h i r d e t é s

Besúgóképző amatőröknek

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Besúgóképző amatőröknek

2015. március 20. - 13:44
0 komment

Hogy szokásom szerint a végén kezdjem, ez a rendszer megbukott, csak még nem tudja.

Minden diktatúra bukásának biztos jele, ha elkezd hinni a tulajdon meséiben, melyeket korábban a valóságelhárító alakulatok vetettek be, kellemetlen tények esetén. Provokátorfigyelőket toboroz a Fidelitas? Bájos, mint egy liliomszál tavaszi hajnalon a trágyadomb tetején. De kissé büdös is, nem fogják bevinni a szalonba és Ming-kori vázába tenni. Sőt. Már ki is dobták. - írja a gepnarancs.hu

A történet azzal kezdődött, hogy tegnapelőtt – igen nagy csendben – indított a szervezet egy FB-oldalt, ez nem tilos, sőt, tulajdonképpen mindenkinek módjában áll, „Provokátorfigyelő” címmel. Ugyanezen néven nyitottak egy e-mail-fiókot is, ide azok személyi adatait várják, akik egyrészt véleményükkel avagy létükkel megzavarták a kormányoldal és/vagy a szélsőjobb rendezvényeinek valamelyikét, másrészt azokét, akikre ezt rá lehet fogni, harmadrészt azokét, akik ugyan nem tettek semmit, de nem szereti őket valaki. Aztán ők ezeket az adatokat majd jól közzéteszik, és gyorsan mossák kezeiket, ha netán valaki kárt tenne bennük. Ügyes, ügyes, mondaná a minimálisan is tájékozott ember, egyrészt a káinfó már indulása óta él ezzel az aljas módszerrel, másrészt ismerős a történet 2006 őszéről is, mikor a Kossuth téren a békés civilek mindenféle cím- és telefonszámlistákat ragasztgattak ki, akad néhány bíró és sajtómunkás, akik tudnának mesélni az őket ért atrocitásokról. A dolog célja, természetesen, a megfélemlítés, senki se merjen ellentüntetni, tüntetni sem, mert még ha nem is zavart meg semmiféle rendezvényt, akkor is ki fog derülni, hogy a demonstrációja napján Oszlopos Simeon vagy Málészájú Szent Fülöp napja volt, és a hívek lelkében tett jóvátehetetlen kárt. Jó módszer, bevált módszer, a besúgászati gyökerei a német és szovjet diktatúrák legfényesebb napjait idézik, hagyományai egészen 1917-ig nyúlnak vissza. Ahol eddig alkalmazták, mindenütt bevált. Nem hangzik hihetően? Tessék megnézni a tegnapi sajtótájékoztatót, ahol bejelentették a besúgászati szolgáltatás indulását, a felvétel magáért beszél – mert értünk nem, az biztos.

Hej, nagy a baj, mondja a magyar, ismervén a spicliskedés honi hagyományait, ez értő elme ötlete, olyané, aki maga is írt már jelentést régen, a maga idejében, nem egyet, nem is kettőt. No, de elemezzük kicsit a szöveget. Hogyan is mondja Koncz Zsófia alelnök és Böröcz László elnök?

Koncz Zsófia emlékeztetett, március 15-én provokátorok jelentek meg a hivatalos állami megemlékezésen. Civilnek állították be magukat, de valójában szélsőséges baloldali pártaktivisták voltak, akik ordibálásukkal, sőt tettlegességig fajuló agresszivitásukkal több tízezer család békés ünnepét akarták tönkretenni – tette hozzá a Fidelitas országos alelnöke. …Nem először fordul elő, hogy a civileknek hazudott rendzavarókról kiderül, hogy pártaktivisták, gondoljunk csak a székházfoglalókra és rongálókra – fogalmazott a Fidelitas országos alelnöke.

Pártaktivisták? Az még semmi. Valójában alakváltó, pikkelyes gyíkemberek a Zeta Reticuliról, akik éjfélkor, a keresztúton kötelesek hármat bucskázni és Nyisztor Mahnóvá változni, majd géppuskás szekérrel, tacsankával megostromolni a teliholdat. Miért pont és miért csak pártaktivisták, ifjú elvtársnő? Kicsit több fantáziát kérek, a derék csekista belefásul ezekbe az egyhangú vádakba. A legenda őseredete a székházostromra vezethető vissza, akkor dobták be a köztudatba a „Bajnai-gárda” kifejezést egyfajta ködgyertyaként, a kép megzavarása céljából, mármost azzal, hogy ilyen gárda nem létezett soha, leginkább pont a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok voltak tisztában, hiszen ők maguk találták ki, hogy lehessen mit mondani a történtekre. Az viszont már súlyos stratégiai és taktikai hiba volt, hogy a Fidelitas vezetőségének nem szóltak arról, miszerint ez legenda. Talán csak az mentheti a nemzetbiztonság operatív vezérkarát, hogy nem bízhattak meg azokban, akik ilyen, hogy úgy mondjam, szellemi állapotban vannak. De folytassuk:

A Fidelitas elnöke szerint ezzel a provokátorok lejáratják a civil társadalmat is. A politikus bejelentette, “nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne”, ezért a Fidelitas megalakítja provokátorfigyelő csapatát. Mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni mások rendezvényeit – húzta alá. Nem szeretnénk, ha egymás rendezvényeinek „széttrollkodása” hagyománnyá válna, legyen akár politikai vagy civil esemény – szögezte le a Fidelitas elnöke.

A Fidelitas arra kér mindenkit, hogy aki provokátorokat ismer fel, küldje el nevüket és képüket a [email protected] e-mail címre. A „provokátor-tudástár” bővítését Facebook-oldal segíti majd.

Böröcz László megjegyezte, az ilyen típusú „tudásbővítő és ismeretterjesztő” szolgáltatás nem új műfaj, ezzel az eszközzel élt korábban a cink.hu, a 444.hu, illetve az atlatszo.hu is.

Hát, az említett lapoknál ugyan éppen sosem fordult elő ilyesmi, sokkal inkább a káinfónál és más szélsőjobboldali oldalakon, de kérem, Böröcz úr összetévesztethette, a káinfót gyakran olvassa, ezeket ritkán, és az ő feje sem kapitólium. Vagy káptalan. Csak az állítás képtelen. De mit is akarhattak ezzel? A válasz a CÖF oldaláról érkezik:

A CÖF-CÖKA elmondása szerint, támogatói, a Szellemi Honvédelem mozgalmának aktivistái egyre több levélben kérik, hogy a tapolcai országgyűlési képviselői választások kapcsán a Békemenet és a CÖF-CÖKA szellemében aktívan fejezzék ki véleményüket. Nyomós okként jelzik, hogy nem megengedhető, hogy az ellenzéki oldal, visszaélve türelmünkkel, magának vindikálja a civil polgárok közösségét.

Aha. Tehát a kormánypárti civil tüntet, zarándokol és kerepel, mint a gólyamadár, neki szabad, az ellenzékit meg feljelentik ugyanezért. Így „szerzik vissza” a civil szférát. Hát, elvtársak ez amatőr kísérlet volt, hamvába is hótt, és fegyelmi is lesz belőle, mert nem tetszettek egyeztetni a felső vezetéssel, még jó, hogy ez idő szerint Szibéria nem tartozik Magyarországhoz, de ne tessenek csüggedni: a Nemzetközi Csererab Egyezmény keretében még kijuthatnak a kies Magadán bányáiba. Ugyanis mi történt?

Ugyanis az történt, hogy első körben – egy vagy több felhasználói bejelentés alapján – maga a Facebook vette le az inkriminált oldalt, bár nincs mit ünnepelni, hiszen a mailcím megmaradt, és ahogy az MTI írja:

A “provokátorfigyelő” Facebook-oldalának leállásával kapcsolatban a Fidelitas vezetője azt mondta: bízik benne, hogy a Facebook visszaállítja majd az oldalt, mert nem éltek vissza személyes adatokkal. Arra az esetre ugyanakkor, ha nem így történne, közölte: nyilvánvalóan meg fogjuk találni azt a felületet, ahol ezt ki tudjuk rakni.

Szóval honlapot akarnak majd, netán blogot, az osztályharc fokozódik, egyre több front nyílik és meg fog változni a folyók iránya is. Ez már biztos. Igaz ugyan, hogy egy ilyen fórumnak egyáltalán a léte is ellentmond a hatályos magyar törvényeknek – igen, a legújabbaknak is, sőt, azoknak csak igazán, hiszen azokat a sajtó vegzálása céljából hozták létre – de majd megcsinálják törvénytelenül, ha a felső vezetés utólag egyetért majd. Bár ebben nem vagyok feltétlenül biztos, kalandor partizánakciónak érzem a dolgot, mely kormányzati alfelek kinyalását célozta, nem többet. Próbálta ezt korábban a CÖF is, írtam is róla, az sem sikerült.

Én egyelőre hatalmas őskáoszt látok gomolyogni, a kormánypárt és szatellit szervezetei egészen egyszerűen minimális szinten sem egyeztetik a lépéseiket, teljes a zűrzavar, mindenki vezérkari tisztnek képzeli magát, mintha az amerikai Dél hadseregét látnám, ahol a leggyakoribb rang nem a közlegényé, hanem az ezredesé volt, fejetlenség uralkodik, mindenki kommandíroz és lázas tehetetlenség uralkodik.

Hát mit képzeltek, urak?

Ott tartunk lassan, hogy még egy rendes spiclihálózatot sem bírtok létrehozni.

Ez még egy vereséghez sem elég, egyelőre ott tartotok, hogy a királynő tizenegyest akar rúgni az ellenzék ászpókerébe.

Urak, a kormányzás nem tévécsatorna, legalább tegyetek úgy, mintha tudnátok, mit műveltek.

Vagy építsetek bele időjárás-jelentést is.

 

Szele Tamás / gepnarancs.hu (Fotó: Marjai János/MTI)