h i r d e t é s

Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum

2020. január 23. - 10:08

A kormány végleges döntést hozott a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről. - írja a napi.hu

Illusztráció: MTI Fotó: Jászai Csaba

Erről a kormány úgynevezett 2-es típusú határozatot hozott, amelyet nem kell megjeleníteni a Magyar Közlönyben.

Az Index úgy tudja, hogy  Bernert Zsolt főigazgató egy múlt pénteki értekezleten közölte az alkalmazottakkal, hogy a kormány meghozta a végleges döntést az ügyben, tehát a korábbi, előzetes tervekkel ellentétben a költöztetés már eldöntött ténynek tekinthető.

A határozatban eszerint az szerepel, hogy idén év végéig ki kell költöznie a múzeumnak egy ideiglenes helyre, majd tíz éven belül Debrecenbe kell érkeznie. Az Index úgy tudja, hogy már megvan a leendő múzeumnak majd otthont adó telek, de azt először meg kell vásárolnia az államnak Debrecentől. Jelenleg semmilyen épület nem áll rendelkezésre a leendő helyen, tehát a végleges költözés előtt még fel is kell építeni az új múzeumot.

Első körben a Ludovika épületét kell kiüríteniük a múzeum alkalmazottainak, 2020. december 31-ig, ami a lap egyik forrása szerint

még viccnek is rossz, ennyi idő arra sem elég, hogy összecsomagoljanak.

Maguk az alkalmazottak, legalábbis legtöbbjük, nem mennek sehova a fővárosból, így várhatóan elveszítik az állásukat.

napi.hu