Belegondolt-e abba Orbán Viktor, hogy ha a magyar állam nem fizet, az elítéltek – hazai jogorvoslati lehetőség hiányában – továbbra is Strasbourghoz fordulnak majd? – teszik fel a kérdést a magyarországi jogászok, akik szerint a kormányfő érdekes utalást is tett az „ügyvédek összekapaszkodására”, a „politikában is aktív” ügyvédek közreműködésére. Ha a miniszterelnök szerint, az elítélteknek egyetlen fillért se fizessünk, nem kell ide ügyvéd, hogy Strasbourgban megint szégyenpadra ültessék Magyarországot – szögezik le az ügyvédek, akik Orbánnal ellentétben szakvizsgát tettek az egyetemi tanulmányaik végeztével.

Azt is kibontja, hogy miért gondolja így. Mint írja, például azért, mert törvényben hirdettük ki az emberi jogok európai egyezményéhez történő csatlakozásunkat, amelyet semmibe vennénk, ha Orbán ötlete komoly lenne, s tényleg nem törődne azzal, hogy az Európa Tanács egyik fontos intézménye rendszerszintű problémákat állapított meg a büntetés-végrehajtás terén. Az egyezményből természetesen ki lehet lépni, de az egyet jelentene az EU-ból való távozásunkkal. Emlékezzünk csak arra az esetre, mikor Orbán Viktor 1988. június 16-án néhányunk társaságában rendőrségi fogdába került néhány órára. (Erről egy korábbi írásomban – „Orbán Viktornak nem adtak vacsorát” címmel – hírt adtam). Ott izegve-mozogva, sehogy se beletörődve a fogva tartás körülményeibe, vacsorát kért, majd azt követelte, hogy azonnal engedjék ki, mert nem éri el az utolsó vonatot. Akkor, mint liberális politikus, még egyetértett azzal, hogy a fogva tartottaknak is vannak emberi jogaik. A politikai okokból fogdába vagy/és börtönbe hurcolása, a kegyetlen bánásmód ellen pedig az 1988. november 8-án elhangzott, majd levélben a belügyminiszternek elküldött nyilatkozatában fejtette ki a jelenlegi álláspontjával szöges ellentétben álló vélekedését.

Volt politikai elítéltek, akiket még 30 év elteltével sem rehabilitáltak           

Majd az Országgyűlés padsoraiban a saját volt párttársait is elárulva nem csatlakozott ahhoz a feljelentéshez, melyet a Fidesz Munkáscsoport egykori tagjai küldtek 1992-ben Györgyi Kálmán államügyésznek. Az Ellenzéki Kerekasztal egyik tárgyalójaként „természetesen” már nem kívánta azok megbüntetését, akik korábban sok-sok ezer ellenzékit, ellenállót börtönbe zártak vagy éppen kivégeztettek. – A mai napig is ismert, hogy – három évtizeddel a rendszerváltás után! – még mindig vannak olyan politikai elítéltek, akiket nem rehabilitáltak. Polt Péter legfőbb ügyészsége ugyanúgy elfeledkezett az elmúlt évtizedek hiányosságairól, mint azok a kormánypárti népképviselők, akik vezényszavakra szavaznak a magyar Országgyűlésben.

Nem kétséges: a még élők perújrafelvétele, az ügyek és iratok leporolása, nyilvánosságra hozása sokakat – több száz politikust, ügyészt és hadbírót – kellemetlen helyzetbe hozhatna, főleg azokat, akik a rendszerváltás előtt és jelenleg is aktív résztvevői a közéletnek.
A nyilatkozatánál, ki nem mondottan is többet közölt demokráciánk milyenségéről az a Balsai Istvánnal készített beszélgetés, amely az elmúlt évtized végén jelent meg az akkor még ellenzéki Magyar Hírlap hasábjain.

“Nem beszélhetünk NATO-kémkedésről – vélekedett tíz évvel ezelőtt az Antall-kormány igazságügy-minisztere, a későbbi Fidesz-politikus – sem a pártállam gyengítését elősegítő kémkedésről. Csak egy másik ország számára történő kémkedés létezik… Amit elképzelhetőnek tartok, az, hogy kimondják: annak idején téves ítéletet hoztak, az érintettek egykori cselekményének ma már nincsen veszélyessége a társadalomra, vagyis most, Magyarország NATO-tagsága idején nem bűncselekmény a NATO javára kémkedni…”

„Megváltozott a védett jogtárgy, megszűnt a Magyar Népköztársaság”

Pokol Béla, egykori kisgazda politikus is óvatoskodva járta körül a kérdést, úgy vélekedett, hogy “A koncepciós perek mintájára beindulhat egy-egy felülvizsgálat, de ehhez politikai akarat is szükséges, vagyis a parlament domináns erőit kell megnyerni hozzá.
Kőszeg Ferenc, SZDSZ-politikus, aki már 1990-ben is protestált az Országgyűlésben, a nyilatkozókkal szöges ellentétben fogalmazott: “Szerintem, a megoldás az lenne – mondotta – ha a semmisségi törvényeket felülvizsgálnák. Másik lehetőség, hogy az egykori, még életben lévő elítélteknek lehetőséget adnánk a per-újrafelvételi eljárásra, még ha nincs is új tényállás, ami ebben az esetben eljárásjogi feltétel. Ezt meg lehetne tenni abból kiindulva, hogy megváltozott a védett jogtárgy, vagyis megszűnt a Magyar Népköztársaság.”

“Ha lehetőséget adnának a még életben lévő elítélteknek a per-újrafelvételi eljárásra…” – A szabadelvű politikus eme kívánalma ismét rámutatott a demokratikusnak mondott és jogállamnak vélelmezett köztársaságunk sötét titkaira.