h i r d e t é s

Hortobágyi földmutyi - Vesztettek a helyi gazdák

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hortobágyi földmutyi - Vesztettek a helyi gazdák

2017. szeptember 13. - 15:38

 Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor - ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Közleményük szerint a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság, szeptember 5-én ismét megállapította, hogy a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélete szabályosan és helytállóan foglalt állást a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága által lefolytatott haszonbérleti eljárások és annak nyomán megkötött haszonbérleti szerződések érvényessége ügyében.

Ez alapján a bírói fórumok egységesek abban, hogy a HNP jogszerűen és szabályosan járt el a haszonbérleti szerződés megkötésére irányuló pályázati eljárás során, nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt, és a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek a jó erkölcsbe.

A közlemény emlékeztet rá, hogy 2014 decemberében több, a haszonbérbeadási pályázati eljárásban nem nyertes pályázó kezdeményezett peres eljárást a Hortobágyi Nemzeti Park és a nyertes haszonbérlő ellen a haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.

A Debreceni Törvényszék lefolytatta a bizonyítási eljárást és mind a négy esetben elutasította a felperesek keresetét.

Az ítéletek ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be.

A Debreceni Ítélőtábla elutasította a felperesek fellebbezését és jogerős ítéletével helyben hagyta a Debreceni Törvényszék döntéseit, melyek mindegyike megállapította, hogy a HNP és a nyertes pályázó a pályázati eljárás és a szerződéskötés során nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt és a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek jó erkölcsbe.

A felperesek felülvizsgálati kérelme kapcsán a Kúria ezeket a döntéseket hatályban tartotta. Tekintettel arra,

hogy a Kúria döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs, az ügyben a pereskedés vélhetőleg befejeződött

- írta a Hortobágyi Nemzeti Park közleményében.

Mint korábban megírtuk: bebizonyosodott, hogy több esetben hamis címet adtak meg a pályázók, és így nyertek a hortobágyi földbérleti pályázaton. Olyan romos épületekbe voltak bejelentve a későbbi nyertesek, amelyek egyértelműen alkalmatlanok voltak emberi tartózkodásra.

A hoppon maradt gazdák és Gőgös Zoltán (MSZP) feljelentést tett, mert nagyjából 300-400 hektár legelő került így olyanok birtokába, akik hamis cím bejelentéssel játszották ki azt az előírást, hogy csak 20 kilométeres zónán belül lakóknak lehetett pályázni.

A pályázók a területre járó kiemelt környezetgazdálkodási támogatás miatt hektáronként akár 200 ezer forintot is felvehettek az elmúlt években. 

nepszava.hu