h i r d e t é s

Gyurcsány folytatja, éjjel-nappal hazudik, most az összefogásról!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány folytatja, éjjel-nappal hazudik, most az összefogásról!

2017. november 04. - 12:19

A 2018-s választás az ellenzéki oldalon nem Orbánról fog szólni, hanem arról, hogy akarod, vagy nem akarod Gyurcsányt az ellenzék vezetőjének.

Miközben a DK hívők kórusa zengi az összefogást, aközben Gyurcsány mindent megtesz azért, hogy tökéletes legyen a széthúzás! Gyurcsány 2018-ban csak és kizárólag abban érdekelt, hogy a DK legyen az ellenzék legnagyobb pártja! Ez az oka annak, hogy azonnal jegelte Balázs Pétert, mert, ő egy integratív személy, aki Orbán ellenzékét értékek alapján tudta volna átfogni és egyben tartani. Gyurcsánynak nem kell ilyen személy és személyiség, mert bemutatná, hogy rajta kívül is van élhető tér. Az MSZP áruló vezetése nem képes arra, hogy a párt minimális érdekét képviselve Balázs Pétert megemelje.

Mára már a jobboldali sajtó is észrevette Gyurcsány mesterkedését és gátlástalan tevékenységét. A Magyar Nemzet vezércikkében Katona Mariann nagyon világosan fogalmaz:

 „A Demokratikus Koalíció (DK) ugyanis eddig határozott nemet mondott, legalábbis ami a teljes együttműködést illeti… Hiába beszél Gyurcsány arról, hogy 2018-ban kell kormányt váltani, tisztán látszik, hogy ők már 2022-re készülnek. Ráadásul a DK elnöke mindent elkövet, hogy ne kizárólag ők mondjanak nemet a teljes együttműködésre, hanem a partnereiket is nehéz helyzetbe hozták... A volt miniszterelnökre vár még egy feladat: a saját szavazóinak elmagyarázni, hogy miközben mindenki, így ő is arról beszél, hogy a Fidesz választási rendszere miatt kénytelenek együttműködni az ellenzéki oldalon, mivel indokolja a különcködést. Pláne, ha összejön az, amit a szocialisták régóta akarnak, hogy egy integratív ember álljon az élére a (csaknem) teljes baloldalnak. Legyen ez akár Balázs Péter, akár más. A kisebb pártok között – feltételezve, hogy az MSZP-t és a DK-t nagyobbnak lehet nevezni – ugyanígy dúl a harc. A legfrissebb, hogy az Együttet vezető Juhász Péter vagy a Momentum-elnök Fekete-Győr András induljon-e el a belvárosban.”

Az ellenzéki oldalon nem az együttműködés nem az összefogás, nem a belátás határozza meg a gondolkodást, hanem a hiéna magatartás, amelynek során nem csak a kijelölt áldozatot, koncot támadják, hanem a közöttük megsérült, megkarcolódott egyedeket, csoportokat is mészárolják, lásd pl, ahogy a DK mészárol az MSZP áruló vezetőivel karöltve.

2018 az ellenzéki oldalon nem Orbánról fog szólni, hanem arról, hogy akarod, vagy nem akarod Gyurcsányt az ellenzék vezetőjének.

Az ellenzék várható vereségének előidézője és oka tehát nagyrészt Gyurcsány Ferenc lesz.