h i r d e t é s

Egyesítik erejüket a szlovákiai roma pártok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyesítik erejüket a szlovákiai roma pártok

2015. augusztus 23. - 15:02
0 komment

Koalícióban, közös programmal indulna a jövő márciusi parlamenti választásokon a Szlovákiai Romák Uniója (SRÚS), valamint a Roma Koalíció Pártja (SRK) - erről állapodtak meg a két politikai tömörülés vezetői szombati kassai találkozójukon.

Frantisek Tanko a TASR hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: "Okultunk a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtizedből, a politikai pártok és a kormányok ígérgetéseiből, amelyekből szinte semmi sem valósult meg. Ezért szeretnénk mielőbb véget vetni a romák közti viszálykodásnak, egyesíteni erőinket a megkülönböztetés elleni küzdelemben, továbbá új munkahelyek teremtése, a leszakadt régiók felzárkóztatása érdekében. A legfőbb ideje gátat vetni a romák támogatására szánt uniós pénzek és más források szétlopkodásának is" - érvelt az SRÚS vezetője - írja a lap.

Szlovákiában nem kevesebb, mint tizennyolc olyan párt, illetve politikai mozgalom létezik, amelynek a megnevezésében a roma kifejezést is feltüntették, de közülük a két szövetségre lépő politikai erőn kívül csupán a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) aktív. Őket is szeretnék bevonni a koalícióba, ezen kívül igyekeznek együttműködni a tavaly megválasztott huszonhárom roma polgármesterrel, illetve a csaknem száz helyi cigány képviselővel is - tájékoztatott a pártelnök.

Északi szomszédunk parlamentjében jelenleg egyetlen roma nemzetiségű képviselő található: Peter Pollák, aki egyúttal a romaügyi kormánybiztos. A szlovákiai pártok akár csak idáig, a jövő évi választási listájukon minden bizonnyal ismét több roma jelöltet állítanak majd, amivel lényegesen megnehezíthetik az alakuló koalíció esélyeit. A magyar ajkú romák közül a Purt (Híd) civil szerveződés megalapítója és jelenlegi vezetője, Vavrek István tornalaljai pedagógus, Rimaszécs polgármestere számíthat befutó helyre a Bugár Béla vezette párt indulói között. Roma jelölteket kíván indítani a Magyar Közösség Pártja is.

Lapunknak nyilatkozva Ravasz József úgy vélekedett, hogy a romák összefogása etnikai alapon alighanem lehetetlen próbálkozás. A szlovákiai pártok elszívó hatásán, tovább a voksolások előtti hagyományos ígérgetésén kívül elsősorban azért, mert a legtöbbjüket a szlovák-roma, illetve a magyar-roma kettős azonosságtudat, ezáltal pedig más értékrend és érdek jellemzi. Rajtuk kívül pedig az oláhcigányok is bonyolítják akár a legkisebb közös nevező kimunkálását is - vélekedett az ismert egyetemi oktató, a dunaszerdahelyi székhelyű Romológiai Intézet igazgatója.

Egyébként sokáig csupán találgatások láttak napvilágot arról, vajon valójában mekkora a szlovákiai romák lélekszáma. Minden szakértő egyetértett abban, hogy lényegesen többen vannak, mint 106 ezren. Ugyanis a 2011-ben lezajlott népszámláláskor ennyien vallották magukat e kisebbséghez tartozónak.

Tavaly hazai és külföldi szakértők, továbbá az önkormányzatok közreműködésével elkészült a szlovákiai romák atlasza, amely végre tárgyilagosan mérte fel a romák helyzetét. Az adatok feldolgozása még nem ért véget, ám Alexander Musinka, a kiadvány egyik társszerzője annyit már közölt, hogy a szlovákiai romák tényleges lélekszáma 402 840.

 

nol.hu (Fotó: hirek.sk)