Felmondott a Juhász Péterre frissen ráuszított riporter a Tényeknél
Szabó Tibor, a TV2 Tények című műsorának munkatársa volt - egészen ma reggelig, amikor is azonnali hatállyal felmondott, és ha jól tudjuk, a büdös életbe' nem akar tévézéssel foglalkozni - írja a COMMENT:COM.
Szabó Tiborról eddig nem sokat lehetett tudni, a neve azért került be a köztudatba, mert hétvégén a Facebookon kért interjút egy egykori Milla-aktivistától, akit Juhász Péter vélt vagy valós piszkos ügyei miatt kérdezett volna. Torsa Mátyás ezt nem nagyon kultiválta, és a Facebookon tette nevetségessé az amúgy valóban elég naivan interjút kérő riportert (magán Facebook-fiókból, magántelefonszám megadásával, majd a közzététel után személyiségi jogokra való hivatkozással felháborodva), aki ma reggel felmondott a TV2-nél.
Szabó Tibor információink szerint nem akart Juhász Péter karaktergyilkosságában részt venni, megvan a TV2-nél az a személy (Kunfalvi Nóra), aki ezt az ügyet, és még sok más hasonló, akár kormánymegrendelésnek is tekinthető témát visz, bár a pályafutását elnézve Kunfalvinak sok noszogatás nem kell az ellenzék baszlatásához. Szabó viszont nem akarta ezt csinálni, az értekezleten jelezte is, hogy kösz, de ne én, vigye aki elkezdte, viszont utasításba kapta, aminek nem tudott ellenszegülni, mert, gondolom, akkor még féltette az állását.
Aztán amikor kiborult a bili, és egyenlőségjelet tettek Szabó és Kunfalvi közé, akkor Szabónál betelt a pohár, felállt, és nem kért ebből. Informátorunk szerint Szabó akkor kérdőjelezte meg a Tények és az egész tendenciózus "hírszerkesztés" folyamát, amikor az itt látható videó riportszövegét úgy olvastatták fel vele, hogy semmi köze nem volt hozzá - az interjút Kunfalvi Nóra készítette, akinek a nevét viszont nem jelentette meg a TV2 sehol.
A Tények.hu stábjával együtt ő volt a hetedik, aki Kökény-Szalai Vivien érkezése és a TV2 hírműsorának propagandaműsorrá alakulása óta állt fel.