Brexit: erre van szükség a tárgyalásokon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Brexit: erre van szükség a tárgyalásokon

2017. augusztus 10. - 17:37

 

A brit kabinet egyre több tagja látja be a Financial Times napilap csütörtöki híradása szerint, hogy gyakorlatiasságra van szükség az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnésével kapcsolatban, és azt is elfogadják, hogy szükség lehet átmeneti megállapodásokra a „cliff edge” Brexit elkerülésére. - írja a vg.hu.

Forrás: vg.hu

A „sziklafal pereme” kifejezés a kiválásnak azt a változatát jelöli, amelynek alapján az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, sőt akár úgy, hogy nem születik megállapodás az EU-val.

Theresa May miniszterelnök kabinetjének tagjai legkevesebb három csoportba sorolhatók a Brexittel kapcsolatos véleményük alapján

– emlékeztetett a lap.

Az első, Philip Hammond pénzügyminiszter vezette csoport a lehető legfokozatosabb kiválás pártján áll, és a kilépés jelentette gazdasági veszélyeket hangsúlyozza. Egy másik, benne Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel, a Brexitben rejlő lehetőségeket emeli ki, illetve azt, hogy tiszteletben kell tartani az európai uniós tagságról tartott tavalyi népszavazás eredményét.

A kettő között pedig ott van a Theresa May fémjelezte csoport – soraiban a kiválás egyik szószólójával, David Davis Brexit-miniszterrel -, amely elfogadja, hogy a kilépés bonyolult folyamata szükségessé tesz az átmeneti időre szóló megállapodásokat Nagy-Britannia számára.

A harmadik csoporthoz közeli forrásokra hivatkozva a Financial Times arról írt, egyre több kormánytag vall gyakorlatias elveket a Brexit folyamatával kapcsolatban, köztük a kilépés régi támogatói is.

A miniszterek többsége zökkenőmentes Brexitet akar. Abban nem értenek egyet, hogy mi számít Brexitnek

 – idézte névtelen forrását a lap.

Több kormánytag véli például úgy, hogy a Philip Hammond-féle csoport kiválással kapcsolatos javaslatai talán nem felelnek meg a 2016-os népszavazás eredményének.

A kabinettagok véleménykülönbségeiről szóló hírek ellenére a miniszterelnök hivatala hangsúlyozta, hogy a kormány egységesen támogatja a Theresa May által év elején mondottakat, miszerint egyes területeken szükség lehet átmeneti időszakra, de az Egyesült Királyság feláll a tárgyalóasztaltól, ha nem kap jó ajánlatot partnereitől.

A Cicero Group politikai kockázatelemző központ a kormánytagok állásfoglalásait elemezve arra jutott, hogy többségük abba a viszonylag liberális csoportba esik, amely Philip Hammond elképzelését támogatja egy Európai Gazdasági Térséghez hasonló, fokozatosan életbe lépő megállapodásról.

Köztük van Amber Rudd belügy- és Michael Fallon védelmi miniszter.

Iain Anderson, a Cicero Group vezetője emlékeztetett arra, hogy a kabinet legtöbb tagja az európai uniós tagság fenntartása mellett kampányolt a népszavazás előtt.

Az agytröszt szerint jelentős azon kormánytagok száma is, akik azt szeretnék, hogy az átmeneti időszak után Nagy-Britannia jobban szakadjon el az Európai Uniótól, mint ahogy az a pénzügyminiszterhez kötődő elképzelésben szerepel.

Ebbe a csoportba tartozik a miniszterelnök és David Davis is. A legkisebb csoport azoké a Cicero Group szerint, akik továbbra is csak egy lehető legrövidebb átmeneti időszakot fogadnak el.

vg.hu


;