h i r d e t é s

"Kurva anyád" – Ennyi volt a Fideszes képviselő reakciója a mentősök béremelésére

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

"Kurva anyád" – Ennyi volt a Fideszes képviselő reakciója a mentősök béremelésére

2017. szeptember 22. - 19:17

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságában akarta elérni, hogy 10 milliárd forint elkülönítésével 60 százalékkal emeljék meg a mentősök fizetését, főleg, hogy ez a 10 milliárd még csak nem is olyan nagy összeg. - írja a kettosmerce.hu.

Forrás: kettosmerce.hu

Viszonyításként: ez a Puskás stadion felújítási költségének kevesebb, mint az egytizede. 

A fideszes Boldog István erre csak annyit reagált szomszédjának: Szabó Tímea, a kurva anyád - olvasható a Párbeszéd társelnökének bejegyzésében. Ja, de még hozzátette azt is, hogy már emeltek eleget. A bizottság elnöke, Mesterházy Attila azonnal jegyzőkönyvbe is vetette az esetet.

Még ha nem is vérezne ezer sebből ez a történet, akkor is fontos lenne elmondani: a mentősök béremelése közel sem volt elég.

Május végén a mentősök azért tüntettek, mert az idei évre, az életpályaprogram részeként beígért 60 százalékos emelés helyett jövő januárra terveztek be nekik egy tízszázalékos, 2018 és 2019 novemberétől pedig az általános egészségügyi béremelés részeként további 8-8 százalékos emelést.

Végül a szaktárca bejelentette, hogy a 2018-ra tervezett béremeléshez hozzácsaptak még 10 százalékot, és beígértek mindenkinek új munkaruhát is. De még így is messze vagyunk az ideálistól – amit leginkább a szakma pályaelhagyóinak magas száma igazol.

Vagyis minimum jogos elvárás lenne, hogy a költségvetési bizottság a nehéz helyzetre való tekintettel legalább megfontoljon egy olyan javaslatot, mint Szabó Tímeáé.

Szexizmus és alpári stílus felsőfokon

Nincsenek illúzióink a parlamenti munkáról, megszámolhatatlan esetet fel tudunk idézni, amikor férfi politikusaink degradáló, sértő megjegyzésekkel illették női képviselőtársaikat, illetve hogy ez az a módszer, amivel lenyomják őket, javaslataikat és érveiket lesöprik a porondról.

Boldog István esete éppúgy elfogadhatatlan, még ha csak a szomszédjának fejtette is ki a véleményét, mint az összes többi. Egy politikus felvetésére (teljesen mindegy, hogy milyen nemű) nem lehet reakció a kurvaanyázás, ez nem érv, nem válasz semmire, nem elfogadható megnyilvánulás.

Mégsem lehet véletlen (de nem is tolerálható), hogy a Parlamentben ez a hangnem a női képviselőkkel szemben, vita helyett a kormánypárti képviselők erővel kommunikálnak, jól láthatóan azt az üzenetet közvetítve megnyilvánulásaikkal, hogy a nőknek ebbe a nagy, férfias játékba, amit politikának neveznek, nincs beleszólásuk.

Hogy mennyire nem véletlen, arra nézzünk is pár példát.

Nőügyekkel nem foglalkozom

– mondta Orbán Viktor Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet elmozdításakor. Ha a miniszterelnök nem is foglalkozik nőügyekkel, a Fidesz-KDNP koalíció sajnos akkor is megteszi.

Nézzünk is pár kiragadott példát:

Kunhalmi képviselő asszony, árnyalhatja a szépségét a sok bekiabálás

– jelezte például a KDNP alelnöke, Latorcai János a szocialista Kunhalmi Ágnesnek.

Attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok

 – ezt pedig már Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár közölte Szél Bernadettel, még 2013-ban.

Ki az a csinos arcú, vörös hajú hölgy a szocialistáknál?

– érdeklődött a szocialista Tüttő Kata iránt Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester a fővárosi közgyűlés egyik ülésén.

 A sor persze hosszan sorolható (Lázár János és Szél Bernadett csörtéjét például látni kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán elhiggye). De zárjuk a sort ismét a miniszterelnökkel, aki köztudottan nem foglalkozik nőügyekkel:

Egy hölgy érkezik Magyarországra, ezért nem ragaszkodunk semmihez

 – ennyivel zárta rövidre 2015-ben Orbán azt a kérdést, milyen témákat vitat meg Angela Merkel német kancellárral.

De visszatérve a konkrét esetre: a mentősök béremelése sem hagymázas elképzelés, hanem a körmünkre égő probléma, hiszen emberi életek múlnak azon, hogy van-e elég mentős, időben kiérnek-e a beteghez, megfelelően el tudják-e látni.

Ez nem tréfadolog, nem olyasmi, amire a Kárpát-medence lekvárfőzője egy ilyen reakciót adhat.

Szabó Tímea nem az első (és neki sem ez az első), aki kormánypárti politikusok ilyen, minősíthetetlen verbális támadásának esik áldozatul. Hogy a fideszes és KDNP-s politikusok rendre erőből nyomják le női képviselőtársaikat, érvek helyett gúnnyal és szexizmussal reagálnak, az azonban elfogadhatatlan.

Ne feledjük: Kövér László házelnökként előszeretettel rendszabályozza meg a képviselőket, ha neki nem tetsző megnyilvánulásokat tapasztal (Szabó Tímea is tudna erről mesélni…).

Sajnálatos, hogy pont a szexizmus, a nők megalázása, elnyomása nem üti meg ezt a mércét, mint ahogy az is, hogy a kormány berkein belül a legritkább esetben határolódik el bárki ezektől a megnyilvánulásoktól.

Egy olyan Országgyűlésben, ahol a 199 képviselő közül alig 20 nő, a többiek mind férfiak (és ezzel a világranglista alsó régióiban kullogunk).

És még ha a fideszes képviselőknek mindezzel pusztán az a céljuk, hogy a lényegi kérdésekről eltereljék a figyelmet (miközben már ezek a verbális támadások is figyelmet érdemelnek önmagukban), a valóságot akkor sem tudják felülírni.

A mentősök béremelése is egy ilyen kérdés: hiába kurvaanyázik Boldog, Szabó Tímea a dolgát tette csupán, felhívta a figyelmet egy égető problémára, és megoldást is javasolt hozzá. Nem ez a bűn, hanem az, ahogy ezt a kérdést lesöpörték a napirendről.

Szerző: Diószegi Horváth Nóra/kettosmerce.hu