h i r d e t é s

Idén is nagy sikere volt az ICF jószolgálati rapidrandinak

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Idén is nagy sikere volt az ICF jószolgálati rapidrandinak

2016. április 28. - 15:53
0 komment

Újabb rekordot döntött a coachok és civilek közötti összefogás.

Idén negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata azt a rendhagyó coaching rapidrandit Budapesten, amelynek célja minden évben az, hogy különböző civilszervezeteket támogasson értékes coaching szolgáltatásokkal. A különleges jószolgálati eseménysorozatot 2013 óta nagy érdeklődés övezi, az elmúlt években csaknem 100 civilszervezet közel 75 millió forint értékben jutott hozzá a díjmentes coaching szolgáltatásokhoz.

A hazánkban is egyre népszerűbb coaching, olyan speciális partneri együttműködéseket jelent a piac szereplőivel, amelyek az adott cég hatékonyságát, versenyképességét hivatottak növelni. Ezek olyan gondolatébresztő és kreatív folyamatok, amelyek arra inspirálják az ügyfelet, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból személyes és szakmai szempontból is. A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) hazai tagozatának jószolgálati programjai az elmúlt évek során épp olyan népszerűvé váltak, mint maguk a coaching szolgáltatások, így nem csoda, hogy a korábbi évekhez hasonlóan folyamatos túljelentkezés mellett zajlott az idei coaching rapidrandi is.

Az ICF népszerű kezdeményezése a klasszikus rapidrandik jól ismert szisztémáján alapul, a civilszervezetek képviselőinek néhány percük van arra, hogy a coachokkal megismertessék tevékenységüket és igényeiket, a coachok pedig ebben a pár percben bemutatkoznak és javaslatokat tesznek arra, hogy milyen módon segíthetnék coachinggal az adott civilszervezetet. A sikeres „egymásra találás” eredménye pedig, hogy a civil szervezetek egy-egy több hónapos coaching folyamathoz juthatnak hozzá díjmentesen az ICF tagjaitól, közel 20 millió forint értékben, ezek a számok pedig nemzetközi szinten is rekordnak számítanak. 

Az idei együttműködések olyan kiemelten fontos célokért küzdő alapítványokkal köttettek, mint az SOS Gyermekfalvak, a Bátor Tábor Alapítvány, a Magyar Hospice Alapítvány, a Születésház Közhasznú Egyesület és még további tizennyolc civilszervezet. A coaching rapidrandik gyümölcsöző együttműködéseihez ezúttal is hozzájárult a kiemelkedő társadalmi felelősségvállalásáról ismert hazai pénzintézet, MagNet Közösségi Bank, amely az ICF jószolgálati kulcsrendezvényének 2016-ban is támogatója és házigazdája volt. 

A rendkívüli kezdeményezés csak idén, 22 szervezet 30 vezetőjét, képviselőjét 30 coach bevonásával segíti egy- egy coaching folyamattal, hogy az adott civilszervezet személyi, strukturális hatékonyságát növelje. 

„Mi az ICF-nél kiemelten fontosnak érezzük, hogy a coaching ne csak üzleti szolgáltatásként, a versenyszférában vagy a gazdasági területeken dolgozó szereplők számára legyen elérhető, hanem jószolgálati akciónk keretében a civilszervezetekhez is eljusson. Olyan társadalmilag hasznos kezdeményezéseket támogatunk, amelyek anyagi források híján más módon nem részesülhetnének coachingban. Azért dolgozunk, hogy ez a segítség évről évre egyre több civilszervezetnek jelentsen belső fejlődést, válaszokat és célzott segítséget!”

– mondta Chrenóczy-Nagy Judit, az ICF Magyar Tagozatának elnöke. 

„Az idei évben az ICF coaching rapidrandi során kiemelten fókuszáltunk az egészségügyben dolgozó civilszervezetek támogatására. Az országban jelenleg az oktatás mellett az egészségügy a leggyengébben támogatott terület. Az itt dolgozók azok, akik a társadalomban maguk is komoly támogató munkát végeznek és számos nehézséggel kell megküzdeniük nap mint nap. Ma az egészségügy az egyik olyan terület, ahol minden külső segítség szinte létfontosságú.” – tette hozzá van der Meer Gabriella, az ICF Magyar Tagozatának Jószolgálati Igazgatója, a coaching rapidrandi programsozat vezetője.

Az ICF 2012-ben indította el jószolgálati kezdeményezéssorozatát akkor a megszűnő MALÉV közel száz dolgozójának nyújtottak összesen 700 órányi, 20 millió forint értékű díjmentes coaching támogatást, munkahelyük elvesztésének feldolgozásában, életük újratervezésében. Ez a kezdeményezés később elnyerte az ICF Global „I Care For” jószolgálati díját is. A nagy érdeklődésre és a korábbi sikerekre való tekintettel, az ICF Magyar Tagozata a coaching rapidrandikkal immár negyedik éve kívánja továbbvinni ezt a nemes hagyományt.