Ferenc pápa megengedte a szoptatást a Sixtus-kápolnában
Szokásos keresztelőt tartott a katolikus egyházfő a Vatikánban, ám minden idők legmenőbb pápája megint áthágta a szabályokat.
Ezzel szemben Magyarországon egy McDonald's-ban Budapesten egy biztonsági őr inkább kizavarja a szoptató anyukát.
33 csecsemőt keresztelt meg Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában Jézus megkeresztelésének ünnepén, a Vízkereszt utáni első vasárnap. A katolikus egyházfő húsz kislányt, közöttük egy ikerpárt és tizenhárom kisfiút keresztelt meg.
Az egyházfő ezután meglepő dolgot mondott eltérve az előkészített áldása szövegétől: "Ti édesanyák adjatok tejet a gyermekeiteknek, akár most is, ha sírnak. Aggodalom nélkül szoptassátok meg őket!"
Az eredeti szövegben csak annyi szerepel: "adjatok tejet", a pápa viszont egyértelműen szoptatásra bíztatott - számolt be a rendhagyó keresztelőről az NBC News.
Ferenc pápa arra is megkérte a híveket, hogy emlékezzenek meg azokról az anyákról, akik nem tudnak táplálékot biztosítani csecsemőjüknek. A szentbeszéd előtt egyébként egy nő már szoptatta a babáját a helyszínen.
hir24.hu (Fotó: MTI/AP ) (A cikk eredetije 2015. JANUÁR 11-én jelent meg)
Még Ferenc pápa is megengedte a Sixtus-kápolnában azt, amit eg biztonsági őr Magyarországon egy McDonald's-ban nem... #Budapest #szoptatás #Ferencpápa #McDonalds #Civilhetes
Posted by SEJT on 2015. május 22.