h i r d e t é s

Kedvezményes kölcsönből is az egyik legnagyobbat kapta Matolcsy jegybankjától Matolcsy barátnője

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kedvezményes kölcsönből is az egyik legnagyobbat kapta Matolcsy jegybankjától Matolcsy barátnője

2017. augusztus 11. - 13:16

Havonta 20-30 ezer, összesen 900 ezer forintot nyer Vajda Zita azon, hogy kedvezményes kamaton kapott kölcsön a jegybanktól. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: 24.hu

Hiába hagyta el az intézményt, egy ideig még marad a szuperolcsó hitele. Ráadásul további 550 ezer forint hasznot is behúz azzal, hogy ennyivel kisebb lesz az adóssága.

Csaknem másfél milliós “ajándék” közpénzből Matolcsy barátnőjének

írja a 24.hu.

Már eddig is jutott bőven a jóból annak a Vajda Zitának, aki Matolcsy György jegybankelnök barátnője: az MNB-ben havi nettó 1,1 millió forintos fizetésével a legjobban fizetettek egyike volt nemzetközi szakmai titkárként, az egy évvel ezelőtti távozása után pedig ennél is többet húzhatott be a jegybanki alapítványoknál kapott posztjainak köszönhetően.

Nem beszélve arról, hogy a jegybanki alapítványok által dotált pécsi doktori iskola hallgatójaként a busás ösztöndíjból is részesülhet. Ezt fejeli meg most azzal a munkáltatói kölcsönnel, amellyel a jegybank hozzásegítette lakáshoz Budapest egyik legmenőbb környékén.

Ezzel pedig kétszeresen is nyer.

Az eddig – a Zoom.hu jóvoltából – napvilágra került információk alapján 32,2 millió forintos munkáltatói hitelt nyújthatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Vajda Zitának, hogy ő 2015 májusában megvásárolhasson egy bő 60 négyzetméteres lakást a fővárosban, a Naphegyen.

A 24.hu közérdekű adatigénylésére adott jegybanki válaszokból pedig az derül ki: ez kedvezményes (legfeljebb 10 éves futamidejű) lakáscélú hitel, mégpedig változó kamatozású, a kamat a mindenkori jegybanki alapkamattal egyezik meg.

A változó kamatozás azt jelenti, hogy ahogyan módosul a jegybanki alapkamat, gyakorlatilag azonnal módosul a már felvett munkáltatói kölcsön kamata is.

Ilyen olcsón átlagos magánszemély nem juthat hozzá hitelhez.

Ha kereskedelmi banktól vesz fel hitelt az ember, a bankok valamilyen kamatfelárat is felszámítanak, amiatt éri meg nekik hitelt nyújtani lakásvásárlásra, ezért a kereskedelmi bank által nyújtott lakáshitel drágább, mint a jegybanki alapkamaton ketyegő kölcsön.

Annak ellenére, hogy Vajda bő egy éve, 2016 májusában – vagyis a kedvezményes kölcsön felvétele után egy évvel – kilépett a jegybanktól, egy ideig még élvezheti a kedvezmény előnyeit.

A hatályos jegybanki szabályzat szerint ugyanis közös megegyezés (vagy a munkáltató – nem azonnali – felmondása) esetén a kölcsönszerződés a munkaviszony megszűnésétől számított két éven át még változatlan feltételekkel él tovább, és csak utána nő meg a kamat a jegybanki alapkamat+5 százalékra.

Ez annyit tesz, hogy összességében 2015 május-2018 május között kihasználhatja Matolcsy barátnője az olcsó jegybanki hitel előnyét.

Ebben az időszakban a 24.hu számításai szerint összesen durván 900 ezer forintot tud spórolni a jegybanki kölcsönnek hála.

Ráadásul azért is jár jobban, mert 2018 májusában már kisebb lesz a tartozása. A kezdeti 32,2 millió forintos kölcsönből akkorra 22,9 millió forint marad fenn, míg ha kereskedelmi banktól piaci feltételekkel kapta volna a kölcsönt, akkor 23,45 millió forint lenne az adóssága.

Vagyis nemcsak a havi 20-30 ezer forinttal kisebb törlesztőrészlettel nyer Matolcsy barátnője, hanem azzal is, hogy amikor érdemes lesz lecserélnie vagy visszafizetnie a jegybanknak a kölcsönt, akkor 550 ezer forinttal kevesebb lesz a tartozása.

Meglehetősen sokan éltek az olcsó hitel nyújtotta lehetőséggel, a Matolcsy-féle jegybank akár minden negyedik-ötödik egykori vagy mostani dolgozója is kaphatott.

Együtt:

az MNB ne adjon több kedvezményes lakáshitelt a dolgozóinak!

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja arra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy a jegybank ne adjon több, a piacinál kedvezőbb kamatozású lakáshitelt a dolgozóinak.

Spät Judit, a párt elnökségi tagja sajtótájékoztatóján azt mondta, adatigénylésük alapján kiderült, hogy az MNB 39 és 50 millió forint közötti kedvezményes hiteleket is adott alkalmazottai lakásvásárlására.

A kölcsönök kamata pedig megegyezik a 0,9 százalékos jegybanki alapkamattal, vagyis jóval olcsóbb a piacon elérhetőnél

– hívta fel a figyelmet.

Kiemelte, hogy eddig több mint 400 ilyen hitelszerződést kötöttek, amelyeknek a teljes összege 3,6 milliárd forint. Hozzátette, hogy az Együtt kérdést nyújt be a jegybankelnökhöz és Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy ők maguk vagy családtagjaik részesültek-e ilyen kedvezményes hitelből.

gepnarancs.hu