h i r d e t é s

Lázár azt mondta, aki az MSZMP tagja volt, a magyarok szabadságát akadályozta - szép számmal ülnek a Fidesz-kormányban is

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár azt mondta, aki az MSZMP tagja volt, a magyarok szabadságát akadályozta - szép számmal ülnek a Fidesz-kormányban is

2017. március 17. - 13:44

Nem az ügynökök, hanem a megrendelők listájának nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés Lázár János szerint - írja a 444

Lázár János a munkásőr-kiállításon - Fotó: MTI/Rosta Tibor

A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen beszélt arról, hogy azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották.

Lázár János az Emlékpont „Kádár-huszárok és pártkatonák - Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989” című kiállításának megnyitóján azt mondta, álvita folyik az ügynökkérdésről, 27 éve várat magára a megrendelők megismerése.

„Nem árt tudni, kik voltak azok, akiknek a párttagság sem volt elég, hogy kivegyék a részüket a rendszerből”

- fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenkinek megadják majd a megszólalás lehetőségét.

Lázár szerint más volt a felelőssége annak, aki 1957 után lépett be a munkásőrségbe, mint annak, aki karriervágyból vagy megfelelési kényszerből, a hetvenes-nyolcvanas években csatlakozott a szervezethez. Hangsúlyozta, hogy „nem vendettát” akarnak itt Hódmezővásárhelyen, hanem bocsánatkérést és a hibák beismerését. Megjegyezte, hogy 1990 óta a Kádár-rendszer gaztetteiért Magyarországon senkit sem vontak felelősségre, senki sem került börtönbe. Attól tart, hogy „egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között”.

Lázár János azt mondta, Kádár Jánost Szent István és Mátyás király után az egyik legjelentősebb történelmi személyiségnek tartják az emberek, holott „Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál”.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy néhány hónapja Budapest utcáin óriásplakátokon kikerült 1956 hőseinek a neve. Reményét fejezte ki, hogy egyszer a gyilkosok neve is felkerül a falakra. 

A miniszter úgy látja, hogy aki az MSZMP tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. 

Majd hozzátette, hogy a tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság. Arra csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség.

A hódmezővásárhelyi múzeum vezetőjét arra bátorította, hogy hozza nyilvánosságra annak a csaknem ezer munkásőrnek és karhatalmistának a nevét, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében. 

A tervek szerint ősszel kiadnak egy kötetet, amelyben szerepelni fog a több mint 950 munkásőr és karhatalmista neve.

... persze arról Lázár mélyen hallgat, kik azok az MSZMP-sek, akik ma a Fidesz-kormány soraiban ülnek:

Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
Járai Zsigmond – volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
Matolcsy György – volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
Martonyi János – volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag,
Schmitt Pál – volt köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes
Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár,
Szita Károly – volt III/III-as együttműködő,
Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
Varga Mihály – volt KISZ-titkár,
Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.

 

444.hu