h i r d e t é s

Az Apple csúnya tokot tervezett, mi lesz most?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Apple csúnya tokot tervezett, mi lesz most?

2015. december 10. - 10:58
0 komment

Addig könyörögtek az emberek, míg az Apple végre kiadott egy olyan iPhone-tokot, ami nagyjából a duplájára növeli a készülék egy feltöltéssel elérhető élettartamát. Az internet meg, ahogy mondani szokás, felrobbant, mert ilyen rusnya tokot egy vak kígyó sem tudott volna tervezni.

Forrás: index.hu

A tok ugyanis csak a közepén dudorodik ki, a két vége lapos maradt. Hogy ez miért van így, megoszlanak a vélemények, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy egy teljes méretű akkumulátorral a tok felhelyezését és levételét akadályozták volna. A Verge szerint ráadásul a tok csak az Apple fülhallgatóival kompatibilis, más fülesek dugója nem tud teljesen jól bekattanni - írja az Index.

A tesztek szerint viszont az, akit nem zavar, hogy egy jó dizájnú terméket csúnya, de egy napnál hosszabb ideig is használható termékké változtassanak egy 100 dolláros tokkal, azok jól járnak. A tok a Verge tesztje szerint egy tökig merült Iphone 6-ost 72 százalékra töltött alig egy óra után, a tokot magát pedig egy újabb óra alatt lehet feltölteni egy 10 wattos adapterrel. Az iPadek mellé ötwattos töltőt adnak, azzal kicsit több, mint két óra kell, hogy az ember feltöltse a tokot. A cikk szerint a 25 órás, ígért beszélgetési idő nagyjából stimmel, a tesztelő telefonja egy hétvégét bírt egy feltöltéssel, ami ugye pont kétszer annyi, mint amennyit amúgy bírnak ezek a telefonok.

A régebb óta elérhető, de nem eredeti Apple tokoknál drágább a Smart Battery Case, ráadásul névleges teljesítménye is alacsonyabb: 1877 mAh-t tud a hivatalos kiegészítő, más akkus tokok inkább a 2700-3000-es tartományban mozognak. Ez lehet amúgy a magyarázat arra, miért nem tudja teljesen feltölteni a tok a telefont – egyszerűen kisebb akku van benne, mint a telefonban magában. Nagy előny viszont, hogy az Apple saját tokjához nem kell külön kábel, ugyanis a telefonban is megszokott Lightning csatolófelület van rajta.

Ez az, ami a legnagyobb előnyt adja: a tok teljesen kompatibilis a telefonnal, például nem külső ledek villogásából kell kikövetkeztetni a töltöttségi állapotot, hanem a telefon kiírja, ha merül az akkumulátor. Nagyjából ez az, amiben ki is merül, mitől okos a tok, de az Apple talán abban bízik, hogy ez (mármint hogy ugyanaz a cég gyártja, mint a telefont magát) elég lesz egy csomó embernek ahhoz, hogy kétszer annyiért vegyenek akkus tokot a telefonjukra, mint eddig tehették.

 

index.hu