h i r d e t é s

Bajtársi Egyesületek: Régiónap Hatvanban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bajtársi Egyesületek: Régiónap Hatvanban

2017. szeptember 13. - 16:12

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-Magyarországi Régió, 2017. szeptember 13-án, Hatvanban tartotta hagyományos Régiónapját. 

A rendezvényen három megye, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves- és Nógrád megye bajtársi egyesületeinek képviselői találkoztak egymással, a Grassalkovich Művelődési Központban.

A Régiónapon az országos szövetséget Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnökhelyettes, Hatvan várost – Kondek Zsolt önkormányzati képviselő reprezentálta, és jelen voltak a szervezettel kapcsolatban álló intézmények, gazdálkodó és más szervezetek képviselői is.

A rendező a Hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület az szervezés során két fontos célt tűzött maga elé,mondta el Kőszegi Ferenc a helyi egyesület elnöke, egyben a házigazda. Egyrészt, bővíteni a jelenlevők ismereteit és ezzel erősíteni a testületi kötődéseket, másrészt bemutatni Hatvan várost és annak néhány nevezetességét. Ez utóbbihoz nagyon sok segítséget kaptak mind a város vezetésétől, mind az érintett intézményektől, szervezetektől.

A Régiónap Fekete István nyugállományú ezredes, régióvezető megnyitójával indult, a Grassalkovich Művelődési Központban.

Prof Dr. Padányi József vezérőrnagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektor helyettese, a magyar tisztképzés jelenlegi helyzetéről, dr Kis-Benedek József nyugállományú ezredes, biztonságpolitikai és Közel-Kelet szakértő, a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről, Steinbach György alezredes a Honvédelmi Minisztérium kiemelt főtisztje pedig többszöri afganisztáni kiküldetésének tapasztalatairól adott tájékoztatást.

A program második részében a részvevők három csoportra bontva, egymást váltva, Hatvan nevezetességeivel ismerkedtek meg. A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum, a Vadászati Élménytér, és a Hatvany Lajos Múzeum megtekintésével rövid betekintést kaphattak a város főbb látnivalóiról. A múzeumban tett látogatás során természetesen nem maradhatott ki a Serfőzde sem, ahol a résztvevők megismerhették a kisüzemi sörfőzés folyamatát, és megkóstolhatták a helyben készült különlegességeket.

A tartalmas programot követően következett a jól megérdemelt ebéd, amit a Gáspár András Bajtársi Egyesület jól ismert, és méltán népszerű főzőcsapata készített el Földesi Attila nyugállományú őrnagy vezetésével. A pandúrgulyás igazi különlegesség volt ahol amiben a hozzávalók sokasága az ízek harmonikus kavalkádját nyújtotta. A rendezvény Fekete István nyugállományú ezredes, régióvezető zárszavával ért végett.