DK: az EU-s pénzek a magyar családoknak járnak, nem pedig az Orbán családnak
Az uniós pénzek a magyar családoknak járnak nem pedig az Orbán családnak - kommentálta a DK frakciószóvivője az EP csütörtöki döntését.
Gréczy Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) 397:158 arányban megszavazta azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.
A parlamenti képviselő úgy fogalmazott: a DK már évek óta küzd azért, hogy "a tolvajoknak, bűnözőknek, maffiózóknak ne küldjön az Európai Unió pénzeket, mert azt úgyis csak ellopják".
Az indítványt csütörtökön a DK két EP-képviselőjével együtt megszavazták a baloldaliak, a liberálisok, a jobboldaliak, a kereszténydemokraták, a keresztényszocialisták, a Fidesz saját pártcsaládjának, az Európai Néppártnak az elsöprő többsége is - emelte ki a politikus.
Hozzátette: egy ilyen javaslatot csak azok a bűnözők nem szavaznak meg, akik el akarják lopni az uniós pénzeket. A fideszes EP-képviselők nemmel voksoltak - hangsúlyozta.
Gréczy Zsolt kijelentette, hogy az "európai magyarok" évek óta egyetlen eurót sem láttak az EU-s pénzekből, mert az "Orbán Viktor és bűnszervezetének zsebeiben kötött ki". A mostani döntés nem Magyarországnak fog kárt okozni, hanem a "Fidesz nevű bűnszervezetnek, Orbán Viktornak és aláírnokának, Mészáros Lőrincnek" - mondta a frakciószóvivő. (MTI)