1957. március 25.-én Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg vezetői Rómában Európa sorsát azóta is meghatározó szerződést írtak alá, az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) létrehozásáról. Az 1958. január 1.-jén életbe lépett Római Szerződés a XX. század első felében Európában kirobbant, majd az egész Földet lángba borító két világháború tanulságait levonva közös értékrendet fogadott el és kialakította az aláíró országok szoros gazdasági egymásrautaltságát egy újabb világégés megakadályozása érdekében. Elindult az európai integráció, amelynek gondolatát először 1946 őszén Winston Churchill vetette fel zürichi beszédében, majd a francia Jean Monnet gondolta tovább és 1950 május 9.-i nyilatkozatában Robert Schumann, francia külügyminiszter fogalmazta meg. Az első konkrét lépést 1951-ben ugyanez a hat ország tette meg az Európai Szén-és Acél Közösség létrehozásával.

Az európai integráció kibontakozása, az újabb és újabb országok csatlakozása, a tagállamok gazdasági-társadalmi fejlődése, az Európát érő kihívások kezelése időről-időre szükségessé tette a működés, a mélyítés és a bővítés szabályainak módosítását, kiegészítését. Az alapvető elvek, a közös értékek viszont mindmáig változatlanok maradtak. A demokrácia, a szabadság, a jogállamiság és a szolidaritás. Ezért Görögország, Spanyolország és Portugália csak a diktatúra megdöntését követően, az egykori szovjet-blokk országai is csak az egypártrendszer felszámolása, a demokratikus jogállam és a piacgazdaság megteremtése után csatlakozhattak.

Magyarország útja az euroatlanti közösségbe

Hazánk útja a Szovjetunió egykori szövetségi rendszere más tagállamai útjához képest fontos sajátos vonásokat mutatott. A rendszerváltást megelőző években, 1981 és 1989 között, az 1975-ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia, valamint az ott született Záróokmány, a két szemben álló politikai, gazdasági és katonai szövetségi rendszer közötti enyhülés adta lehetőséget kihasználva a magyar külpolitika fokozatosan nyitott a nyugati demokratikus országok felé. Ennek kedvező nemzetközi megítélése a rendszerváltás után jelentősen megkönnyítette csatlakozásunkat az Európa Tanácshoz, a nemzetközi Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetéhez (OECD), a NATO-hoz, majd az Európai Unióhoz, segítette beilleszkedésünket az euroatlanti közösségbe.

A leghosszabb és legbonyolultabb folyamatot az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk jelentette. 1994. április 1.-én az Antall-kormány az összes parlamenti párt egyetértésével nyújtotta be csatlakozási kérelmünket. A tárgyalásokat 1998 márciusában a Horn-kormány kezdte meg, majd az Orbán-kormány folytatta. 2002 nyarától a Medgyessy-kormány tárgyalt, ezek lezárására 2002 decemberében került sor. Az ünnepélyes aláírás 2003 nyarán Athénban történt meg. A csatlakozás 2004. május 1.-én lépett életbe.

A Medgyessy-, majd a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány hivatali ideje alatt Magyarország és az uniós intézmények viszonya összességében harmonikus volt, csupán a magas költségvetési hiány merült fel problémaként, ami az Unió igényei szerint átdolgozott konvergenciaprogram benyújtásával megoldódott. Uniós tagságunk komoly segítséget nyújtott a 2008-09-es pénzügyi és gazdasági válság kedvezőtlen hatásainak mérsékléséhez.

Konfliktusok az Unióval

2009 őszén a Fidesz kötcsei zártkörű rendezvényén Orbán Viktor alapvető célként jelölte meg a centrális politikai erőtér megteremtését és legalább húsz évre szóló működését. Úgy fogalmazott, hogy ez egyetlen nagy, erős kormányzó pártra kell épüljön, amely úgymond felesleges viták nélkül képes egyedül dönteni a nemzeti érdekeket érintő kérdésekben. Ez kimondatlanul is jelezte a Fidesz elnökének szándékát, hogy a 2010-es választások megnyerése esetén leépíti a demokratikus jogállamot és megteremti saját és pártja kizárólagos uralmát. Egyben előrevetítette az európai uniós intézmények és a majdani Orbán-kormány közötti súlyos konfliktusokat is.

Az Orbán-kormány hivatalba lépését követően rövid idő alatt meg is történt a demokrácia garanciáját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolása. A kétharmados parlamenti többséget kihasználva korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, az igazságszolgáltatás függetlenségét és a sajtószabadságot. Minden fontos posztra saját emberüket állították. A következő években az Európai Bizottság, jogkörének megfelelően, rendszeresen szóvá tette a magyar kormánynak, ha a közösségi normák és szabályok valamelyikét megsértette. Ezek az ügyek a kormány elutasító válasza esetén a luxemburgi Európai Bíróság elé kerültek, amely az esetek döntő többségében pénzbüntetés befizetésére ítélte az Orbán-kormányt, amely viszont emiatt rendszeresen a szuverenitás megsértésével vádolta és durván sértegette a Bizottságot. Az Orbán-kormányt a jobboldali többségű Európai Parlament is több ízben elmarasztalta az Unió értékrendjének megsértése miatt. Hasonló bírálatokat fogalmazott meg az Európa Tanács, a Velencei Bizottság, az EBESZ, sőt budapesti látogatása során még az ENSZ főtitkára is. Ugyancsak elmarasztaló véleményeket fogalmaztak meg az Európa Unió tagországai és az Egyesült Államok vezető politikusai, ami a nemzetköz sajtóban is nagy visszhangot kapott.

A menekültválság

Az uniós intézmények és a magyar kormány viszonyában a korábbinál is súlyosabb feszültséget okozott a menekültváltság ellentétes megítélése. Orbán Viktor kezdettől szándékosan összemosta a hazájukban dúló háború, a terrorizmus, az üldöztetés elől menekülőket a jobb élet reményben érkező gazdasági bevándorlókkal, sőt a terroristákkal is. Összeesküvéssel vádolta az uniós és egyes tagállami vezetőket, a hazai és külföldi civil szervezeteket, valamint az embercsempészeket. Saját magát Magyarország és a keresztény Európa védelmezőjének tüntette fel. Elutasította az Európai Bizottság valamennyi javaslatát, amelyek a válság közös megoldására irányultak, és a tagállamonkénti külön-külön megoldást szorgalmazta, ami a menekültek nagy száma miatt eleve kudarcra lett volna ítélve. Ezek után pedig tehetetlenséggel vádolta a „brüsszeli bürokratákat”. Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, ahol a kormány a menekültek iránt gyűlöletet keltő óriásplakát-kampánnyal és egy végül elbukott népszavazással igyekezett a választókkal az elsősorban saját hatalmának megszilárdítását célzó álláspontját elfogadtatni.

Orbán Viktor a menekültválságban képviselt álláspontjával egyre közelebb került az Európa több országában is növekvő népszerűségű szélsőjobboldali, populista, unióellenes pártok véleményéhez. 2017-et az európai integrációt támogató pártok és a vezető politikusok elleni lázadás évének nevezte. Álláspontja igazolását látta az Európai Unió elhagyását támogató brit népszavazás eredményében és Donald Trump elnökké választásában is, akinek egyetlen uniós tagállami kormányfőként már a választás előtt sikert kívánt, majd győzelmét örömmel ünnepelte.

Az Európai Unió elleni eddigi legdurvább támadást Orbán Viktor január végén a Lámfalussy Sándor emlékére rendezett budapesti konferencián, majd pár nappal később az Antall József Tudásközpont és a német Konrad Adenauer Alapítvány brüsszeli rendezvényén és egyidejűleg egy amerikai folyóiratban megjelent írásában intézte. Valótlan állításokkal alátámasztva lényegében az Európai Unió „szétverése”, az integráció felszámolása mellett érvelt. Azt állította, hogy az Európai Unió súlya és befolyása a világban egyre csökken, miközben a valóságban világelső a gazdasági teljesítményével, exportja nagyságával, ami messze meghaladja az importot. Meghatározó a szerepe a globális válság kezelésében, a gazdaság, a pénzügyek területén, az éghajlatváltozás mérséklésében, a fejlődőnek nevezett, de súlyos problémákkal küzdő szegény országok támogatásában, a helyi háborús konfliktusok megelőzésében, valamint következményeik, az éhínség, a járványok felszámolásában. Európa évszázadokon át százmilliók életét kioltó és felmérhetetlen nagyságú anyagi károkat okozó háborúk színtere volt, innen indult el a múlt század két világháborúja is. A Római Szerződés aláírása óta Európában béke van. Az Európai Unió félmilliárd állampolgára demokráciában, nagy többségük emberhez méltó, tisztességes körülmények között él.

A hat ország által alapított közösség a hat évtized alatt huszonnyolc tagúra bővült, csupán egyetlen ország az Egyesült Királyság választói döntöttek kis többséggel a távozás mellett, aminek kedvezőtlen hatását már egyre többen kezdik érezni. Egy sor ország viszont mielőbb csatlakozni szeretne. Ezt a folyamatot akarja Orbán Viktor visszafordítani. Mert nem képes elviselni, hogy az Európai Unió értékrendje, normái, szabályai korlátozzák a hatalmát. Számára a demokráciánál szerinte hatékonyabb illiberális rendszerek, Oroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Törökország és azok vezetői, Putyin, Aljiev, Nazarbajev és Erdogan jelentik a követendő példát.

A Fehér Könyv

Mindeközben Európa demokrácia iránt elkötelezett politikusai és pártjai azt mérlegelik, hogy miként lehetne az Európai Unió tényleges működési hibáit kijavítani, a fenntartható fejlődést biztosítani, a nehezen élők helyzetén javítani, a globális kihívásokat, köztük a menekültváltságot hatékonyan és humánusan kezelni, Európa biztonságát és stabilitást garantálni.

Az Európai Bizottság Fehér Könyve öt lehetséges utat vázolt fel az európai integráció jövőjével kapcsolatban. Az első, az utóbbi években elhatározott reformok folytatása. A második, a visszafordulás, a közösségi szemlélet és politikák feladása, s csupán az egységes belső piac megtartása. A harmadik, a többsebességes Európa, a mélyebb integráció lehetősége azoknak a tagállamoknak, amelyek ezt igénylik és tenni is készek érte, megszüntetve a továbblépés lehetőségének megakadályozását az azt ellenzők részéről. A negyedik, az integráció jelenleginél kevesebb területre történő korlátozása, de ezeken belül hatékonyabb lépések megtétele. Az ötödik, a jelenleginél több területen történő előrelépés, valamennyi tagállam részvételével.

Az Európai Bizottság tagjaként eltöltött öt év alatt, valamint a külügyminiszterként, illetve a hazatérésem óta szerzett tapasztalataim alapján a harmadik változatot tartom a legalkalmasabbnak, hozzátéve, hogy az egyelőre kimaradni kívánó tagállamok számára nyitva kell tartani a későbbi csatlakozás lehetőségét. Tudom, hogy az ötödik változat lenne az ideális, de ennek realitása az elmúlt években tapasztalt ellenállás miatt kisebb.

A 2018-as választás tétje

Orbán Viktor és kormánya, valamint az általuk uralt sajtó azt sulykolja, hogy Magyarország erősödik. Az ő hatalmuk valóban erősödik, vagyonuk pedig elképesztő gyorsasággal nő. Az adatok viszont azt jelzik, hogy hazánk egyre inkább leszakad. Az Európai Unió jó néhány tagállama az elmúlt években megelőzött bennünket. Lefelé csúszunk a nemzetközi rangsorolás szinte minden területén, a versenyképességtől, a boldogságérzetig. Talán a korrupció az egyetlen kivétel, ott a növekedés a jellemző.

Amikor 2018-ban a választók belépnek a szavazófülkébe, ne csak a 4 millió szegényre, ne csak az egészségügy, a szociális terület katasztrofális helyzetére, ne csak a szándékosan visszafejlesztett oktatásra, ne csak a gazdaság problémáira és ne is csak a demokrácia, a szabadságjogok korlátozására gondoljanak. Vegyék figyelembe Magyarország nemzetközi megítélésének ijesztő rosszabbodását, nemzetközi kapcsolatainak beszűkülését is, mert ezek is befolyásolják az életüket, gyermekeik és unokáik életét is. Ezért kell 2018-ban Orbán Viktort és kormányét leváltani, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét lebontani, a demokratikus jogállamot, a Köztársaságot helyreállítani. Egyetértek Orbán Viktor mondatának minden szavával, csak sorrendjükkel nem. Ő azt mondja, hogy Magyarország az Európai Unió fekete bárányából sikeres ország lett. Én meg azt, hogy Magyarország sikeres országból az Európa Unió fekete bárányává vált.

Kovács László, korábbi külügyminiszter, az Európai Bizottság volt tagja / nepszava.hu