Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A miniszterelnök kedvenc véresszájú publicistája, Bayer Zsolt, aki előszeretettel szidja az Európai Uniót, Bonyhádon fog fórumot tartani, Magyarország és az EU jövőjéről és lehetőségeiről. Mindezt - az esemény plakátjának felirata szerint - az Európai Szociális Alap pénzéből.
Oknyomozó újságírással kísérletezik Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet Fidesz-tag munkatársa. Igaz, ezt egy egyelőre egy inkább a publicisztikai műfajba sorolható nyílt levélben hozta a közönség tudomására, az írást V. Naszályi Márta I. kerületi polgármesternek címezte - írta a 24.hu.
Garázdaság bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt feljelentette Niedermüller Pétert szerdán a Civil Összefogás, amely Ferenc pápánál már bepanaszolta a DK-s polgármestert. - írja a 168ora.hu.
Senkit, de senkit nem aláztam meg, nem is volt az a szándékom. Akik a tüntetésen felszólaltak, azok politikai hisztériát, politikai hangulatkeltést folytattak, - jelentette ki az atv.hu-nak Niedermüller Péter csütörtök este. - írja a 444.hu.
„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés.” - írja a merce.hu.
Új alapokra helyezi a Fővárosi Közgyűlés működését és a budapestiek döntéshozatalba való beleszólási lehetőségeit a fővárosi önkormányzat szerdán elfogadott új szervezeti és működési szabályzata (szmsz) - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfő esti adásában Bayer Zsolt bejelentette: csütörtökre tüntetést szerveznek Niedermüller Péter ellen az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal elé. Ő lesz az egyik vezérszónok – írja a hirklikk.hu.
Becsületsértési ügy vádlottja lett Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, aki egy Facebook-posztban gyakorlatilag leribancozta a 2018 decemberi beszédéről ismertté vált diáklányt, Nagy Blankát. - írja a 168ora.hu.
A Gothár ügy “a mi oldalunkon is egy kicsit ürügy lett arra, hogy megpróbáljunk odahatni, hogy valami végre történjen. Csak miért kellett ehhez most Gothár Pétert végighurcolni a sárban?” - ezt Bayer Zsolt kérdezte a műsorában tegnap Dörner Györgytől, aki szerint a Színművészetin “a gyerekek baloldaliakká válnak”. Az Újszínház ügyéről azt mondta: nincs tettes, nincs áldozat, nem is érti, miért beszélnek erről. - írja az atv.hu
Alighanem Kötegyán, ez az 1400 fős, a román-magyar határon fekvő település eddig az egyetlen olyan falu, ahol egy független jelölt mögé beállt az összes ellenzéki párt, vagy mozgalom, ami ma megtalálható a politikai palettán. - írja a Magyar Hang
Ahogy megszokhattuk a hamis erkölcsök önkéntes bajnoka ismét talált magának egy csoportot, akikbe belerúghat. Bayer Zsolt esetében többszörösen is érvényes a kijelentés, hogy bizony van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja. Bayer keres is vállalhatatlan kijelentéseivel annyit – de csak állami pénzen persze - amennyiből egy sampongyárra is futná.
Több olyan állítást is tett a zseniálisan otromba beszólásairól ismert – csak jobb szó híján – publicista, aminek az ellenkezője sem teljesen igaz. Meglehetősen gyatra, átlátszó, de ennek ellenére bizarr módon jövedelmező hazugságainak legújabbja új értelmet ad a pofátlanság kifejezésének.
Olyan átéléssel elemezte Orbán Viktor erdélyi jégkorongozó gyerekek között tett látogatását Bayer Zsolt a hétfői Sajtóklubban, hogy még a hangja is elcsuklott az előszeretettel trágárkodó publicistának. - írja a hirek.ma.
Orbán Viktor és csapata egy újabb klasszikussal ajándékozta meg a nemzetet: “Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel” a videó címe, melyben Orbán Viktor beugrik Nagygécre Bözsi nénihez. - írja a vastagbor.atlatszo.hu.
Ő az, aki felszólította az egyetemi oktatókat, hogy tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól, mert nem engedik, hogy a Szegedi Egyetemet bárki pártpolitizálásra használja fel. - írja a nepszava.hu.