h i r d e t é s

Együtt fogjuk megszívni

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Együtt fogjuk megszívni

2017. augusztus 20. - 16:02

Először az okosság: „Ellenzéki körökben még mindig megy az a demagóg szöveg, hogy "Orbán elvette az emberek nyugdíj megtakarításait". - írja a kolozsvaros.com.

Forrás: kolozsvaros.com

Egy olvasónktól kaptuk az alábbi gyöngyszemet (köszönet neki), egy kormányhű erő oldaláról másolta le és kérte, hogy osszuk meg, magyarázzuk el. Jó. 

És most a választások előtt ez erősödni fog. EZÉRT EZZEL KAPCSOLATBAN.ÖSSZEFOGLALOM A VALÓS TÉNYEKET

Egy facebookos oldalon találtam. Megosztom, ahol csak lehet. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, merjünk szólni a hazug hírek terjesztőivel szemben.

Ideje lenne már felfogni hogy az a kötelező “magánnyugdíj” – az állami kasszából érkezett – a magán nyugdíjpénztárak kezelésébe. Az állam fizette a beszedett nyugdíj járulékokból, de mivel nem volt annyi nyugdíj járulék bevétel, amit oda utalt, az hiányzott az aktuális nyugdíj kifizetéseknél ezért 200 milliárd FT körüli lyukat ütött a költségvetésben.

Azért, hogy a jelenlegi nyugdíjasoknak nyugdíjat tudjon fizetni a kormány, az államnak hitelt kellett felvennie. Vagyis a kötelező magánnyugdíj pénztárak KIVONTÁK a pénzt a nyugdíjkasszából. ÉS EZ ORSZÁGUNK ELADÓSODÁSÁT NÖVELTE.

A GÖRÖG UTAT KÉSZÍTETTÉK ELŐ SZÁMUNKRA.

Arról már nem szólva, hogy mivel a pénztárak tőzsdén fektették be a befizetett nyugdíj járulékot, bármikor tönkremehettek, a pénz elúszott volna egy komolyabb pénzügyi válságnál. s a pénzügy ügyes tőzsdei manipulációkon keresztül a tőzsde spekulánsok zsebébe jutott volna..

Másfelől pedig az utolsó liberális kormány idején (Bajnai) voltak kísérletek olyan törvény megalkotására, hogy ezt a pénzt privatizálják. Vagyis a magánpénztárak tulajdonába adják, a korábbi felállás helyett, amelyben a magánpénztár csak mint a pénz kezelője, és NEM TULAJDONOSA lenne.

Na ha ez a privatizáció megtörtént volna, akkor a magyar ügyfél elvesztette volna minden jogát a befizetett járulékai felett, azaz tulajdonosból ügyféllé vált volna. HÁT ETTŐL VÉDTE MEG A NYUGDÍJKASSZÁT ÉS A jövőbeli nyugdíjasokat a kötelező magánnyugdíj rendszer megszüntetése. AKI EZT NEM KÉPES FELFOGNI, azt is megvédték.

MAGÁNNYUGDÍJ PÉNZTÁRAK ma is vannak, csak oda nem az állam kasszából megy a pénz, hanem ott az állampolgárok magán megtakarításait kezelik. Az állam ezt ma is támogatja adó kedvezményekkel! Lehet takarékoskodni..de saját pénzből!!!!

Nem kötelező használni a saját intelligenciánkat, de ha van, hát használjuk a balidióta hazug propagandájával szemben.”

Nem vagyok közgazdász, de nem is a Facebookon terjedő önjelölt tudósoktól szoktam tájékozódni.

Feltett kézzel elhiszem, hogy a jelenlegi kormány rajongótábora örömmel elhiszi a fenti butasághalmazt, csakhogy nagyjából egy szó sem igaz belőle. Az sem jelent komoly vigaszt, hogy ők éppen úgy meg fogják szívni a magánnyugdíj-alap einstandolását, mint mindenki más.

A jól hangzó hazugságokkal szemben nézzük a valóságot.

A kötelező magánnyugdíj NEM az államkasszából érkezett.

Azt a munkáltató vonta le a munkavállaló béréből és fizette be az államkasszába. Annyiban igaza van a fenti szösszenet szerzőjének, hogy technikailag az államkassza utalta a kötelező magánnyugdíj-kasszába, de előtte megkapta azt a munkaadótól.

Tehát csak TOVÁBBKÜLDTE. Mutatom, hátha úgy érthetőbb.

Forrás: kolozsvaros.com

Tehát 2010-ben (amikor még működött a magánkassza) a munkáltató levont a munkaadótól 9,5 százalék nyugdíjjárulékot, ezt befizette az államkasszába. Az államkassza megtartott 1,5 százalékot, 8 százalékot tovább utalt a magánkasszába.

DE EZT A MUNKAVÁLLALÓ JÖVEDELMÉBŐL VONTÁK LE.

Igen, valamennyivel ki kellett egészíteni, de ezt a rendszer elindításakor is tudták, ezzel kalkuláltak is. A kiegészítés egyre csökkent és ha a rendszer ki tud futni, megszűnt volna. Az pedig szinte mindegy, hogy a nyugdíjakat kell közvetlenül kiegészíteni az államkasszából, vagy a nyugdíjpéztáraknak továbbutalt részt.

Ez az összeg – amivel a magán-nyugdíjalapot ki kellett egészíteni az államkasszából – évi 300 milliárd forint volt.

Ennek az összegnek a sokszorosát költi ma a kormány stadionépítésekre, felesleges beruházásokra, az egyházak támogatására, a Tiborcz-Mészáros és még néhány jó emberük kezébe került szállodák, kempingek, fillérekért vásárolt kastélyok rekonstrukciójára, önreklámozásra, a propagandagépezet fenntartására.

Forrás: kolozsvaros.com

Ez a jelenlegi rendszer. 9,5 százalékról 10 százalékra emelkedett a járulék és teljes egészében – ahogyan eddig is – a MUNKÁLTATÓ FIZETI BE A MUNKAVÁLLALÓ BÉRÉBŐL.

Tehát ezzel meg is dőlt az okos hívő koncepciója. A magánkasszába befizetett összeget mindenki a munkabéréből fizette, nem az állam adta. Pont.

Az eredeti terv az volt a magánpénztárak létrehozásával, hogy a jelenlegi egylábú kirovó-kiosztó nyugdíjrendszer helyett létrehozzanak egy háromlábú rendszert.

Az egyik láb az állami nyugdíjalapba történő befizetés, a másik a kötelező nyugdíjpénztár, a harmadik pedig az önkéntes nyugdíjpénztár lett volna (ez most is működik, ide mindenki előtakarékoskodhat a majdani nyugdíja kiegészítésére).

Azt talán még egy meggyőződéses hívő is elismeri, hogy egy szék is stabilabb, ha három lába van, mint ha egy.

  • Jelenleg 100 aktív korú munkavállalóra 37 nyugdíjas jut.
  • Negyven év múlva 81 nyugdíjas fog jutni ugyanerre a 100 munkavállalóra.

Az Orbán-rezsim által visszahozott nyugdíjrendszerben nem lesz finanszírozható a nyugdíj.

A költségvetésben a lyuk nem 2000 milliárd volt, hanem 3000 milliárd.

Ennek 10 (tíz) százaléka keletkezett a nyugdíjrendszerben (egyszerűen kevesebb volt és most is kevesebb a befizetés, mint a kifizetési kötelezettség), a többi egyéb okokból halmozódott fel. A hiányhoz az első Orbán-kormány is hozzátette a magáét.

ITT egy részletes, jól érthető elemzés az egész történetről.

Tehát: a kötelező magánnyugdíj-kasszák működése során a kasszában felhalmozódott több, mint 3000 (háromezer) milliárd forint nyugdíjmegtakarítás, amit NEM az államkincstár fizetett oda be, hanem MI, MUNKAVÁLLALÓK.

Az Orbán-kormány ezt a pénzt ELRABOLTA.

Azt hazudták, hogy átvezetik az állami nyugdíjkasszába NÉVRE SZÓLÓ SZÁMLÁKRA. EZ NEM TÖRTÉNT MEG. Helyette MOL részvényeket vásároltak egy részéből, más részéből (töredékéből) az államadósságot törlesztették, a legtöbb pénz egyszerűen eltűnt.

A magánpénztárak működnek, azok eddig is működtek. De ez nem függ össze a MUNKAVÁLLALÓKTÓL LEVONT, a magánnyugdíj-kasszába befizetett, onnan Orbánék által elvett és elköltött, tehát az állami kasszába BE NEM FIZETETT nyugdíjjárulékkal.

Márpedig abból a pénzből, amit az Orbán-kormány NEM FIZETETT BE a nyugdíjkasszába, NEM LESZ NYUGDÍJ. Sem nekem, sem a kedves fideszes honfitársamnak, sem senkinek. Ezért arra kell számítani, hogy a következő időszakban a kifizethető nyugdíjak a jelenlegi kétharmadára, vagy felére fognak csökkenni.

A kötelező magánnyugdíj-kasszában lévő pénzt NEM az állam fizette be, hanem MI. Azt az Orbán-kormány ELLOPTA.

Az a pénz ma már SEHOL NINCS. Az állami nyugdíjkasszában sincs. És hamarosan együtt fogjuk megszívni. Fideszesek és nem-fideszesek.

Demokratikusan. Az lesz a jelenleg széttagolt ország újraegyesítése. Együtt döglünk éhen. Hát, hajrá!

Szerző: Tamás Róbert/kolozsvaros.com