Amint az Magyarországon lenni szokott, néhány hét alatt szakértővé vált mindenki – ezúttal a koszovói bevándorlás ügyében.

A reménytelen sorsú helybélieket hazánkat fenyegető bevándorlási, megélhetési menekülteknek, szuverenitásunk, nemzeti egységünk, nemzetiségi összetételünk megbontóinak, sőt, egyenesen nemzetiségi terroristának kell tekintenünk - kormányunk xenofób megnyilvánulásai nyomán.

További képek! Nézze meg a szerző felvételeit >>>

Ahhoz Koszovóba kellett utazni, hogy tényszerűen is meglássuk: a magyar kormányfői kinyilatkoztatások igaztalanok, és mélyen bántják a helybélieket. Ráadásul összezavarják az embercsempész-maffiák, és a külföldi provokatőrök között már épp kiigazodni képes lakosságot.

Magyarországot a koszovárok – ez nem degradáló, hanem általános kifejezés, szögezzük le! - közül sem „megszállni”, sem „kiszipolyozni” nem kívánja senki! Történelmileg, és földrajzilag úgy alakult, hogy a szabad világ felé vezető út ma Szerbián, és Magyarországon keresztül halad át. Mindkét „tranzitállam” nyíltan megmutatta már: nem szereti a koszovárokat. Szerbia, mert nem ismeri el a független Koszovót, Magyarország pedig, mert belpolitikailag jól eladható ellenségre talált bennük.

Az igazán szegények, és a gazdagok nem menekülnek el. A gazdagoknak – itt, egy szinte maffiaállam haszonélvezőiről beszélünk – eszükben sincs elhagyni az országot. Másutt ugyanis aligha kereshetnének ennyi pénzt. Az igazán szegények persze mennének, de ugyan honnan lenne megtakarításuk akár csak az embercsempészekre is – nem beszélve a majdani új egzisztencia megteremtéséről. Lássuk be: Koszovó mint frissen függetlenedett ország nehezen követhető állam innen, mifelőlünk. Hiszen a maguk számára sem mindig világos, mi, miért, hogyan történik velük. Uniós, és más szervezetek sora igyekszik kikovácsolni valamiféle koherens államrendet, jövőt.

A fővárostól, Pristinától nem távoli Vushtrri a híradások szerint olyan település – valójában inkább falubokornak, járásnak mondhatnánk –, amely kampányt kezdett a maradás érdekében. Éppoly csekély hatásfokkal, mint bármely más falu, város. A tudósítások szerint innen négyszáznál is több iskoláskorú gyermek ment el a szüleivel. Csakhogy a „tudósításokkal” a legtöbb helybélinek teli van a hócipője. Helyi kormányzati forrásaink arról panaszkodnak, hogy tájékozatlan – zömmel magyar - újságírók sora keresi „rajtuk” azokat a településeket, amelyek teljesen kiürültek, iskolákat, amelyeket be kellett zárni, és a többi jól lefotózható „szörnyűséget”. Ilyenek azonban ebben a formában nincsenek. Szörnyűség persze, hogy – ezt már a belügyi államtitkár, Driton Gashi mondja a Népszavának – decemberben és januárban becslések szerint 69 ezer ember távozott az országból Szerbia felé. E tömeg jó része magyar tranzittal jutott el eddig Ausztria, Németország felé, míg el nem kezdték leszedni őket a magyarok a vonatokról.

A legújabb magyar-szerb megállapodás alapján – költségtakarékosság okán – a koszovóiakat magyar buszokkal, rendőri kísérettel viszik vissza a szerb-koszovói határra. Ezen egyezmény előkészítéséből, és elfogadásából a „kibocsájtó” államot azonban kifelejtették. Mint korábban a belügyi államtitkár lapunknak elmondta, erről nem értesültek, ezen a héten kedden Brüsszelben terveztek egyeztetést az ügyben, de a múlt heti magyar bejelentés ezt megelőzte. (Hogy a brüsszeli konzultáció ennek ellenére kedden létrejött-e, arról egyelőre nincs információnk.)

Nem kevesek lehetnek azonban, akik az amúgy ősellenség Szerbiában kerestek – akár ideiglenes – menedéket. Bonyolítja a helyzetet, hogy Koszovóból helyi rendszámmal nem léphet át senki Szerbiába – mondtuk: nem ismerik el ezt az államot. Ezért a határállomáson – a két állam közti senki földjén – lecserélik rendszámaikat az áthaladáskor szerbre, majd visszaúton vissza. Ez természetesen törvénytelen, de senkit nem zavar, ennél nagyobb bajok is vannak mindkét országban.

- Az előző években, átlagban 50 ezer koszovói hagyta el az országot és hatezer tért vissza évente – mondta lapunknak Shpend Ahmeti, Pristina polgármestere. Nagyon elkeseredett emberek. Ezer euróval kevesebbel tértek haza, mint amivel elindultak, mivel ezt elköltötték az útra. Nagyon nehéz bárkit is meggyőzni, hogy ne hagyja el az országot, mivel naponta találkozom emberekkel, akik azt mondják, hogy nincs munkám, rengeteg gyerekem van, és nincsen semmilyen perspektívám. Sajnos a jelenlegi helyzetre és a vágyakozásaikra alapozva hozzák meg döntéseiket.

Ibrahim egyedülálló férfi Vushtrriban, akinek szomszédai nemrégiben hagyták el félig kész házukat. Ő már nem szívesen menne el szülőföldjéről, de körülötte olyan sokan távoztak – elsősorban a háború elől -, hogy nem zavarja: lassan egyedül marad a környéken. A hatalmas épület egyébként nem ritkaság, a koszovói albánok családi összetartása szinte példa nélküli. Középosztálybéliek, de lehetőségeik szerint a szegények is igyekeznek együtt maradni a rokonsággal. Ennek a kötelékek megőrzése mellett más előnyei is vannak. Mivel Koszovóban az egészségbiztosítás szinte ismeretlen, egy esetleges komolyabb gyógykezelés, műtét az egész család anyagi összefogását igényli, és soha nem is haboznak előteremteni a pénzt a hazai vagy külföldi beavatkozásra. Ibrahim azt mondja, mivel ő magányos, megbékélt vele: ha eljön az ideje, orvos nélkül hal meg, úgy, ahogyan azt Allah akarja majd.

Grigor Mehmet egy középkori színvonalú hulladék-feldolgozóban robotol. Szerszáma pöröly, feladata az aprítás, jövője nincsen, napról napra azért megél. Három kicsi, és két nagy gyermeke van – mondja. Összesen sincs annyi pénzük, hogy nekivágjanak az ismeretlennek. Meg aztán mit is csinálna már ő ott, a nagyvilágban… Talán a kisebbek előbb-utóbb.

Talán.

Azt ugyanis fontos megemlíteni, hogy Koszovóban az oktatás színvonalával nincsen baj. A fiatalabb generáció legalább angolul, de gyakran németül is tanul – és tud is! -, emellett az albán, és esetleg a szerb nyelvet is jól ismeri, de sokaknál „becsúszik” az olasz is. A felsőoktatás is rendben van – vélik uniós szakemberek –, ezért azok, akik korábban kiköltözött családjukhoz vándorolnak ki, esetleg más okból kapnak vízumot, letelepedést, színvonalas munkaerőnek számítanak Európában. Bizonyság erre az is, hogy a háború elől – pontosabban 2010 előtt – elmenekültek szinte kivétel nélkül megtalálták számításaikat. Sokan közülük a függetlenség kikiáltásában bízva az elmúlt években hazatelepültek, szülőföldjükön keresték további boldogulásukat. Nagy számban nem találták meg, mennének Nyugatra újra, de az most már nem olyan könnyű. Visszatelepülésüket ugyan támogatta-támogatja az állam egy hárommillió eurós alappal. Ebből letelepedésüket, oktatásukat, adott esetben üzleti terveiket, otthonteremtésüket is finanszírozzák. Akik azonban csalódottak hazatérésük után, nem elégedettek e lehetőségekkel.

Más a helyzet a friss emigránsokkal. Őket, ha visszatoloncolják, már nem ilyen bőkezűen várja az állam. Kapnak ugyan segélyt, visszamehetnek az általuk elhagyott régióba, adminisztrációs segítséget is kapnak a visszailleszkedéshez, de sokkal többre nem számíthatnak. Sőt, egy korábbi – azóta gyorsan elvetett terv szerint – 15 ezer eurós büntetést is kellett volna fizetniük. Sokan szeretnének újra, és újra próbálkozni a meneküléssel, de előttük komoly akadály áll. Azokat az emigránsokat, akiket visszaszállítanak anyaországukba, mert nem kaptak menedékjogot, megterhelik az ellátás költségével – mondja egy kormányzati tisztviselő.

Vegyük csak Magyarországot, ahol azt kommunikálják, milyen sokba kerül a menekültek ellátása. Ezt azonban a magyar állam nem fizeti, hanem csak hitelezi. Egy koszovói naponta fizet körülbelül 4500 forintot az ellátásért – menekülttáborért, börtönért. Amikor visszaviszik, a szállítás költsége is az övé. (Ha Európából önként hazatér sokszor megelőlegezik neki a repülőjegyet is.) Ekkor kitiltás is jár a schengeni övezetből. Minimum három, maximum öt év. Ha letelt a kitiltás, akkor először is ki kell fizetnie a tartozást. Amíg ezt nem teszi meg, nem indulhat újabb vízumeljárás. Ha valaki mondjuk 30 napig volt nálunk „emigráns”, ez legkevesebb 135 ezer forint. Ha ezt kifizette, akkor mehet tovább a vízumeljárása. Ha Koszovó esetleg majd megkapja a vízummentességet, a kitiltás akkor is él, és az adósságot akkor is ki kell fizetni, s csak utána lépheti át a határt.

Az EU egyébként csaknem 400 millió forinttal támogatja az illegális migráció költségeit, tehát ez sem magyar kiadás. Pontosabban: „az Európai Bizottság 1,21 millió eurós sürgősségi finanszírozást biztosít Magyarországnak a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból, hogy a menedékkérők fogadásával foglalkozó hazai szervek hatékonyabban reagálhassanak a menekültügyi rendszerre nehezedő növekvő nyomásra”. Ahogyan a migrációs ügyekért felelős uniós biztos, Dimitrisz Avramopulosz bejelentette, ez a sürgősségi finanszírozás segíteni fogja a magyar hatóságokat abban, hogy növeljék fogadási kapacitásaikat, és így hatékony válaszlépéseket tegyenek a menedékkérők növekvő beáramlására.

Általános – hivatalos, de ki nem mondott - vélekedés Koszovóban, hogy a migráció elleni küzdelem az „anyaország”, és Európa közös feladata. Ennek ellenére mintha mindenki szemet hunyna afelett, hogy Szerbiában hatalmas iparág épül az egyébként „ellenség” Koszovó polgárainak csempészetére. Miközben a szerbek szemforgató módon aktivizálják magukat a koszovárok visszatoloncolásában is – sokak szerint jelentős támogatásért cserébe. Örök üzleti körforgás.

Koszovó amúgy nem kelet-, hanem nyugatbarát, mert tudja, kinek mit köszönhet. Nem is véletlen, hogy Bill Clinton szobra áll a „Bill Klinton Boulevardon”.

Kulisszatitkok

A Népszava koszovói riportútja előtt számos hazai, és külföldi hivatalossággal vette föl a kapcsolatot. Érdemes megemlíteni – név nélkül -, hogy akadt olyan magyar „szakember”, akinek meggyőződése volt, hogy Koszovó Ásotthalomtól délre, néhány kilométerre található, onnan jönnek a menekültek.

Megkeresték a koszovói belügyminisztériumot is, ahol az államtitkár állt rendelkezésükre, illetve Pristina polgármestere is interjút adott. Egyedül a koszovói magyar nagykövettel – de a külképviselet más munkatárásával sem - tudtak beszélni, mert ezt a Külügyminisztérium sajtócsapata nem engedélyezte.

nepszava.hu (Fotó: Grigor Mehmet a szeméttelepről nem tud annyit gyűjteni, amiből menekülhetne. A szerző felvétele)