Műsorának címe: Így volt szép…, ám szó sincs búcsúról, inkább afféle összegzése volt ez sok évtizedes pályafutásának. Koncz Zsuzsával a Magyar Narancs készített interjút.

2013-ban a Tündérország, 2016-ban a Vadvilág című új albuma volt az Aréna-koncert fókuszában. Most nincs új lemez, melynek az egyik oka, hogy a CD-kiadás folyamatosan visszaesik, átvették a helyét az internet, a különböző zenés szolgáltatók, és az ő nemzedéke nagyjából kimaradt ebből:

“Az Így volt szép című dal a Tündérország albumon szerepel, nagyon szeretem, ezért lett a koncert címe, tehát nem a múlt miatt. De közben persze azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy múlik az idő, fájdalmas, hogy kollégák távoznak, hozzám közel állók is, és hát én magam sem tudom, hogy mi az, ami még bennem van. Amennyire a jelenemet látom, azt gondolom, hogy ez a fellépés nem visszavonulót jelent, inkább azt, hogy eddig „így volt szép”. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, velem van most is, de nézzük meg, hogy mi jön, mi jöhet ezután.”

Mivel a színpadi technikákhoz nem ért, beleszólni sem tud, legfeljebb azt mondhatja el, ami nem tetszik. Nagy szerencséjére a sors összehozta Závodi Gáborral, aki nemcsak kitűnő muzsikus, zeneszerző, együttes vezető, hanem olyan ember, akit az új technikák is foglalkoztatnak:

“Remek ízléssel csinálja egy rendező, egy látvány- vagy egy díszlettervező dolgát is; nemcsak játssza a dalokat, de – ahol lehet – a színpadképet is kitalálja a leg¬apróbb részletekig. Az Arénában lehet. Ami viszont a dalokat illeti, azokért én vagyok felelős, és ezt nem is adom ki a kezemből; ez nem azt jelenti, hogy a srácoknak nincs beleszólásuk – teljes mértékben nyitott vagyok az ötleteikre –, de az enyém az utolsó szó.”

Kitért arra, amikor az első lemeze készült, akkoriban még az esztrád volt a leg-elterjedtebb színpadi produkció: mindenki fellépett mindenkivel, ahogy mindenki elénekelte azt, amit a Magyar Rádió felvételi osztálya küldött. Tulajdonképpen az első lemeze is ilyen háttérrel készült. Akkor még egyetemista volt, és úgy gondolta, befejezi az egyetemet, és azzal kész, ennyi:

“Az egyetem végül nem jött össze, és én az lettem, aki. Tudat alatt azonban akkor alakult bennem valami, és nem véletlen, hogy ennek a lemeznek a felét már az Illés zenekar írta. Jól éreztem, hogy nekem ezekhez a srácokhoz van közöm. Az is felfedezés volt, amivel már ekkor szembesülhettem, hogy a műfaj megzenésített verseket is elbír. Egyébként az volt a helyzet, hogy nem akartam, de nem is tudtam volna a hagyományos táncdalfesztiválok világába beilleszkedni. Ez persze tőlem most nagyon hálátlannak tűnik, hiszen az ország a táncdalfesztiválokon keresztül ismert meg, de akkor is így van. Kezdettől fogva nem éreztem jól magam a „szocialista hollywoodi” díszletek között. Azt hiszem, ha később nem jött volna létre a szorosabb együttműködés Szörényiékkel, Bródyval, valószínűleg teljesen máshogyan alakul az életem.”

Szerinte a dalai mindig is kritikusak voltak, még a 2005-ös verslemezén is volt éles önkritikát tartalmazó dal, de tény, hogy a 2010 utáni folyamatok olyan mértékig trappoltak bele a személyes gondolatainkba, érzéseinkbe is, hogy az túl sok volt:

“A Tündérország című lemez még úgy született, hogy eleinte csak kislemezre gondoltam, a nálam maradt Cipő-dalt mindenképpen fel akartam venni. Aztán gyorsan alakultak a dolgok, és elkészült a Tündérország. Olyan dalok is – például a már említett Így volt szép – kerültek erre a lemezre, amelyekben a körülöttünk fortyogó világ evidensen nem tapintható, de a szövegek többsége erős, szókimondó. Ha úgy tetszik, az utóbbi két lemezemen az volt a motiváció, hogy ha „harc van, akkor legyen harc”, mindenütt lehessen hallani.”

Öt évvel ezelőtt a Narancsnak adott interjúban arról beszélt: „Mióta manipuláció létezik, azóta megtévesztett emberek is vannak. Hogy nálunk most mennyien lehetnek, azt nehéz megmondani, de a manipulatív igyekezet erős, és az mindig sokakra hat. Azt, hogy mire megy ki a játék, csak tippelni lehet.” A választ most sem tudja:

“Ha tudnám, akkor politikus lennék. Azt viszont tudom, hogy a materiális, anyagi világ térnyerését ez a mostani hatalom oly mértékben tette magáévá, sőt személyessé, ami nem sok jóval kecsegtet. Nemrég olvastam az interjút azzal az emberrel (George Birnbaummal, a Fidesz egykori kampánytanácsadójával – L. T.), aki annak idején a Soros-kampány tervezésében is közreműködött, és teljesen kiakadtam azon, hogy Magyarország olyan kezekbe kerülhetett, amilyen például ez az ember is. Ez sokat elárul a mostani hatalom természetéről. Mondhatnám, nincs ehhez közöm, mégis nekem fáj, amikor a külföldi barátaim – lengyelek és románok éppúgy, mint a nyugat-európaiak – felelősségre vonóan kérdezik: „Meg vagytok ti őrülve? Mégis, mi folyik nálatok?” Mit mondjak erre? Hiszen a fél világnak valóban kényelmetlenek lettünk. Kétségtelen, hogy a történelemben mindig voltak olyan pillanatok, amikor az emberiség rosszabbik énje kerekedett felül. Úgy tűnik, most ilyen idők járnak.”

Januárban arról számolt be a média, hogy Dávid-csillagot rajzoltak arra a plakátra, amelyen Vámos Miklóssal együtt voltak láthatók. Vámos reagált rá, ő azonban nem:

“A hír eljutott hozzám is, de én inkább egy történettel válaszolok neked. Az egyik korai sportcsarnoki koncertemen – a kilencvenes évek elején – két ember azon vitatkozott, hogy én most akkor zsidó vagyok-e, vagy nem. Az egyik barátom, aki hallotta ezt a párbeszédet, hátrafordulva azt mondta nekik: „Még nem, de már intézik.” Azóta inkább nevetek az ilyen megnyilvánulásokon. Egyébként pedig Miklós minden megállapításával tökéletesen egyetértek, de nem tudok mit hozzátenni.”

Úgy gondolja, meglehet, hogy politikai okokból elveszti a közönsége egy részét. Ezt sajnálja is, de nem tudja megtagadni önmagát:

“Egyébként a közönséget nem számolni szoktam, hanem szeretni. Remélem, hogy ők viszontszeretnek! Hálás vagyok azoknak, akik velem vannak, és határozottan hiszek abban, ha nem is válthatjuk meg a világot, de gazdagíthatjuk azzal, amit tudunk, amink van. A többség békében akar élni, ha hagyják. Sajnos, úgy tűnik, nem hagyják. A gyűlöletre kihegyezett közéletből az látszik, hogy választott politikusaink semmibe veszik egymást, a saját maguk írta törvényeket is, és persze legfőképp rólunk nem vesznek tudomást.”

A már említett öt évvel ezelőtti interjúban ezt mondta: „Mára a viszonyok annyira zavarosak lettek, hogy ha minden így marad, nekem is gondot fog okozni, kire szavazzak. Azt tudom, mit nem akarok, de nagyjából ennyi.” Ma erről így gondolkodik:

“A még rejtett „tarta¬lé¬kok¬ban”ˮ hiszek. Számomra hatalmas meglepetés a fiatalok növekvő érdeklődése, részvétele a tüntetéseken, például a decemberi tiltakozásokon is. Azt hiszem, hogy bennük lehet a remény, őket nem lehet elhallgattatni és hazugságokkal etetni, mert nem hiszik el, és nem félnek. Ők már az internet nemzedéke, nem akarják azt, ami most van, mert a jövőjük forog kockán; bátrak, mert szabadnak születtek, szabadon nőttek fel, nyelveket beszélnek, elméletben tudják, hogy milyen egy demokrácia. Gyakorolni is akarják!”

prokontra.hu