h i r d e t é s

Cáfolja a HírTV Kálmán Olga fizetését

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Cáfolja a HírTV Kálmán Olga fizetését

2016. december 22. - 09:46
0 komment

Az ATV-s fizetéséhez képest jóval kevesebbet kap Kálmán Olga a Hír TV-nél - írja a 444.

Forrás: 444.hu

Közleményben reagált az egykori Fidesz-szócső Simicska-médiabirodalom az új Fidesz-szócső médiabirodalom vádjaira, melyek az utóbbi napokban jelentek meg a Hír TV-vel kapcsolatban.

Amióta kiderült, hogy Kálmán Olga otthagyja a Hit Gyűlekezete kezében lévő ATV-t és a Hír TV-nél folytatja, a fideszes bulvármocsárban egymást érik a cikkek Kálmán távozásával kapcsolatban. Többek között arról is írtak a Habony Árpádhoz köthető propagandablogok, hogy a műsorvezetőnő az eddigi fizetésének többszörösét, négymillió forintot kap majd havonta.

A Magyar Nemzet ugyanakkor arról ír, hogy a Hír TV-nél cáfolták ezt az értesülést, és

annyit árultak el, hogy a riporter ATV-s kereseténél számottevően alacsonyabb bérben állapodtak meg.

A közlemény kitér arra is, hogy a Magyar Idők című kormányzati propagandaoldal pedig arról írt, hogy Havas Henrik is a Hír TV-hez tart, de ez sem igaz: Havas ugyan valóban vendégeskedett a csatornánál, de alkalmazása szóba sem került.