h i r d e t é s

Balog 25 millióval dobta meg Charlie-t

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog 25 millióval dobta meg Charlie-t

2017. december 07. - 07:12

Azt gondolná az ember, hogy egy olyan kiemelt szervezetnek, mint a Nemzeti Kulturális Alap, az lenne a célja, hogy az ismeretlenségből emeljen ki, addig nem, vagy csak szűkebb körben ismert tehetségeket.

Azonban egy országszerte ismert és elismert énekest támogatni meg 25 millió forinttal némileg pazarlónak tűnik.

A kormány részéről tök egyértelmű a dolog. Kezdenek rájönni, hogy az a kulturális éra, amelyben politikusaiknak volt szerencséjük felnőni, veszélybe került. A nagy nevek sorra tűnnek le, kor, betegség, vagy éppen csalódottság okán. Érthető hát, ha puszta életösztöntől vezérelve megpróbálják a riasztó folyamatot leállítani.

„Balog Zoltán miniszter döntése nyomán Charlie 70. születésnapi koncertjére 25 millió adóforintot biztosít az NKA. A kulturális életre fordított pénzből jut még 20 millió forint a somorjai református templom belső terének felújítására is.” /24.hu/

Mindez dicsérendő és távol álljon tőlünk, hogy a művésztől elvitassuk a részére kiutalt támogatásra való jogosultságát, ugyanakkor – ismerve Balog Zoltánt és kollégáit – kénytelenek vagyunk az ilyenkor felmerülő kérdésekkel foglalkozni.

Nem vagyunk ugyanis meggyőzve afelől, hogy csak azzal, hogy néhány, bármilyen oknál fogva a kormány által kivételes figyelmet élvező művész patronálása megállíthatja, vagy legalább lelassíthatja a magyar kultúra romlását.

Nem is lehet ez másképp, hiszen a kulturálatlanságot éppen a Fidesz oltja gyorsan terjedő méregként híveibe, tudván, hogy az előbb mintsem utóbb az ellenzékre is átterjed.

És ha mindez nem is jelentene súlyos problémát, van még egy részlet, ami a 444 Lé dupla whiskyvel című, egyébként igen találó cikkéből kiderül.

„A Charlie-koncertre jutó milliók egyébként a Rózsa Recordsnál landolnak. Ennek tulajdonosa Rózsa István, aki amúgy az ATV igazgatóságának is tagja, és cégei Balog Zoltán miniszteri keretének egyik fő haszonélvezői.”

Nincs okunk kételkedni az írás hitelességében, így felvetődik a kérdés;

Mit jelent az, hogy egy cég Balog miniszteri keretének fő haszonélvezője?

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen alap feladata gondos felmérés után az annak leginkább hiányát nyögő érintettnek adja a támogatást. Az ellenben, hogy sorozatosan ugyanaz a cég kapja meg ezt a pénzt, két dologra enged következtetni.

Az első eset, amit a kormány és Balog valószínűleg a leginkább tagadni szeretne, hogy elfogultan és részrehajlóan haveroknak utalják ki a súlyos adóforintokat.

Ha azonban abból indulunk ki, hogy ebben az ügyben az EMMI jóhiszeműen jár el, akkor ugyan mit árul el Balogról az, ha sorozatban kényszerül ugyanannak a cégnek támogatást nyújtani, ha nem azt, hogy a lehető legalkalmatlanabb egyéneket támogatja meg? Mely esetben saját alkalmatlansága nyer bizonyítást.

Hiszen a támogatás célja értelmezésünkben egy olyan állapot elérése, melyben nincs szükség további támogatásra. Az a cég, amelyik három-négy alkalmat követően is felveszi a támogatást, legalábbis súlyos működési problémákkal kell küzdjön.

Feltéve, ha hiszünk a lelkész úrnak.