h i r d e t é s

"Lefizethették Orbánt az azeriek"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"Lefizethették Orbánt az azeriek"

2017. október 07. - 08:39

Safarov kiadatásával egy időben titkos budapesti bankszámlákra ömleni kezdett a pénz.

Forrás: 168ora.hu

Nincs olyan ok, amiért Európa keresztény bajnoka, Orbán Viktor cserben hagyná a Föld első keresztény országát, Örményországot, hacsak nem neki és kormányának fizettek azért, hogy így cselekedjen - nyilatkozta Frank Engel a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt (EPP) luxemburgi tagja a Budapest Beaconnak a „baltás” néven elhíresült Ramil Safarov 2011-es magyar kiadatásáról. 

A 2004-ben örmény katonatársát álmában, baltával legyilkoló Safarovot a magyar bíróság életfogytiglanra ítélte. Az azeriek kezdettől erőteljesen lobbiztak Safarov kiadatása mellett. A kereszténydemokrata képviselő emlékeztet rá, hogy Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont is megkeresték az azeriek, ám nekik eszük ágában sem volt kiadni a baltást. „Gyurcsány elmondta nekem, miszerint azért nem tették ezt meg, mert minden okuk megvolt azt feltételezni, hogy Safarov Azerbajdzsánban azonnal szabadulna.” 2010-ben azonban minden megváltozott. „Akkor jött Orbán, és csodálatos módon Safarov épp egy hivatalos azerbajdzsáni állami látogatást követően pár héttel már otthon is volt."

Engel látta azokat a dokumentumokat, amelyeket az azeri helyettes igazságügyi miniszter küldött meg Magyarországra, és amelyek alapján kérték Safarov átadását az azeri igazságszolgáltatásnak. „Ha valaki elhiszi, ami azokban a dokumentumokban állt, akkor vagy elment az esze, vagy jó oka volt elfogadni valamit, ami egyébként teljes mértékben elfogadhatatlan lenne” - fogalmazott a képviselő. Bár Engel szerint nem zárható ki, hogy az azeriek "csak" alaposan átverték az ügyben Orbánékat – nagy összegű befektetéseket ígértek Safarovért cserébe, ami azután nem valósult meg. Azonban nemrégiben az is kiderült, hogy Safarov kiadatásával egy időben titkos budapesti bankszámlákra ömleni kezdett az azeri pénz, összesen 8-9 millió dollár, ami aztán eltűnt. Engel szerint ez "nagyon úgy néz ki, mint zsebbe fizetett pénz egy szívességért cserébe. De, hogy azt ki kapta meg, természetesen nem tudjuk”.

Egy pillanatig sem hiszem el – teszi hozzá -, hogy az csupán véletlen egybeesés, hogy épp Orbán bakui látogatását követően kezdenek egy éven át érkezni a pénzek Azerbajdzsánból. Safarov közben biztonságban hazatért, szabadon sétálgathat, kitüntetést kap, lakást és feleséget. Aztán egyik pillanatról a másikra már nem jönnek a pénzek, és onnantól senki nem tud semmit az ügyről. Ez elég egyértelmű jele, hogy Safarov kiadatása nem arról szólt, amit nekünk hivatalosan mondtak, legalábbis nem arról, amit itt az EP-ben mondtak akkoriban, miszerint az őszinte magyar tárgyalófeleket csúnyán átverték. Senki ne mondja nekem, hogy ennek nem volt köze a pénzhez - szögezte le Frank Engel.

 

Szerző: Batka Zoltán / nepszava.hu