Nemrégen írtam a debreceni fideszes önkormányzat igazán felebaráti és keresztényi szeretettől áthatott karácsonyi ajándékáról: megadóztatják – ugyan jelképes összeggel – az ingyenes ételosztást a városban. Állításuk szerint, semmi sem változott, „csak” nevesítették a rendeletben az ételosztást.

Naponta hallgatom, hogy a Fidesz vezetői mennyire keresztények, látom őket ájtatos arccal egyházi rendezvényeken. Hogy ez mennyire hiteles a „csuhások térdre, imához” egykori pártjától, azt döntse el a kedves olvasó. Jómagam úgy látom, az orbáni centrális erőtérben létrejött a „trón és az oltár” szövetsége.

Valószínűleg ilyen újsütetű hívők ülhetnek a cívis város képviselői között is. (Természetesen a damaszkuszi úton mindenkinek joga van végigmenni.)  A múlt héten lehetőségük lett volna bizonyítani, hogy Krisztus igaz „tanítványai”. Ehelyett leszavazták azt a javaslatot, amely indítványozta: az ételosztásokat ne sarcolja meg, még jelképes összeggel sem a város. Nem hiszem, hogy ez Istennek tetsző eljárás volt a helyi hatalmasságok részéről.

Minden egyéb már csak rizsa, üres szócséplés, mellébeszélés  a Fidesz részéről. A helyi szocik, akik rendszeresen tartanak ingyenes ételosztást, hétfőn befizették a város polgármesterének az adót. Erről tegnap közleményt adtak ki. Ebből idézek:

„Korábban már írtunk arról, hogy a területfoglalás napi költsége nagyjából egy adag töltött káposzta árának felel meg. Az évente befolyó összegből nem telik lézerblokkolóra, netán a stadion füvének fűtésére sem. Floridai repülőjegyre is évtizedekig lehetne gyűjteni. A biomassza hasznosításának tanulmányozását így továbbra is kénytelenek a város urai „magánzsebből” finanszírozni.”

A Fidesz -KDNP helyi frakciója ahelyett, hogy elismerte volna a saját hülyeségét, és visszavonatná a módosítást, a szokott stílusukban kioktatta a szocialistákat. „Megvédték” a város jelenlegi polgármesterét. Közleményük szerint az adót még Kósa Lajos kiskirálysága idején vezették be. Egyébként – ahogy írják – a város jelentős összeget fordít gyermekjóléti és szociális kiadásokra. Az ételosztásokon álló hosszú sor azonban azt mutatja, valami talán mégis hibádzik a rendszerben.

Szomorú vagyok, kegyetlenül fáj a szívem a sok szegény, nyomorban élő látványától. Látom kilátástalan helyzetüket, az élettől meggyötört arcukat, bánatos szemüket. A társadalom számkivetettjei, kiszolgáltatottak, többségük egykor szebb napokat élt meg. Ma küzdenek a mindennapos megélhetésért, a napi betevőéért. Sokszor még „hét krajcár” sincs a ládafiában, hogy legalább kenyeret vegyenek.

A debreceni és az ország más önkormányzatainak nem akadályokat kellene azok elé gördíteni, akik nem közpénzből próbálnak segíteni, enyhíteni a nyomort. A sorok hossza azt bizonyítja, sajnos igény van arra, hogy egyházak, civil szervezetek, pártok utcai ételosztásokon vendégeljék meg a rászorulókat. Mindez csepp ugyan a tengerben, de életeket menthet. Nem tiltani, támogatni kellene a karitatív akciókat, hiszen az emberséget nem lehet  – még a NER-ben sem – törvényben betiltani. (gepnarancs.hu)