Eretnek kérdésfeltevés!

Adódott a kérdés: a gazdasági növekedés humántőke-szükséglete nő, ám igényeihez képest a család és az állam forráshiányos - hogyan lehet finanszírozni a tudásgazdaságot, ha a vállalatok továbbra is csekély mértékben járulnak hozzá az emberi tőke újratermelésének költségeihez?

A válasz kissé meglepő: nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy látszik, ugyanis jórészt nem a gazdaság teherbíró képessége okozza a gondokat, hanem az, hogy a humántőke-befektetés költségeinek elosztása nem felel meg a tudásgazdaság szükségleteinek és perspektívájának. E két megállapítás igazolásához nem szükséges ismét a rémisztően nagy számok világában kalandozni, elegendő megállapítani, hogy azokban a fejlett országokban, ahol az egy főre jutó GDP többszöröse a magyarországinak, a humánberuházások tekintetében a mienkéhez hasonló finanszírozási gondok jelentkeznek.

Lehetséges, hogy a humántőkével kapcsolatos problémák arra utalnak, hogy a modernnek nevezett piacgazdaság egyes foglalkoztatáspolitikai eszközei elavultak. Nehéz például egészséges észjárással elfogadni azt, hogy egy jól működő gazdaságban a munkaképes népesség - mondjuk - hat százaléka állástalan. Magyarországi adatokat véve ez azt jelenti, hogy az "elfekvő" emberi tőke nagysága, a munkanélküli emberekről van szó, kétezer négyszáz milliárd forint. Ilyen mértékű pazarlásra volna szükség ahhoz, hogy a gazdaság jól működjön? Ezzel nem kellene megbékélni! Sok esetben elégséges lenne a munkaviszony túlzott forszírozása mellett a tudásra, tapasztalatokra alapozni a gazdasági folyamatokban való részvételt. Tehát nem a "munka frontján" való fizikai jelenlét, hanem a tudástőke hasznosítása lenne az elsődleges.

Ehhez új foglalkoztatáspolitikai eszközöket kellene kidolgozni és intézményesíteni. Ez persze csak úgy lenne lehetséges, ha a vállalatok érdekeltsége a humántőkével való ésszerű gazdálkodásban megnőne, és az állami munkapiaci kötelezettségek hagyományos kényszerpályáit is fölszámolnák.

Háborús mértékű veszteségek. Az orvosok esküje számon kérhető, a politikusoké nem?

1. Mo-i ♂ 41%-a nem éri meg a 60 éves kort.
2. Orvosok várható élettartama 7 évvel marad el más szakmák képviselőitől, azokra vonatkoztatva, akik itthon maradnak a nyomorult körülmények között vállalva a munkát!
3. 25-59 éves kor közötti aktív korúak közül évente 24.000 halnak meg évente, Magyarországon! A befektetett tőkeveszteség 346 Milliárd Ft. Ha + kieső GDP-t is ~ 400 Milliárd Ft éves veszteség, évente!
4. A tanulás veszteséges befektetés, ha a kitanítottak sokan és korán meghalnak!

A humántőke pazarlásában a rosszul működő egészségmegőrző rendszereknek is jelentős részük van. Magyarországon például magas az aktív korú népesség halálozási aránya. Ha a 40-49 éves korban elhunyt korcsoport humántőke-veszteségeit számítjuk, 2015-ben több mint 400 milliárd forint körüli emberitőke-vesztés következett be, amihez hozzá kell számítani az egy főre jutó GDP-veszteséget. Furcsa következtetés adódik: nem vitatva, hogy az emberi élet elsősorban erkölcsi mércével mérendő érték, megőrzésének hatékonysága akkor növelhető, ha az egészségügyi ellátórendszert nem nonprofit szektornak tekintik. Ha ugyanis jól működik, nemcsak morális, hanem gazdasági értékeket is teremt.

Az emberi tőke piacgazdasági értékelése nincs ellentétben a társadalmi szolidaritás és humanizmus eszméjével. Mi több, normális körülmények között inkább a humánum és a társadalmi szolidaritás erősödését ösztönözheti.

„Valaminek a fenntartása a gazdaságban mindig alábecsült jelenség, mert a közgazdászok általában az állandó mozgás törvényében hisznek, számukra valaminek a karbantartása vagy javítása értelmetlen dolog. Látja, ez az egyik oka annak, hogy a közgazdasági számítások használhatatlanok”.

(Hazel Henderson).