"Gazdaságos"-e az erkölcsi értékek tisztelete?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

"Gazdaságos"-e az erkölcsi értékek tisztelete?

2017. szeptember 10. - 16:20

 

Az erkölcsi értékek semmibe vétele politikai káoszhoz vezet! Lehet-e gazdaságos az antiszociális magatartás?

Fotó: MKKP

A gazdasági elméletekből rendszerint igyekszünk kivonni az erkölcsi tartalmú tényeket, és úgy teszünk, mintha ez a legtermészetesebb dolog volna, az erkölcs, a személyiség szükségletei, a gazdaságtól idegen gondolat lenne.[1] (Taylor, a taylorizmus, és Ford a fordizmus munkaszervezési, technológia szervezési módszere is ezen a felfogáson alapul).

A közgazdasági doktrínák alkalmazása kifejezetten, a legközvetlenebb módon vet fel erkölcsi problémákat. Ha mondjuk, igaz axióma, miszerint a gazdasági, természeti erőforrások korlátozottak és végesek, igaz, hogy a mai felfogásban működő gazdasági szervezeteknek a nyereség maximalizálására kell törekednie, akkor az is igaz kell, legyen, hogy az ilyen alapelvekre épülő gazdaság működésének elkerülhetetlen következménye a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulása. Tegyük fel, hogy az erőforrásunk mennyisége száz, azaz egyszáz egységnyi, ebben az értelemben véges, s a piacgazdaság logikája szerint a közösség minden tagjának törekednie kell a belőle való részesedés maximalizálására. Akkor nyilvánvaló, hogy az erőforrásokat vagy egyenlően osztjuk fel, ami a tapasztalatok szerint nem fog ösztönözni a nagyobb teljesítményre (lásd.: az utópisztikus szocialista elképzeléseket), vagy pedig természeti törvényként kell elkönyvelnünk az egyenlőtlenségek, a nyomor és a gazdagság létrejöttét. Legfeljebb, ha már nagyon kellemetlen méreteket ölt, az államhatalom hatáskörébe delegáljuk az egyenlőtlenségi mértéknek a legitimálását, feltételezve azt az ugyancsak tudományosított dezinformációt, hogy az állam alkalmas és képes arra, hogy ne az egyenlőtlenségek növekedését, hanem azok igazságos mérséklését igyekezzék elfogadhatóvá tenni.

A gazdasági elméletekből rendszerint igyekszünk kivonni az erkölcsi tartalmú tényeket, és úgy teszünk, mintha ez a legtermészetesebb dolog volna, az erkölcs, a személyiség szükségletei, a gazdaságtól idegen gondolat lenne.[2] (Taylor, a taylorizmus, és Ford a fordizmus munkaszervezési, technológia szervezési módszere is ezen a felfogáson alapul).

A közgazdasági doktrínák alkalmazása kifejezetten, a legközvetlenebb módon vet fel erkölcsi problémákat.

Ha mondjuk, igaz axióma, miszerint a gazdasági, természeti erőforrások korlátozottak és végesek, igaz, hogy a mai felfogásban működő gazdasági szervezeteknek a nyereség maximalizálására kell törekednie, akkor az is igaz kell, legyen, hogy az ilyen alapelvekre épülő gazdaság működésének elkerülhetetlen következménye a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulása. Tegyük fel, hogy az erőforrásunk mennyisége száz, azaz egyszáz egységnyi, ebben az értelemben véges, s a piacgazdaság logikája szerint a közösség minden tagjának törekednie kell a belőle való részesedés maximalizálására. Akkor nyilvánvaló, hogy az erőforrásokat vagy egyenlően osztjuk fel, ami a tapasztalatok szerint nem fog ösztönözni a nagyobb teljesítményre (lásd.: az utópisztikus szocialista elképzeléseket), vagy pedig természeti törvényként kell elkönyvelnünk az egyenlőtlenségek, a nyomor és a gazdagság létrejöttét. Legfeljebb, ha már nagyon kellemetlen méreteket ölt, az államhatalom hatáskörébe delegáljuk az egyenlőtlenségi mértéknek a legitimálását, feltételezve azt az ugyancsak tudományosított dezinformációt, hogy az állam alkalmas és képes arra, hogy ne az egyenlőtlenségek növekedését, hanem azok igazságos mérséklését igyekezzék elfogadhatóvá tenni.

Mivel „erkölcs-gazdaságtani”, (nem tudom, van-e ilyen, de ha lehet médiagazdaságtan, tudásgazdaságtan, egészség-gazdaságtan stb. miért ne lehetne ilyen is?) érzékeny gazdasági-erkölcsi problémákról alkotunk véleményt, lehetséges, hogy mint szerény hazai értelmiséginek igazunk van, de ez hazai gyakorlatunkban  kevés lehet, hogy mások valóban komolyan vegyék. Ezért néhány nagy tekintélyű gondolkodó tematikus véleményét fogjuk saját álláspontunkkal párhuzamba állítani.

Az erkölcs és a törvényesség kapcsolata nem a ráérő értelmiség „hobbija”, hanem a gazdasági, s egyúttal a politikai hatalom gyakorlásának eszköze.

A Római Katolikus Egyház ezer éves legitimitásának, szervezeti stabilitásának talán legfontosabb pillére, hogy minden korban, kisebb-nagyobb mértékben sikerült az erkölcsi normákat az államok törvényei fölött álló szabályok gyanánt elfogadtatnia. Ebben legalább annyi politikai bölcsesség volt és van, mint amennyi reálpolitikai tartalom[3].  

A politikai bölcsesség egyik legutóbbi, nagy tekintélyű megnyilvánulása, a „Centessimus Annus” pápai enciklika, ami az első ilyen állásfoglalás századik évfordulóján került nyilvánosságra. Lényege, hogy nem lehet olyan gazdasági szükség a világban, ami elégséges alapot adhat, hogy a gazdasági válság visszaszorítását a válságnál is embertelenebb következményekkel járó eszközökkel kíséreljék meg a világ államai. Az egyetemes erkölcsi normák tiszteletben tartása hosszabb távon képes a hatalmi pozíciót garantálni, mint egy törvényesített diktatúra. Nem beszélve arról, hogy a történelemben gyakran a törvények áthágásával lehetett az erkölcsi értékeknek hosszabb-rövidebb időre érvényt szerezni.

 


[1]Vannak, akik azt is állítják, hogy a klasszikus közgazdaságtan irányadó művelői nem foglalkoztak a gazdaságtudománytól idegennek tekintett gazdasági erkölcs kérdéseivel.
[2]Vannak, akik azt is állítják, hogy a klasszikus közgazdaságtan irányadó művelői nem foglalkoztak a gazdaságtudománytól idegennek tekintett gazdasági erkölcs kérdéseivel.
[3]Az első pápai enciklikát ebben a kérdésben 1892-ban hozták nyilvánosságra, ami a munkásmozgalmakról szólt. Ennek századik évfordulójára emlékezett a Centessimus Annus. Idézet az Enciklika magyar fordítása alapján :"A tőke mind hatalmasabbá és egyúttal embertelenebbé válik. A munkát azonban nem lehet a tőke alá rendelni, mert ez ellentétes az Isten által teremtett renddel”. "Ha a mai gazdaság a foglalkoztatási gondokat képtelen megoldani, akkor venni kell a bátorságot és a gazdasági rendszert újra kell gondolni, s ha szükséges, át kell alakítani". A hívő embereket a Szentatya arra szólította fel, hogy "határozottan követeljék a jelenlegi gazdasági rend megváltoztatását”. „Az ember nem lehet csak a profit forrása, a megtermelt gazdagságnak az embert kell szolgálnia".
Címkék: 

;