h i r d e t é s

Botka és Karácsony kéz a kézben váltanák le az Orbán-kormányt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Botka és Karácsony kéz a kézben váltanák le az Orbán-kormányt

2017. augusztus 28. - 14:13

Nagy kormányváltó megbeszélést szervezett Szegedre az MSZP miniszterelnök-jelöltje. - írja a 444.hu.

Forrás: Facebook videó

Botka László meghívására a Párbeszéd és az Együtt politikusai mellett balos értelmiségiek és politikai elemzők is összegyűltek a helyi szabadidőközpontban szombat délután. 

Kerekasztal- és pódiumbeszélgetések követték egymást "megújulás" témakörben. A ceremóniamester Ujhelyi István MSZP-alelnök volt, a legillusztrisabb vendég pedig Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki a Népszava tudósítása szerint

 hitett a megújuló baloldali politika és a Botkával való partnerség mellett. 

Megjelent rajta kívül Molnár Gyula MSZP-pártelnök, Komáromi Zoltán, az Együtt választmányi elnöke, egészségpolitikus, Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője, Büttl Ferenc közgazdász, Párbeszéd-tag, Krémer Balázs szociológus és Lakner Zoltán politológus is. Szociálpolitikai témákról Andor László, egykori uniós biztos beszélt hosszasabban.

Botka is tartott egy rövid előadást, Igazságos Magyarország címmel, és többek közt arról beszélt, hogy - a Tárki kutatása szerint - a magyarok több mint 80 százaléka úgy gondolja, jelenleg Magyarország nem ismeri el a teljesítményt, nem működik igazságosan, és bízik benne, hogy gyerekei már egy igazságosabb országban élhetnek majd. 

Szövetségeseket keresek

- adott értelmet a találkozónak a miniszterelnök-jelölt, akit pártján belül és azon kívül is marnak ellenzéki politikusok. Más pártokhoz hasonlóan szerinte is a jövő évi választás arról szól, hogy "Orbán vagy Európa". 

Botka megemlékezett még a 2010 előtti kormányok felelősségéről. Szerinte

baloldali demokrata értékközösséget kell létrehozni,

ellentétben azzal a típusú pártösszefogással, amivel az MSZP és társai 2014-ben próbálkoztak.

Egyetértett vele ebben Karácsony is, aki azt mondta, hogy

nagyon szívesen partner egy olyan politikában, amely ki meri mondani, hogy a modernizácó után most az emberről kell szólnia a baloldaliságnak (...), amelyben egyszerre érvényesül a társadalmi igazságosság, a generációs igazság, valamint a fenntarthatóság. 

Botka Lászlóval én szívesen küzdök egy igazságos Magyarországért, ellenében biztosan nem

 - mondta még Karácsony. 

Botka láthatóan lendületet akart venni a pártján illetve az ellenzéki térfélen belül zajló csatározásokhoz.

Molnár Gyula is szót kért, aki arról beszélt, hogy a felelősségük nem csak 35-40 politikus egzisztenciájára, hanem 7-800 ezer MSZP-szavazó, 1,5-2 millió változást akaró magyar, sőt az egész társadalomra kiterjed. (Népszava)

444.hu