

Minél racionálisabbá, termelékenyebbé lesz a társadalom elnyomó adminisztrálása, annál kevésbé képzelhető el annak az útja es módja, hogy az adminisztrált egyének meg tudjak törni szolgaságukat, hogy felszabadíthassák önmagukat.

Minden felszabadulás a szolgaság tudatától függ, s ennek a tudatnak a kialakulását lépten-nyomon gátolja azoknak a szükségleteknek es kielégüléseknek az uralma, amelyek igen nagy mertekben az egyen sajátjaivá váltak. A fejlett ipari társadalom hatékonyan elfojtja azokat a szükségleteket, amelyek felszabadulást követelnek. A benne működő társadalmi kontrollok kikényszerítik a haszontalan dolgok termelésének es fogyasztásának túlburjánzó szükségletet; az eltompító munka szükségletet, ahol az mar igazából nem szükséges; a kikapcsolódás olyan fajtainak szükségletet, amelyek enyhítik es meghosszabbítják ezt az eltompultságot; az olyan alapszabadságok védelmezésének szükségletét, mint amilyen a szabad verseny előirt árak mellett, az önmagát cenzúrázó szabad sajtó, a szabad választás egyenértékű márkák es kacatok között.

Címkék: 

;