h i r d e t é s

Kecskemétre látogatott a japán nagykövet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kecskemétre látogatott a japán nagykövet

2017. április 13. - 14:31

Japán általános iskolások festményeiből és fametszeteiből nyílt kiállítás: a tárlatot Kosuge Junichi, japán nagykövet nyitotta meg szerdán a Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolában.

A hírös városba érkezett Kosuge Junichi, japán nagykövet szerdán. A délelőtt folyamán a Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolába látogatott, ahol megnyitotta az Aomori tehetségei című gyermekrajz-kiállítást. A tárlaton Japán Aomori városa általános iskolásainak festményeit és fametszeteit tekinthetik meg az érdeklődők.

A kiállítás-megnyitó során köszöntőt mondott Kriston Vízi József, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör elnöke. Lovrity Sándorné igazgatónő pedig a tanintézmény logójával ellátott pólók jelképes átadása révén az iskola tiszteletbeli tagjává fogadta a japán küldöttség tagjait.

– A Kecskemét és Aomori közötti baráti kapcsolat 1994-ben vette kezdetét. E több mint 20 év alatt az oktatás és a kultúra területén élénk kapcsolatok és programok zajlottak. Magyarország és Japán, egymás globális partnereiként, akiket a demokrácia és a jogállamiság egyetemes értékrendje köt össze, rendkívül baráti kapcsolatokat épített ki. Emellett a két ország közötti kapcsolatok nem csak a politika oldaláról, hanem gazdasági tekintetben is szorossá váltak: közel 150 japán cég tevékenykedik Magyarországon. Úgy vélem, hogy az Arany János Általános Iskola és a Tabakomachi Általános Iskola közötti kapcsolat egymás kultúrájának kölcsönös tiszteletét és szeretetét jelenti. Az, hogy ezt általános iskolásként, tehát a legfogékonyabb korban élik meg a résztvevők, a gyerekek számára rendkívül értékes tapasztalat – fogalmazott a kiállítást megnyitó beszédében Kosuge Junichi.

A japán nagykövet a délután folyamán az Aomori parkba is ellátogatott, ahol a japán-magyar barátság jelképeként cseresznyefát ültetett Király Józseffel, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör  tiszteletbeli elnökével, valamint Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterrel.