h i r d e t é s

Már 34 halálos áldozata van a Maria hurrikánnak Puerto Ricón

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Már 34 halálos áldozata van a Maria hurrikánnak Puerto Ricón

2017. október 04. - 06:42

A hurrikán tönkretette az áramszolgáltatást, használhatatlanná vált a víz-, és a szennyvízhálózat is.

Forrás: Orlando Sentinel

Puerto Ricón az eddig közölt 16-ról több mint duplájára, vagyis 34-re emelkedett a Maria hurrikán halálos áldozatainak hivatalos száma – jelentette be Puerto Rico kormányzójának szóvivője kedden.

Az elmúlt 90 év legpusztítóbb hurrikánja közvetlenül 19 ember életét követelte – ismertette Pedro Cerame, aki egyben elmondta, hogy a szélvihar 90 milliárd dolláros kárt okozott az Egyesült Államok társult tagjának számító szigeten.

A szóvivő röviddel Donald Trump amerikai elnök Puerto Ricó-i látogatását követően tartott sajtótájékoztatóján számolt be minderről. Az amerikai elnök látogatásakor, illetve az azt megelőző napokban még csak 16 halottról lehetett tudni a hurrikánnal összefüggésben.

Puerto Ricón szeptember 20-án csapott le a Maria hurrikán.

Tönkretette az áramszolgáltatást, használhatatlanná vált a víz-, és a szennyvízhálózat, a sziget 90 százalékán nem működik a telekommunikáció. (MTI) / 24.hu