A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére – írja legújabb, a gyermekek világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF. Miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.
Már jelentkezhetnek a napközis Erzsébet-táborokba az iskolák, a családsegítő szolgálatok és központok, valamint a kötelező közművelődési feladatokat ellátó intézmények - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t.
Háromszáz hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermeket lát vendégül a Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen december 16-án Budapest Főváros Önkormányzata és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a budapesti Westend Bevásárlóközpontban.
Annyira pontosan látszik, hogy a gyerekek ugyanazokat a viszonyulásokat modellezik le, mint amit a szüleiknél látnak…Persze igazán ez akkor tűnik fel, ha látjuk azt is, hogy a felnőttek mit, hogyan tesznek otthon, vagy a közösségben. Az ember annyira nem csodálkozik ezek ismeretében az iskolai konfliktusokon.
Olasz állampolgárságot kap a 13 éves másodgenerációs egyiptomi bevándorló, Ramy Shehata, miután fontos szerepet játszott az 51 iskolás gyerek ellen tervezett terrortámadás meghiúsításában - közölte Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga kormánypárt vezetője. - írja az infostart.hu.
Elon Musk pénteken küldte el Thaiföldre a SpaceX és az alagútfúrással foglalkozó Boring Company mérnökeit, hogy segítsék a barlangban rekedt gyerekek mentését. - írja a blikk.hu.
Sikerült kimenteni annak az ifjúsági futballcsapatnak az első hat tagját, amely egy esőzés okozta áradás miatt rekedt a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben – jelentette hellyi mentőalakulatokra hivatkozva a Reuters.
Az amerikai first lady ritkán nyilvánul meg politikai kérdésekben, ezért nagy feltűnést keltett, hogy vasárnap a kora esti órákban szóvivője, Stephanie Grisham nyilatkozatot tett közzé.
Két ember meghalt, öt gyermek és két felnőtt megsérült, amikor egy személyautó és egy kisbusz ütközött a Budaörsi úton csütörtök éjjel - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.