h i r d e t é s

Lázár tényleg kiszállna a kormányból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár tényleg kiszállna a kormányból

2017. október 04. - 08:00

A Miniszterelnökséget vezető miniszter munkatársai úgy látják, hogy Lázár János pár napja lebegtetett távozási szándéka komoly.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Azt mondják, szeretne több időt tölteni a családjával, de az is zavarja, hogy politikai kormányzás helyett kommunikációs kormányzás zajlik az országban. Még nem készült az Orbán Viktor utáni időkre, de biztos, hogy vannak miniszterelnöki ambíciói. - írja az Index

A Fidesz különböző szintjein és területein dolgozó jelenlegi és korábbi tanácsadókat kérdezte az Index arról, amit Lázár pár hete megüzent a sajtóban: ha választhat, 2018 után nem szeretne a kormány tagja lenni.

Szeptember elején, a politikai szezon és a választási kampány nyitányakor Lázár János az alábbi, többféle értelmezésre lehetőséget teret adó nyilatkozatot tette a Magyar Nemzetnek:

“Én Orbán Viktorral négy évre, és konkrét feladatokra állapodtam meg 2014-ben. A négy év lassan letelik, a feladatokat elvégeztem. A folytatásról még nem beszéltünk, hiszen a választások még előttünk állnak. Én szívem szerint, ha csak rajtam áll, én a választókerületemet választom. (...) A politikában én a rotációnak vagyok a híve, a vérfrissítésnek és a dinamizálásnak.”

Két héttel később hosszabb interjút adott a Magyar Időknek, ebben még több értelmezési lehetőséget kibontott a Miniszterelnökséget vezető miniszter:

“Ha ismét bizalmat kapok a választópolgároktól, a jövőben minden energiámat a választókerületem érdekérvényesítésének kívánom szentelni. Erről hosszabban beszélgettem Orbán Viktor miniszterelnök úrral is. Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak. (...) Terepen kell dolgoznia annak, aki egyszer egy egész országot akar politikusként, például miniszterként szolgálni" - mondta, majd hozzátette:

A választókerületemre való összpontosítással tehát nem kiszállni akarok a nagypolitikából, hanem továbbképezni magamat benne.

További részletek az Index cikkében