h i r d e t é s

Évekig lophatták az úszótanfolyamok pénzét az FTC-ben: most mindenki hallgat!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Évekig lophatták az úszótanfolyamok pénzét az FTC-ben: most mindenki hallgat!

2017. január 03. - 13:12
0 komment

Nemsokára új elnöke lesz a Magyar Úszó Szövetségnek, ideje, hogy a Kiss László ügy után kihulljon még egy "csontváz" abból a bizonyos szekrényből - írja a Fullánk.

Gyárfás Tamással Sós Csaba és Fodor Szabolcs (b-j) - Forrás: fullank.com

Alábbiak kísértetiesen áthasonlítanak a volt szövetségi kapitány történetére. Mindenki tud róla, de mindenki hallgat. 

Évek óta tartja magát az az információ, hogy az FTC úszó szakosztályában hosszú ideig saját zsebre dolgoztak az úszó tanfolyamok oktatói, amiről a szakosztály vezetői is tudhattak, köztük Sós Csaba és Fodor Szabolcs. Vagyis a hozzánk eljutott hírek szerint az edzők beszedték a pénzt a szülőktől majd egyszerűen eltették, elosztották egymás között. E sorok írója beszélt versenyzőkkel, köztük egy olimpiai bajnokkal, a szövetség vezetőjével, akik mind tudtak a történtekről, csak a nyilvánosságot nem akarták vállalni. 

Az ügyet, akkor, az FTC uszodájában is tevékenykedő triatlonos edzőnő fedte fel, akit természetesen megkeressünk, de mereven elzárkózott a nyilatkozattól. Egyetlen dolgot nem mondott senki,azt, hogy ez nem volt igaz.

A lap megkereste Sós Csabát és Fodor Szabolcsot is, akik nem kívántak reagálni. Ugyanígy tett az FTC sajtófőnöke Volly György is. Ő és mindenki hallgat. Sós ma még a szövetség egyik legfontosabb vezetője, Fodor pedig elnökségi tag.

Nekik az alábbi kérdésekre nem akaródzott válaszolni

"Információink szerint az FTC úszó szakosztályában, hosszabb ideig súlyos visszaéléseket tapasztaltak. A tanfolyamokra az állam költségén fenntartott uszodában, saját zsebre szedték a tandíjat. Ön tudott erről? Amennyiben tudott, hol, kinél jelentette? Történt-e feljelentés?"

Kiegészítvén azzal a kérdéssel, hogy Sós állította-e valakinek, hogy még Thaiföldre is elutaztak abban az időben, az így szerzett pénzből? Mivel a nyilvánosság előtt mindenki hallgat, a fullank.com kénytelen volt a cikket egy kísérőlevéllel megjelentetni, amiben megadják a kihallgatható tanuk névsorát, elérhetőségét, és elküldték Ámán András rendőr alezredesnek, Ferencváros rendőrkapitányának.

Szerző: Menyhért Mészáros László / fullank.com

Címkék: