h i r d e t é s

K&H diákkupa - Virtuális bankot irányíthattak a hallgatók

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

K&H diákkupa - Virtuális bankot irányíthattak a hallgatók

2017. december 05. - 16:28

A fiatalok számára a folyamatos fejlődés lehetősége a legvonzóbb egy munkahelyben.

Olyan helyen szeretnének dolgozni, ahol lehetőséget kaphatnak a kiteljesedésre, hogy valóban azt csinálhassák, ami tényleg érdekli őket, és amiben igazán jók, hiszen csak így léphetnek előre, és lehetnek elégedettek az életben.

A cégeknek ezért ma már elengedhetetlen odafigyelni a tudásfejlesztésre, a személyes kiteljesedésre is. A K&H diákkupán részt vevő felsőoktatási hallgatók most igazán nagy próbatételt kaptak, hiszen megmutathatták, ők hogyan vezetnének egy virtuális pénzintézetet. 

Kilencedik alkalommal rendezték meg a K&H diákkupát, amelyre idén 234 háromfős csapat jelentkezett a hazai, közgazdasági ismereteket tanító felsőoktatási intézményekből.

A K&H felelős vállalatként a pénzügyi fenntarthatóság mellett arra is törekszik, hogy válaszokat adjon a társadalmi igényekre, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek.

A jövő tehetséges munkavállalói számára pedig a sikeres, elégedett élet folyamatos fejlődéssel, a képességek kiszélesítésével érhető el, amit az újításra és változásra nyitott vállalatok adhatnak meg.

Az idei K&H diákkupán részt vevő csapatok ezért igen komoly feladattal birkózhattak meg, hiszen egy virtuális kereskedelmi bank vezetését kellett ellátniuk, a döntőbe került „bankvezetőknek” pedig többek között egy mobilalkalmazást kellett fejleszteniük

– tájékoztatott Németh Balázs a K&H Változáskezelés divízió vezetője.

Felsővezetőként elsősorban olyan banki alaptevékenységeket kellett irányítani, mint a hiteltermékek bevezetése, az osztalékfizetés vagy a forrásgyűjtés, de a biztosítási üzletág és a befektetések is fontos szerepet kaptak. A bank eredményességi indexének maximalizálására kellett törekedni, miközben a virtuális bankok működését üzleti szimulációs szoftver modellezte. 

A döntőben a versenyzők számára igazán testhezálló mobilalkalmazás-fejlesztési feladattal arra voltunk kíváncsiak, hogy az ún. digitális nemzedék szerint mitől lesz könnyen és gördülékenyen használható egy ilyen szolgáltatás.

A hallgatók megoldásai megerősítettek bennünket abban, hogy olyan dinamikus, élénk, újító megoldásokra van szükség, amik kellően részletes funkciókkal bírnak, ugyanakkor a saját egyéni igényekhez, felhasználáshoz igazíthatók.

Emellett szívesen használnak olyan megoldásokat, amelyeket már megszoktak a közösségi médiában

 – hangsúlyozta Németh Balázs. 

A legtehetségesebb „bankvezetőket”, a Budapesti Corvinus Egyetem Stratton Oakmont Inc. csapatát – Balázs Bencét, Héder Zoltánt és Orbán Dávidot – Belgiumban a K&H anyavállalatában a KBC vezetői látják vendégül