h i r d e t é s

Lesújtó PISA-jelentés: átlag alatti a magyar diákok problémamegoldó készsége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lesújtó PISA-jelentés: átlag alatti a magyar diákok problémamegoldó készsége

2017. november 21. - 18:57

Jövő nélküli gyerekeket nevel a fideszes iskola.

Forrás: delmagyar.hu

A magyar oktatás útvesztőiből egyre riasztóbb állapotban kerülnek elő a magyar gyermekek. Évről évre minden független vizsgálat és elemzés világosan bemutatja, hogyan vesznek el az értékek a magyar iskolából, hogyan rombolja le hónapról hónapra a tanárok motivációját, a gyerekek tudását az az oktatási környezet, amit a Fidesz-kormány teremtett.

A 2010-ben elindított iskolarombolás immáron több generáció jövőjét tette nehezebbé.

A világ egyik legnagyobb és legrangosabb oktatáspolitikai felmérése, az OECD PISA 2015-ös eredményeinek együttműködésre, közös projektmegoldásra vonatkozó eredményei soha nem látott mélységet mutatnak a magyar iskolában.

Az iskolások képességeit összegző nemzetközi program (PISA) 2015-ös felméréséből, amelynek kedden tette közzé újabb kötetét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az derült ki, hogy átlag alatti a magyar diákok teljesítménye az úgynevezett együttműködő problémamegoldás terén. 

A világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet honlapján elérhető jelentés szerint a legmagasabb pontszámot Szingapúr (561) érte el, amelyet Japán (552) és Hongkong (541) követ, de az élbolyban van Dél-Korea, Kanada, Észtország és Finnország is. A lista végén Tunézia (382), Brazília (412) és Montenegró (416) áll.

Az OECD-átlag kereken 500 pont; a magyar diákok 472 pontot értek el.

- írja az MTI

Amellett, hogy a magyar gyerekek egyre kevésbé tudnak írni, olvasni és számolni, együttműködésre sem tanítja meg őket az iskola. 

Ez pedig nem önmagában csak az iskola hibája, hanem a buta politikai elvárásoké és a minisztériumi intézkedéseké. Készségfejlesztés nélküli magoltatásra kényszerítik gyerekeinket, a jobb sorsra hivatott, alulfizetett tanárokat pedig szakmunkásnak, fogyóeszköznek tekintik. Ez így az emberi készségek, az egymás iránti nyitottság, a közös gondolkodás és az együttműködés képességének teljes leépüléséhez, végső soron magába forduló, mindenkivel ellenséges, bezárkózó emberek tömegeihez vezet.

Ezért kell kormányváltás. Ezt a központosított elnyomó gépezetet fel kell számolni, modern, kreativitásra és képességek fejlesztésére épülő iskolát kell helyette építeni, ahol gyerek, tanár és szülő is jól érzi magát.

MTI/os.mti.hu, MSZP közleménye