h i r d e t é s

Komoly baj van a diákigazolványokkal, még ideiglenest is alig lehet igényelni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Komoly baj van a diákigazolványokkal, még ideiglenest is alig lehet igényelni

2017. szeptember 07. - 18:12

Az Indexnek egy csomó szülő írt levelet arról, hogy hiába kezdődik az iskola, nem tudnak diákigazolványt igényelni. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Az egyik levelet egy iskolatitkár írta, akinek az a feladata, hogy a gyerek és szülő által hozott okmányirodai adatlap alapján megrendelje egy webes felületen az igazolványt.

Az a baj, hogy a honlap nem működik.

A lapnak küldött levele szerint májusban hivatalos értesítést kaptak az Oktatási Hivataltól, hogy megújul az oldal, nyáron nem lesz elérhető, de júliusra kész lesz. Aztán nyáron jött a következő email, hogy mégsem készült el, de majd szólnak, ha megvan.

Ennél sokkal komolyabb baj, hogy azt írta, a május előtt leadott igénylésre ki tud adni ideiglenes igazolványt,

aki viszont erről lemaradt, az ideiglenest sem kaphat.

Ő egyébként fel is hívta a BKK-t, hogy tudnak-e a problémáról, de velük az Oktatási Hivatal egyelőre nem közölt semmit.

Egy iskolaigazgató azt mondta a lapnak, hogy valóban megcsúszott az oldal, de a napokban már elkezdett működni. Most viszont állandóan leáll, valószínűleg a túlterheltség miatt.

Egy másik szülő azt mondta az Indexnek,

a gólyák idén nem kapnak diákigazolványt, helyette kéthavonta A4-es lapon igazolja az iskola, hogy odajár a diák.

Arról nem szól a fáma, hogy BKK bérletre hogyan adjuk meg a diákigazolvány számát! És arról sem, hogyan fér be az A4-es az irattartóba.

 

24.hu