Játék a hatalommal!

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Játék a hatalommal!

2017. szeptember 12. - 14:04

 

Amikor a pöffeszkedés és fennhéjazás nem ismer szégyent!

"A legnagyobb szégyen, amikor valaki nem ismer szégyent”.

/Viktor Hugo/

Játék a hatalommal: de ez nem afféle falusi, búcsúi mókázás!

Van a magyar társadalomnak egy olyan kiváltságos osztálya, csoportja, akikre nem kötelező ez a jogszabály, a jogszabály ismerete és nagyon is hatékonyan mentheti magát a törvények, rendeletek nem ismeretével. Ez a réteg éppen az, amely hivatásszerűen is, kenyérkeresetből is űzi az igazságszolgáltatást (jogszolgáltatást).

Lehet-e igazságszolgáltatásról beszélni ott, ahol elbutított és félrevezetett millióktól, egyszerű emberektől (ha vannak ilyenek) jogtudást követelnek meg, miközben az igazságszolgáltatásban jól fizetett bírói kar működésében a jogszabályoknak akár tudatlanságból, akár tévedésből vagy felületességből, mondjuk a legritkább esetben rosszindulatból származó, helytelen törvényalkalmazást a bírói függetlenség és jogi értelmezés bőre méretezett palástjával leplezik el!

Tovább menve: miféle igazságszolgáltatást várhatunk el ebben az országban, ahol a jogszabályokat teljesen egy zsugorodó létszámú, de parlamenti párttöbbség öntheti formába, ahogyan ez a privilegizált klientúrának kedvező, alkotmányos ellenőrzés nélkül?

A mohóság legyőzi a morált!

A „posztállami” szituáció úgy jött létre, hogy a 2004. évi EU csatlakozás után részleges lett az ország szuverenitása, a brüsszeli törvényhozáshoz, bírósághoz,

nyilvánossághoz kell igazítani a budapesti kormány működését.

Némiképpen hasonlóan ahhoz, ahogy 1867–1918 között a Magyar Királyság az Osztrák–Magyar Monarchia keretében működött. Uniós keretek között a választáson győztes politikai közösség (pártnemzet) olyan hatalmi struktúrát alakított ki, amelynek legfőbb törekvése, hogy kivonja magát a külső (EU) és a belső (népi) kontroll alól. Fölülről kiépített struktúrák után a hatalom lényegében egyetlen szálon függ a néptől, ez a képviselői választás. De ez a függőség is látszólagos, mert a voksolás csalásokkal kijátszható. Sem az igazságszolgáltatás, sem a nyilvánosság (sajtó), sem a közigazgatás nem tud áttörhetetlen korlátot állítani az uralkodó politikai közösség akaratának.

A kormányfő kijelentése szerint minden megtörténhet és egyre inkább meg is történik. Hangsúlyozni kell, hogy ez a helyzet nem a rendszerváltásra megy vissza. Továbbá kijelenthető az is, hogy a kialakított posztállami hatalmi pozíció nem Fidesz-specifikus. A mai dolgok előképe megjelent már az előző kormányoknál, és nincs garancia arra, hogy az ellenzék hatalomra kerülve nem folytatná ezt az uralmi gyakorlatot.

A NER kereteit kitöltő pártnemzet lényege, kovásza, ereje és gyengéje a pénz, a zsákmányszerzés rendszerszintű mechanizmusa.

Ismert fogalmakkal szólva egy felülről vezérelt eredeti tőkefelhalmozási folyamatról van szó. A legnagyobb lenyúlások értelemszerűen a Vezér és udvartartása körében fordulnak elő.

Hasonló zsákmányszerzés folyik a helyi politika szintjén is, csak a helyi média (még kevésbé a rendőrség és az ügyészség) nem képes feltárni a teljes szisztémát.

Az ellenzék akkor tudná a folyamatot bizonyos mértékig kontrollálni és modulálni, ha legfőbb iránytűnek a pénzek követését tekintené, amennyiben tényleg távol áll a zsákmányt elosztó tényezőktől. Elvi megközelítésben az a fő társadalmi probléma, hogy a közpolitika fókuszából teljesen kicsúszik a közjó szolgálata.

A hatalom a brüsszeli pénzek és a hazai adófizetőktől beszedett sarcok elosztását tekinti alapvető tevékenységének.

Ehhez kérnek felhatalmazást a választóktól, akiknek erről persze nem beszél(het)nek. A társadalom ellátó intézményrendszerét (oktatás, egészségügy, társadalombiztosítás, szociális ellátás) leépítik, mert azok pénzfogyasztók, miáltal növelik a hatalmi struktúrák fenntartásához (párt, média, biztonsági erők) és a magánvagyonok gyarapításához szükséges forrásokat. Nyilvánvaló, hogy ettől a rendszertől idegen a piacgazdaság és a jogállam minden lényeges eleme. A dolgok már odáig fajultak, hogy alig fordítanak figyelmet a zsákmányszerzés és elosztás,

a nyers hatalmi érdekek eltakarására, elrejtésére. A gőg legyőzte a szégyenérzetet.

Nyilvánosság és sajtószabadság, legalább ezzel a két fogalommal kellene tisztában lenni azoknak, akik demokratikus megoldásokat keresnek. A média állapota ebből a szempontból szomorú.

A közvélemény fő vonulatait illetően pedig tragikus, hogy sokan úgy érzik, jobb, ha nem tudnak a dolgok állásáról. Hogyan lehetséges, hogy Paks II. néhány ember titka marad? Hogyan lehetséges, hogy Matolcsy főbankár félretol 260 milliárd közpénzt, állítólag képzésre?

A magyar választópolgár nem ideges, ha a pénzét lenyúlják, jó Tiborc módjára megelégszik azzal, ha leüthet egy galamb fiat, neki is csurran-cseppen. Az egész államszervezet, mint gigantikus pénzmosoda működik. Az Orbán kormány alig titkolt törekvése, hogy helyzetbe hozza kegyenceit, visszaszorítsa az általa nem kedvelt oligarchákat és módszeresen új uralkodó elitet szervezzen maga köré. A hatalmi reprezentáció, mint a „nemzeti tőke” képviselőit mutatja be ezt kört. Ismert banki elemző Budapest olimpiai kandidálásáról szólva találó kijelentést tett erről az új arisztokráciáról.

Tegnap egy senki volt, ma van 5, 10 vagy éppen 80 milliárd forintja. A lényeget tekintve ma is egy senki, de elhiszi a saját sikerét. Ők lennének a nemzeti (keresztény, polgári) politika termékei, akik szeretnének felállni az olimpiai tribünre, a magyar társadalom hátán felmászni az európai elitbe.

A NER struktúráit és ideológiai törekvéseit a következő címszavakkal lehet leírni: nemzetállam, illiberális demokrácia, irányított (korlátozott) piacgazdaság, centralizált államigazgatás, ellenőrzött társadalom, vazallusi rendszer, lojalitás

és rend. A kormány permanens kampányt folytat a szükséges támogatottság megtartásáért. Könnyen sebezhető, mert sok politikai hibát követ el. Belső kohéziója gyenge, mert folyamatosan őrlik a zsákmány elosztása körüli konfliktusok.

Kedvez a hatalmon lévőknek, hogy a fennálló viszonyokkal szemben állók nem egységesek, noha közülük sokan közéleti elkötelezettségű emberek, akik a szabadság és egyenlőség, a képviseleti demokrácia, a jogállam, a tisztességes piaci verseny és a nyilvánosság hívei. Valódi féket és ellensúlyt azonban nem képeznek a NER hatalmával szemben, ilyen szerepet inkább csak az EU intézményei képesek betölteni. Erre vezethető vissza a kormányfő részéről Brüsszel permanens támadása.


;