h i r d e t é s

Medián: már mérhető, 2 százalékon áll a Momentum Mozgalom

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Medián: már mérhető, 2 százalékon áll a Momentum Mozgalom

2017. február 08. - 14:25

A magyarok 2010 ősze óta nem voltak annyira elégedettek a sorsukkal, a kormánnyal és Orbán Viktorral, mint most. - írja a hvg.hu.

Fotó: MTI

A magyarok 2010 ősze óta nem voltak annyira elégedettek a sorsukkal, a kormánnyal és Orbán Viktorral, mint most. - írja a hvg.hu.

z év első Medián-felmérése továbbra is a Fidesz elsöprő fölényét mutatja: bár a kormánypárt a teljes szavazókorú népességben november óta csak hibahatáron belüli mértékben erősödött (36-ról 37 százalékra), a választani tudó "biztos" szavazók körében 60 százalékos támogatottságra tett szert.

Új szereplő a Medián politikai felmérésében a Momentum Mozgalom, amely pár héttel a színre lépése után a teljes népesség egy százalékát, illetve a választani tudó "biztos" szavazók 2 százalékát tudhatja maga mögött.

Január utolsó hetében a válaszadók 46 százaléka érezte úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. A derülátók aránya utoljára 2010 őszén állt ilyen magasan, igaz, jelenleg is hajszálnyival többen (48 százalék) vannak azok, akik pesszimistán látják Magyarország helyzetét.

Szintén először fordul elő 2010 ősze óta, hogy minden második válaszadó jónak vagy nagyon jónak értékelte az Orbán-kormány munkáját, ami összefüggésben van Orbán Viktor személyes népszerűségével – 5 százalékos erősödét követően 49 százalékon áll.

Botka László 34 százalékos támogatottságával jelenleg a második legnépszerűbb ellenzéki politikus, Szél Bernadett LMP-társelnök (38 százalék) mögött.

Forrás: hvg.hu

CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László