Az ellenzéki pártok figyelmébe, személyi torzsalkodás helyett vagy mellett!

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

Az ellenzéki pártok figyelmébe, személyi torzsalkodás helyett vagy mellett!

2017. október 04. - 11:06

 

A tudásalapú államhatalomnak nincs alternatívája!

Az ipari rabszolgarendszer stabilizálása Magyarországon, egy nem legitim állami kényszerítéssel!

A politikusok állítják, a munkaerőnek (mellesleg: az embernek, aki dolgozik) nincs „piaci, dologi értéke”. Ára van, az a minimális bér vagy egy kicsit több!

A tudás, a MUNKA nem csak munkavégző képességgel, hanem „előállítási” költségeinek arányában (összegzett oktatási, nevelési kiadások a gyermek születésétől a munkába állásáig) tetemes dologi értékkel is rendelkezik, a humántőke piaci, dologi értékének „hiányára, tagadására” épülő, a jogtechnikai meghatározásának lehetetlenségére való hivatkozás nem más, mint törekvés a joghátrány fenntartásának tudatos, tudományos eszközökkel történő politikai igazolására (legitimálására, elfogadtatására).

Éppen ezért képtelenség foglalkoztatáspolitikai stratégiát kialakítani, elfogadni és elindítani a megvalósítás útján.

A tudásalapú gazdaság feltételezi a tudásalapú társadalom létét, aminek része és integrátora a tudásalapú államhatalom kellene, hogy legyen. [1]

Ahogyan nem lehet dilettáns, mániákus menedzserekkel – legalábbis hosszabb távon - globális vállalatot irányítani és fejleszteni, ahogyan nem lehetséges tudományos kutatások és fejlesztések nélkül termékfejlesztés, nem lehetséges tudástőke nélkül olyan államhatalmi szervezet, amely a gazdaság és a társadalom integrációjáért politikai és erkölcsi felelősséget tud viselni.

A tudásalapú államhatalmi szervezet kritériuma nem más, mint alkalmassága a gazdasági növekedést, az államháztartás egyensúlyát, az állampolgárok fizikai és szellemi jólétét arányos és igazságos költségekkel illetve közteherviseléssel biztosítani. Ennek a feladatnak része, nagyon fontos eleme, a gazdaság és a társadalom integrációjának fenntartására, fejlesztésére alkalmas intézményrendszer működtetése, a gazdaság, a társadalom és a politikai intézmények participatív együttműködésére.

Más szóval: létre kell hoznia azokat a feltételeket, amelyekben biztosítani lehet a tőke és a munka kooperációjának szuverén működését.

Melyek ezek a feltételek?

Semmiképpen sem az elvont esélyegyenlőség őskori politikai demagógiája, (amivel lehetett olykor választást nyerni, de komolyan dolgozni nem) mert minden politikailag deklarált esélyegyenlőség vagy liberalizáció, a monopóliumok piaci, társadalmi pozícióit erősíti, az erőset stabilizálja, a gyengébbet kiszolgáltatottabbá teszi.

A mai világban mindennemű fundamentalizmusnak titulált mozgalom, lényegét tekintve nem elmebaj, hanem tiltakozás a kirekesztettség, az élethez való reális lehetőségek elvonásával szemben. A németországi szociáldemokrácia igazán komoly politikai teljesítménye volt, amikor deklarálta, hogy reálpolitikai szempontból nincs reális alternatívája a tőke és a munka kooperációjának, amelyben az államhatalom nem állhat egyoldalúan a tőke kiszolgálása mellé, hanem koordinációs szerepet fog betölteni a társadalom és a gazdaság kapcsolatának (integrációjának) fejlesztésében.[2]

  1. Ennek jegyében az állam lemond arról, hogy „igazságtevő legyen”, mint az abszolút tudás és mindenhatóság képviselete. (Ezt a mindenhatóságot még a radikális egyházak is megosztják Istennel).
  2. Ennek jegyében lemond arról a képtelenségről, hogy az állam nem tud beavatkozni a gazdaság monomotorikus (profitelvű) működésének következtében előálló társadalmi károk (szegénység, munkanélküliség, ingyen humántőke biztosítása az állam által finanszírozott gazdasági infrastruktúrával együtt a gazdasági szervezeteknek stb.) elhárításának megakadályozásába.
  3. Ezzel azonban nem „telepszik rá” a gazdaság és a társadalom szereplőire, mint hatalmi monopólium, hanem létrehozza a társadalom és a gazdaság szereplőinek participációra alkalmas, általuk elfogadott intézményeit.
  4. A szakszervezetek hagyományos érdekvédelmi, destruktív (munkabeszüntetés, munkalassítás stb.) funkciójának mérséklésére a preventív érdekvédelem, érdekegyeztetés lehetőségét kínálja fel. Ennek egyik eszköze a vállalatok felügyelő bizottságaiban a paritásos munkavállalói képviselet a stratégiai gazdasági döntésekben.
  5. Teszi ezt abból a jól felfogott érdekből (Helvetius), hogy a társadalmi béke a normális társadalmi élet alapvető feltétele, egyúttal a vállalatok, az egész gazdaság növekedésének egyenrangú (sőt, nagyobb súlyú) gazdaságpolitikai kockázati tényezője a gazdálkodás tárgyi tényezőivel.
  6. Az SPD, a nemzeti szocializmus rosszemlékű, a gazdaság valós szereplőinek érdekeit a hitleri politikai hatalom szolgálatába állító Felsőszintű Érdekegyeztető Tanácsot megszünteti. Helyette, kizárólag súlyos válsághelyzetben hívja össze az úgynevezett koncertált együttműködési fórumot,[3]amelyben a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány, valamint a fontosabb funkcióval rendelkező társadalmi szervezetek (pl. kamarák) vesznek részt. Az ott meghozott és együtt elfogadott döntésekért minden résztvevő felelősséggel tartozik a végrehajtásban. A megállapodó felek a megegyezések végrehajtása során, kölcsönösen ellenőrzik egymást.
  7. A felsőszintű Érdekegyeztető Tanács működése ellen szólt illetve szól az is, hogy a szakszervezeteket nem szabad bevonni olyan munkaadói érdekek vagy állami politikai érdekeket érintő egyezkedésbe, amelyek szembeállítanák a szakszervezeti képviselőket a tagsággal.
  8. Magyarország tipikus példája annak, amikor a szakszervezetek parlamenti, pártpolitikai szerepeltetése gyakorlatilag amortizálta a még meglévő maradványait is a szakszervezeti érdekvédelemnek, a szakszervezetek vezetőségei és intézményeik lejáratták a szervezetet.[4]
  9. Felül kell vizsgálni az üzemi tanácsok költséges és időigényes fenntartásának létjogosultságát a funkció és a ráfordítások tekintetében. Ezek hazai bevezetése a németországi mintát követte, mint a felügyelő bizottságokban való munkavállalói képviselet intézményesítése is. Az utóbbi a legértelmetlenebb német minta, az egyharmados és laikus participáción alapul. Az üzemi tanácsok megalakulását a szakszervezeti érdekvédelem megosztására hozták létre a német gazdaságban azzal az ideológiával, hogy a szakszervezetek szervezettsége 30%-os, a munkavállalók 70%-a kiesik az érdekvédelem alól, számukra is kell képviselet. Magyarországon ez sem működik, mint taktika a politikai megosztásra, mert egyúttal azt a szakszervezetet tekintik törvényesen reprezentatívnak, kollektív szerződéskötésre jogosultnak, amelyik az üzemi tanácsi választásokon hegemón szerephez jut. Így jött létre egy értelmetlen hibrid rendszer nálunk, hogy a szakszervezetek megszállják az üzemi tanácsokat, a legtöbb vállalatnál egy szakszervezet van, így a vállalati szakszervezeti elnökség és az üzemi tanács személyi összetétele is sok helyen ugyanaz, elnöke pedig a vállalati szakszervezeti tanács elnöke egyúttal.
  10. A magyar szakemberekkel minden olyan megoldást összeszedettek a rendszerváltozás előtt, ami értelmetlen és működésképtelen volt és ma is az a német Mitbestimmungsgesetz, azaz a munkavállalói részvételt, particpációt szabályozó törvényben.
  11. A német törvény azt is előírja, hogy a felügyelő bizottságokban „kvalifikált részvétel szükséges”, tehát bárki választható, de ehhez a tudás, a szükséges ismeretek a „cenzus”.
  12. Magyarországon ezt teljesen figyelmen kívül hagyták, a mai helyzetben munkavállalói képviselet szakmailag felkészületlen, a menedzsment „zsebében” van a munkavállalói oldal. Igaz, így a legegyszerűbb a tulajdonosok és a menedzsment hatalmi monopóliumát biztosítani, csakhogy a hatalom centralizációja a keletkező konfliktusok helyszínévé teszi a hatalmi központot, rosszabb esetben, pl. most a vasutassztrájkoknál, a menedzsment is alkalmatlan a rendfenntartásra, így politikai dimenziókba helyeződik át a konfliktusok súlypontja, előbb-utóbb a kormánynak kell beavatkozni. (Persze ez már meg is történt).
  13. A kvalifikált szakszervezeti érdekvédelemhez, ehhez hasonlóan nélkülözhetetlen az érdekvédelmi szervezetek menedzsereinek felsőfokú szakképzése is, amit néhány éves alacsonyabb szintű szakmai gyakorlattal kell kiegészíteni. A rendszerváltozásnál a politikai érdek más volt: mindenféle lehetséges társadalmi ellenállást eltakarítani a kapitalizmus restaurálásának útjából.
  14. Most viszont szükség lenne rá, hogy a tőke-munka élő ellentéteit valahol alacsonyabb szinten, a gazdasági szervezetek keretei közé lehessen szorítani, ezek a gazdasági konfliktusok ne vezethessenek a politikai válság növekedéséhez. ,.
  15. A politikai hatalomnak jól felfogott érdeke, hogy a gazdasági konfliktusokat a gazdasági szervezetek, intézmények kerete közé szorítsa az érdekegyeztetés és megoldások kényszerét kierőszakoló participációs intézmények fenntartásával. Ellenkező esetben minden a kormány „nyakába fog hullani”, mert a gazdasági konfliktusok megoldásának „helyszínei” alkalmatlanok a feladatra, vagy nem is léteznek. A többpártrendszerben pedig, lehetőséget ad a különféle ellenzéki pártoknak, hogy ezeket a konfliktusokat a politikai hatalom, elsősorban a kormány ellen használják fel. Most is ez a helyzet: az államfő és az ellenzéki pártok számára ideális az anarchikus vasutassztrájk, a kormány (akár a mindenkori) alkalmatlanságát bizonyítandó a társadalmi béke, a biztonság és a nyugalom fenntartására. Adott esetben pedig, maga a politikai hatalom kényszerül rá, hogy „udvaroljon” a szakszervezeti csoportoknak. Így ez ártalmas a kormánynak, árt a szakszervezetnek, ami viszont a legnagyobb baj, hogy a magukat a gazdasági érdekkonfliktusokat nem oldja meg.[5]
  16. Nem csak az a baj, hogy az emberek, a társadalom mindent a kormánytól vár, hogy találjon megoldást a szociális problémákra, hanem elsősorban az a baj, hogy maga az államhatalom is érdekelt abban, hogy minden valamirevaló hatalmi eszközt (a pénzen kívülit is) centralizáljon. Így csak az állam rendelkezik az eszközökkel, tehát a hatalom válik felelőssé a bajokért. Egyetlen racionális politikai hatalom sem lehet érdekelt, hogy az eszközök központosításával a nyakába vegye a szociális bajok megoldásának kulcsait és a megoldatlanságuk következményeit.
  17. Ebből az következik, hogy a gazdasági érdekképviseletet decentralizálni szükséges, egyúttal intézményeiben, állami törvények útján meg kell erősíteni a munkavállalói érdekvédelem tárgyalási pozícióit. [6]
  18. Tekintettel arra, hogy jelenleg a szakszervezetek egyáltalán nem rendelkeznek érdemi részvételi (participáció a nemzetközi szóhasználatban) jogokkal, az érdekérvényesítésnek az összes lehetséges konstruktív lehetőségétől meg vannak fosztva, egyetlen eszköz maradt: a destruktív érdekvédelem: a sztrájk.
  19. Az EU által szorgalmazott, humántőke befektetések megtérülésére irányuló kutatás-fejlesztés ügyében készítettünk javaslatot, aminek hazai kidolgozását, matematikai modellezését szükségesnek tartjuk. Ennek a stratégiai vázlata elkészült, de meghaladja ennek a tanulmánynak a kereteit.
  20. Fontos a munkaviszonyból kikerülő kvalifikált munkaerő tudásának munkaviszonyon kívüli, iparszerű, hasznosítása, nem hagyományos foglalkoztatási, szervezeti feltételeinek létrehozása, a munkaügyi kirendeltségekhez lokalizálva kísérletileg, majd intézményesítése. (Lásd: Knowledge Recyling, In.: Lakatos Gyula, Az emberi tőke c. könyvének, Varga Ferenccel közösen írt, önálló fejezetében). Erre már volt próbálkozásunk, de az állami bürokrácia érdektelensége ellehetetlenítette.
 
[1] Alan Greenspan, az USA jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve Board elnöke, 1996. októberében rövid beszédet mondott egy New York-i ünnepségen. Ebben egyebek között arról szólt, hogy milyen nehéz manapság a gazdasági teljesítményt mérni. Pár évvel ezelőtt szerinte minden kilóban, hordóban, méterben volt számba vehető, mivel a gazdaságot olyan "fizikai" iparágak vezették, mint az olaj- vagy az autóipar. Greenspan szerint az Egyesült Államok gazdaságának outputja súlyban mérve ma alig több mint fél évszázaddal ezelőtt. Az értéke viszont több mint háromszorosára növekedett.
A fizikai árucikkek mellett a mai, különösképpen a jövő, un. tudásalapú gazdaságában nagyobb szerepet kapnak a szellemi javak, az anyagot, energiát és izomerőt kiszorítják a gondolatok, az ötletek, az emberi tudás, a termelő gyárak mellett teret nyernek a tudás intenzív, anyagi termékeket alig kibocsátó iparágak,  vállalatok.
[2] Magyarországon a 20. században végbement 5-6 rendszerváltozás a társadalom passzív rezisztenciájának és a politikai hatalom szervilizmusának a virágzását segítette elő
[3] Kozertierte Aktion.
[4] A szociáldemokrácia hagyományainak továbbfejlesztésén munkálkodó szervezetek (persze egyetlen értelmes, „tudásalapú kormány sem) nem nézhetik közömbösen, hogy minden állami-politikai előnyök nélkül cserébe, csodálják a világon egyedülálló, hivatalosan is működő kartellt, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságát, aminek 38 transznacionális vállalat tagja (Lásd székhelyét, és kétnyelvű cégtábláját: Budapest, Lajos utca 48-66).[4]
[5] Néhány esetben a korrupció melegágya is, ahol ismét csak nem a korrupció a főbenjáró bűn, hanem az, hogy a problémák nem oldódnak meg).
[6] Magyarországon, sajnálatos módon történelmi gyakorlat, hogy minden különbözőséget el kell takarítani, az együttműködés lehetőségeinek a keresése is olyan távoli, hogy odáig el kellene már végre látni. Ennek kódolása jelentkezik az etnikai típusú ügyek vizsgálatakor is.


h i r d e t é s


;